Őrizték a tüzet: A szegények szolgálatában

Egy osztályba jártam Tóth Ilona nővérrel, és akkor kaptam a hivatásomat. 1947-ben, a képesítő megszerzése után jelentkeztem a rendbe, amelyet akkor még úgy neveztek, angolkisasszonyok” – idézi fel szerzetesi meghívását Bodnár Valéria nővér, a Congregatio Jesu közösség tagja. Valéria nővérnek szép énekhangja volt, a tanítóképzőben pedig tanultak zongorázni is, emellett ő megtanult orgonálni is. Nagyon jó tanárok foglalkoztak velük, ennek köszönhette, hogy rajztehetségét is kamatoztathatta. A bemutató órákra gyönyörű szemléltetőeszközöket készített, hogy ezzel színesebbé tegye az órákat a kisgyerekeknek. „Egerben töltöttem a jelöltidőt. A nyáron rendszeresen kijártunk a hegyoldalba, a Szent József-hajlékhoz – ahol mindenünk megtermett – szőlőt kapálni, gyomlálni, őrizni a teheneket. Nem tudtunk munkásokat fogadni, mert nem volt pénzünk. Tanítónői oklevelemet pedig nem tudtam kamatoztatni, mert 1948-ban elvették az iskoláinkat.” A noviciátus egy évét a zugligeti anyaházban töltötte, majd 1950-ig hittant tanított elemi iskolában. „Az 1950-es szétszóratás után hazakerültem szüleimhez. Öten voltunk testvérek, de két testvérem kiskorában meghalt. Édesanyámnak segítettem a házimunkában, kijártunk a földekre kapálni. Édesapám tetőfedőként dolgozott, sokszor beálltunk testvéreimmel adogatni a cserepeket, mert nem volt segédje. Több évig otthon laktam, közben az egri nagytemplomban szolgáltam kántorként, és biciklivel kijártam orgonálni a környező falvakba is. Később a Műtrágya-értékesítő Vállalatnál helyezkedtem el adminisztrátorként. Tudták rólam, hogy szerzetes vagyok, de a főnököm nagyon rendesen fogadott és mindenben segített” – emlékszik vissza a nővér a hétköznapokra. 1958-ban nyolcan titokban egy magánlakáson kötelezték el magukat örökre Istennek. Ötvenöt éves korában, 1984-ben ment nyugdíjba – Jászberénybe került, ahol az önkormányzat biztosított számára egy kis szobát. Sok nehéz sorsú cigány családot felkarolt, használt ruhákat osztott nekik, még használható, ajándékba kapott háztartási eszközökkel látta el őket. Arra is volt példa, hogy az éhező gyereket saját lakásán megetette vagy megfürdette, mert olyan rossz körülmények között éltek az ottani családok. De nemcsak anyagilag, lelkileg is segítette az ottani embereket. „Sokat jártunk kirándulni a környéken, a felnőtteket megtanítottam a szőlőművelésre, hogy tudjanak dolgozni. A szegény gyerekeket hittanra tanítottam, közülük sokan lettek elsőáldozók.” Húga halála után magához vette és haláláig gondozta idősödő édesanyját. 1999-ben költözött a zugligeti házba, de itt sem tétlenkedik. Nyolcvankét éves kora ellenére még fürgén mozog – rendben tartja a kertet, kapál, gyomlál, rendszeresen kijár a városba a gyógyszertárba, a postára az ügyes-bajos dolgokat elintézni a rendtársai számára, és ha módja van rá, gondoskodik a szegényekről. „Nagyon szeretem a közös imákat a kápolnában, a rózsafüzért, az esti imát. Fohászkodom a papokért, a betegekért, rendünk idős nővéreiért. Az imádság ad erőt a közösségi élet nehézségeinek leküzdéséhez és a mindennapi munkához.”