Gyors, surranó repülésük arról árulkodik, szeretik a tágas pusztaságokat, széles legelőket, kopár domboldalakat és az erdők szegélyében húzódó rétek láncolatát. Itt, az üde gyepeken, ahol másodvirágzik a csüdfű és a zanót, fakósárga vagy zöldesfehér lepkék is élnek ilyenkor, akik várják párjukat. A kén-, a narancs- vagy sáfrányszínű lepkék jöttére felrepülnek, és izgatott, szitáló repüléssel hívják fel magukra a figyelmet – mert a surranó lepkék az ő hímjeik. Ezek a Suránok (Colias fajok), amelyek valóban a nagy és széles pusztaságokra jellemzőek, színükről és nyílegyenes röptükről mindenütt felismerni őket. A magyar nyelvterületen nyolc fajuk is előfordul, köztük a legismertebbek a „kéneslepke”, a „narancslepke” és a „sáfránylepke”. Ez a nevük nem jelzi rokonságukat, sőt, mintha azt sugallná, hogy narancson meg sáfrányon élnének. Pedig a pillangós virágú növényekhez ragaszkodnak. Ezért visszatértem eredeti magyar nevükhöz, és lettek újra Kénes Surán, Narancsszín Surán, Sáfrányszín Surán; a ritkábbak pedig: Aranyos Surán, Csángó Surán, Déli Surán és így tovább.
A Surán hímek különös tulajdonsága surranó röptükön túl, a sárga szárnyaikon emberi szemmel már nem látható ibolyántúli rajzolat. Ezt, akárcsak a Boglárkák esetében, a pigment és a pikkelyek szerkezetének összehangolt munkája hozza létre, és adja a fajra jellemző formát. A suránszem erre a színtartományra különösen érzékeny. Ennek hasznosságát csak akkor értjük igazán, ha tudjuk: számos Surán a sarkkörön él, és végigrepüli a fehér éjszakákat. Olyankor, bár a kevés fényben a sárga alig látszik, az ibolyántúli rajzolatot a nőstény még jól észreveszi. De a Suránok nemcsak a sarkköri tundra vidékét hódították meg, hanem a világ magashegységeiben is ott repülnek az erdőhatár fölött, sőt, a havasi rétek felső szegélyében, ahol már csak sziklagörgetegek vannak. A Himalájában és az Andokban akár 5500-6000 méter magasságokban is előfordulnak, ahol a levegő ritka, a napsütéses órák száma korlátozott. Itt viszont szükség van minden cselre a jobb megélhetéshez, a következő nemzedékek fenntartásához. Ezért ugyanolyan sebesen repülnek, és a hímek szárnyain az ibolyántúli foltocska ragyog – ha netalán köd borulna a tájra, párjának ne legyen kétsége hovatartozása felől.
Lám, bárhol is éljenek ezek a Suránok, a rájuk jellemző tulajdonságaikat mind magukkal hordozzák. Ezekkel együtt képesek alkalmazkodni a gyakran változó és szélsőséges viszonyokhoz. Suránok maradnak nemcsak az Andok és a Himalája kietlen sziklagörgeteges hegyvidékein, hanem az erdélyi Mezőség löszdombjain és a mi Alföldünk lucernásaiban is, vagy a moldvai Külsőrekecsin határában, a községi legelőn. Vajon én, ha máshova vet a sors, képes vagyok-e megőrizni azt, ami engem magyarrá és kereszténnyé tesz? Képes vagyok-e ott is, a magam önazonosságát fel nem adva élni a mában, a bizonytalan holnap felé repülni egyenesen, tiszta jézusi lélekkel? Képes vagyok-e magamat adni mindenütt és minden időben úgy, ahogy engem megteremtett az Atya?
