A templom sok zarándok számára, akik először látogatják meg, csalódást okoz. Belépéskor ugyanis nem egy nagy, csillogó helyiség fogadja őket, mint például a Szent Péter-bazilikában Rómában. Az ember zavartan, bizonytalanul áll és nem is tudja, hogy melyik irányba induljon az áttekinthetetlen épületben, amely – úgy tűnik – sok helyen sürgős felújításra szorulna. Csak miután a látogató hozzászokott a barátságtalannak érzett térhez és félhomályhoz, akkor veszi észre a csodálatos architektúrát, a sír fölött domborodó belső kupolát, csodálja meg a görög-ortodoxok által őrzött templomrész gazdagságát. Az intifada idején szinte mindig üres a templom, imádságra és elmélkedésre hív. A zarándoklatok újraindulásával azután tolonganak a látogatók – általában inkább a turisták, mint a zarándokok. Ha hosszabb ideig a templomban szeretnénk maradni, csendben elmélkedni, nemcsak a sok látogató és a néha tiszteletlen viselkedésük zavarhat, hanem a különböző keresztény felekezetek liturgikus imái és éneklései is, hiszen sokszor egyszerre végzik liturgiájukat és ez hangzavarnak tűnik. A templom nemcsak Krisztus szenvedésére, hanem a mai kereszténység fájdalmas sebére, a hit egységének elvesztésére is emlékeztet. A különböző egyházaknak szabályozott programja van az imákkal és istentiszteletekkel kapcsolatban. A külső megfigyelőnek néha még úgy tűnhet, egymás ellen is imádkoznak a felekezetek, amikor hangerővel le akarják győzni a másikat. Az idegenvezetők örömmel hívják fel a csoportok figyelmét ezekre a keresztények közötti ellentétekre. Sőt, a még kínosabb keresztény összetűzések – mint a közelmúltban történt, tettlegességig fajuló veszekedés az ortodox és az örmény szerzetesek között – eljutnak a nyugati sajtóig is. Még ha a zarándokok ritkán tapasztalnak is meg ilyet, a botrány létezik, amit a Szent Sír templom „tulajdonosainak” a hitben való szétszakítottsága okoz.Többnyire azonban békésen és keresztényekhez méltó módon zajlik az élet a Szent Sír-templomban. Aki pedig a hely történetét közelebbről ismeri, és tudja, hogyan alakult ki e nehéz helyzet, talán még elnézőbb lesz.
Először is a status quo fogalmával kell megismerkedni. A szó a latin in statu quo ante kifejezésből származik, jelentése: abban az állapotban, ami azelőtt volt. Ez a jogi helyzet ma a Szentföldön a Szent Sírtemplom mellett néhány más szent helyre is érvényes. Lehetetlen röviden minden kérdést megmagyarázni, ami ezzel az összetett jogi helyzettel függ össze. A Szent Sírtemplom esetében mit jelent a status quo? Képzeljünk el egy épületet, amelynek egy időben több tulajdonosa van. Vannak benne privát terek, ahol a tulajdonosoknak nagyobb önállóságuk és cselekvőképességük van, mint a templom más területein, de még ezeken a területeken sem tehetnek mindent úgy, ahogy akarnak. Például nem végezhetnek olyan régészeti ásatásokat, amelyek az egész épület alapját érintenék. Emellett vannak olyan részei a templomnak, amelyeket a tulajdonosok kénytelenek a többiekkel megosztani. E közös területek használatát szabályozza a status quo. De ez – mint említettük – részben a privát részekre is vonatkozik. A helyzetet csak még bonyolultabbá teszi, hogy egyes privát területek közösen is használhatóak. Ilyen a Föltámadott megjelenése Máriának-kápolna, amely a ferencesek egyedi tulajdona, de egyes liturgikus tevékenységek idejére meg kell engedniük a napi bejárást más tulajdonosok számára. A Kálvária oltárának a görög-ortodoxok az egyedüli tulajdonosai, de nekik is át kell azt engedni a ferenceseknek az évi nagypénteki liturgiára. A Szent Sír-templom Jeruzsálemben minden időben vonzotta a keresztényeket. Aki oda elzarándokolt, a saját nyelvén és rítusa szerint imádkozott és tartott istentiszteletet. A legnagyobb felekezetek a szent helyeket békében megosztották egymás között. Az együttélés általában jó volt, és nem veszélyeztette a szakadás. Miután a Szentföld 1516-ban oszmán hatalom alá került, egyre gyakrabban keletkeztek feszültségek. Ennek oka az ortodox egyházon belül megindult változás volt: a XVI. században a görög ortodoxok háttérbe kezdték szorítani a bennszülött arab klérust, akik a patriárkális funkciókat ellátták. 1662-ben az ortodox patriarkátus felvette a Göröghellén Ortodox Jeruzsálemi Patriárkátus nevet. A görögök, akik most az ortodox felekezeten belül vezetők lettek, ezután elkezdték a latinokat visszaszorítani, akik addig majdnem minden szent helyet birtokoltak.
