A pusztában barangoltunk

Úgy terveztük, hogy időnként megállunk, és az autót hátrahagyva körbejárunk, aztán megyünk tovább. Sok a mezei pocok a legelőkön, lyuk lyuk mellett, köztük azok a keskeny felszíni járatok, amelyeken villámgyorsan rohannak a kis rágcsálók. Ahol pedig sok a pocok, ott nyomban megjelennek a velük táplálkozó ragadozók is. Vörös vércsék szitáltak a levegőben, mindenfelé egerészölyvek lesték a zsákmányt, de a pockok csábítottak oda egy szép, vörhenyes színezetű pusztai ölyvet is. Amikor az ötvenes-hatvanas években ezeket a legelőket jártam, csaknem minden alkalommal láttam egy, néha két példányt, de költését csak 1992-ben bizonyították be a Hortobágyon. Azóta ott és például a Bihari-síkságon is rendszeresen költ.


A legnagyobb örömet mindhármunknak egy vörös kánya okozta. Andris vette észre a keringő madarat, a távcsövön át jól látszott sárgásfehér feje és erősen villás, rozsdavörös farka. Hazánkban ritka fészkelő, ezért megpillantása mindig élményt jelent. Európa nyugati felén helyenként jóval gyakoribb, évekkel ezelőtt például a svájci Grolley környékén naponta láttam. Később távcső elé került egy fiatal parlagi sas, láttunk kerecsen- és kabasólymot, barna rétihéját, végül egy karvalyt is. A rétisasok és a kígyászölyvek aznap sajnos másfelé jártak. Persze volt sok egyéb madár is. Egy tocsogós részen néhány bíbic, pajzsoscankó és egy északról érkező ezüstlile keresgélt, barázdabillegetők szaladgáltak. Láttunk két fogolycsapatot, sajnos mindkettőt az autóút mentén. Veszélyes hely ez számukra, nemrég ugyanott elütött példányt találtunk. A fű között szaladgáló, apró, idén kelt fürge gyíkokat nézegettem, amikor nyolc hófehér bütykös hattyú szállt át felettünk. A halastavak felé repültek. Nagyon szeretem evezőik sajátos muzsikáját, ami méltó befejezése volt egy szép kirándulásnak.

Fotó: Bécsy László