A szabadság nem körülmény, hanem feladat

Múlt és történelem egymástól különböző, mégis elválaszthatatlan fogalmak. Ahogyan a természettudományok sem tudják megkerülni azt a logikai sorrendet, hogy először a természet következik, és utána jön a tudomány, a történésznek is tudomásul kell vennie, hogy első az ember és annak múlt-tudata. Az emlékezet rendszerbe foglalása után pedig már lehetőség nyílik a történettudomány művelésére is. „Mindenki előre él, de csak a múltból tudja, amit tud.”

A történészprofesszor Szent István legfontosabb döntésének tartja, hogy népét nem a Kelethez, hanem a Nyugathoz kapcsolta. A hatalmas Bizánci Birodalom is kézenfekvő választás lett volna, de első királyunk mégis a római kereszténység mellett döntött. Kelet és Nyugat közül a modern korban is az utóbbit választottuk – ha kényszer nélkül tehettük –, még akkor is, ha a Nyugat is sokszor cserbenhagyta Magyarországot. „Nyugat a mi keresztünk. Mint Krisztus keresztje: egyszerre tragédia és remény.”

Történelmi szempontból nézve a XIX. század 1815-től, a napóleoni háborúk végétől 1914-ig, az első világháború kezdetéig; míg a XX. század 1914-től a kelet-európai rendszerváltásokig, azaz 1989-ig tartott. A XIX. század meghatározó időszaka volt az, melyet a kiegyezés korának szoktak nevezni. Európában egyedülálló gazdasági fejlődés jellemezte, ekkor vált Budapest világvárossá. Ugyanakkor meghatározója volt ennek az időszaknak a szegényparasztság nagy száma és a kivándorlás is. Szerencsés kor volt ez, de nem aranykor. John Lukacs szerint akkor sem maradt volna egyben Nagy-Magyarország, ha ebben az időben megfelelő mértékben foglalkoznak a nemzetiségekkel a magyar politikusok.


Míg a XIX. századot a liberális-konzervatív ellentét és dialógus jellemezte, addig a két világháború között már csak a szélsőjobb és a konzervatív jobboldal vitáival találkozunk. A történész szerint ezt az időszakot jól jellemzik miniszterelnökeinek tragédiái. Bethlen Istvánt az oroszok, Kállay Miklóst a németek vitték el, Teleki Pál öngyilkos lett, másokat a háború után kivégeztek. A történész szerint többen – így Bajcsy-Zsilinszky Endre, Szekfű Gyula és Pethő Sándor is – változtattak korábbi véleményükön, amikor szembesültek azzal, mekkora veszélyt jelent az ország számára a hitleri Németország.

A háború befejezésével Magyarország a Szovjetunió érdekszférájába került. John Lukacs ezzel kapcsolatban megjegyezte: ha nem így lett volna, akkor a kommunisták sem kerülhettek volna hatalomra, mivel az országon belül nem volt jelentős támogatottságuk. A történész szerint nem állja meg a helyét az a nézet, mely szerint az angolok odadobták Magyarországot Sztálinnak. Churchill figyelmeztette Rooseveltet, hogy Magyarország nem Kelet-, hanem Közép-Európához tartozik. A brit miniszterelnök de Gaulle tábornoknak mondta a következőket: „Az orosz most éhes farkas a nyájak közepette. De a lakoma után jön majd az emésztés problémája.” Szintén ő jelentette ki titkárának: „A nyolcvanas években nem lesz kommunizmus Kelet-Európában.” Így is lett, az oroszok végül nem tudták megemészteni Magyarországot.

Zárásképpen John Lukacs Varga Béla szavait idézte, melyeket 1990-ben, a már szabadon választott Országgyűlés első ülésének megnyitóján mondott: „Az emberi szabadság nem körülmény, hanem feladat. A bilincsek lehullásával együtt jár a magunkra magunk által szabott emberi kötelesség. Nehezebb olykor szabadnak, mint rabnak lenni, ahogyan mind a nagy görög gondolkodók, mind Szent Ágoston tudták és mondták… Becsüljük meg egymást! Ne azt kérdezzük, hogy ki a magyar, ne azt vizsgáljuk, hogy ki mondja, hogy ki teszi ezt vagy mást, azt nézzük, hogy mit mond, mit tesz, mit kérdez, mit alkot! Kevesen vagyunk. Nem a vérében, hanem a lelkében és szellemében értékes a magyar.”