Megkezdődött a harc a szent helyekért, amelyben a politikai hatalom is szerepet játszott. Sok fermánt (rendeletet) adott ki Isztambulban az oszmán (muszlim) kormány, hogy elsimítsa a vitákat. Ezek a rendeletek többnyire az ortodoxoknak kedveztek. Ezt tekinthetjük a status quo kezdetének. Az oszmán kormány, amelynek a Szentföld is alá volt rendelve, 1852-ben végleg be akarta fejezni a keresztények közötti vitákat. Egy fermánt adott ki, ami meghatározta, hogy minden úgy maradjon, amint ez abban a pillanatban volt. Ez a fermán 1852-ből a valóban létező dolgok állásából status quot, egy jogi állapotot teremtett. Még ha a ferencesek ellenezték is, a krími háború után a párizsi szerződés (1856), majd a balkáni háború után a berlini szerződés (1878) véglegesen rögzítette a dekrétumot. A vallási szempontokat feláldozták az európai diplomácia oltárán, annak érdekében, hogy Franciaország és Oroszország nagyobb befolyást nyerjen keleten. A status quo egyik legnagyobb nehézsége, hogy nincs írásban lefektetett törvényszövege. A szöveg, a szó legszorosabb értelmében az 1852-es dekrétum, amely kijelenti, hogy semmit sem szabad változtatni. A konkrét megvalósításnál azonban a szóbeli hagyományra és néhány korábbi írásos dokumentumra kell támaszkodni. Az írásos bizonyítékok egyrészt úgy keletkeztek, hogy a különböző egyházak felírták egymás elleni panaszaikat. A dokumentumok másik részét a mindenkori muszlim hatalom által kiadott (gyakran ellentmondásos) fermánok alkotják. Ezek vonatkozhatnak a templomban található út-jogokra, az egyes felekezetek liturgiáinak idejére és módjára, a takarítási munkálatok hatáskörére, a liturgikus tárgyak elhelyezésére, a szőnyegek és gyertyák helyére.
A status quonak három alapelvét lehet megfogalmazni. Először: „Mindent az 1852-es állapotban kell hagyni”, a szőnyegek helyétől a gyertyák számáig. Tehát nem lehet semmi újat bevezetni. Így a Szent Sír-templomban például nincs nyári és téli időszámítás. A húsvét vigíliáját a II. vatikáni zsinat liturgia-reformja ellenére nagyszombat reggel ünneplik. Másodszor: „A résztvevő közösségek megegyezése” – azaz a közös területeken minden munkálat csak a három felekezet megegyezése szerint történhet. Harmadszor: „A fennálló jogok rögzítése”. Eszerint csak a görög-ortodoxoknak, a latinoknak és az örményeknek vannak a Szent Sír-templomban jogai. A koptoknak és a szíriaiaknak csak egész kevés használati joguk van. Az etiópiaiak csak a Szent Sír-templom tetején tarthatják liturgiájukat. Mivel a katolikus egyház jogai csak a latin rítusra vonatkoznak, a Rómával egyesült keleti rítusok ki vannak zárva a templomból. Ha a ferencesek a Szent Sír-templomban és a Születés-bazilikában, Betlehemben nem védték volna meg jogaikat, ma ezeken a helyeken nem lehetne katolikus istentiszteletet tartani.
(Folytatjuk.)
