– Említette, hogy budapesti a család, de Ön Baján született…
– Valóban, a családot az ötvenes években kitelepítették, mert édesapám a pénzügyminisztériumban dolgozott, nagyapám pedig katonatiszt volt. Négy idősebb testvérem még Budapesten született, de én és másik három testvérem már Baján. 1958-ban aztán feloldották ezt az intézkedést, és visszakerültünk Budapestre. Bajára egyébként máig visszajárunk, legalábbis mi, gyerekek szívesen emlékezünk az ott töltött időszakra. Édesapám nem beszélt arról, őt hogyan érintette ez, igyekezett a helyzethez alkalmazkodva dolgozni ott, ahol kellett.
– Hogyan lett vállalkozó?
– A műszaki egyetemre jelentkeztem, de mivel piarista diák voltam, és a villamosmérnöki karra évente csak két fő kerülhetett be közülünk, ezért a kitűnő érettségim ellenére is csak harmadszorra vettek fel. Az egyetemi éveim alatt megházasodtam, ezért átjelentkeztem a levelező tagozatra, hogy dolgozni tudjak. Már az első munkahelyemen a számítástechnika felé fordultam. Mivel a nyolcvanas évek elején már lehetőség volt gmk-t (gazdasági munkaközösséget) alakítani, így egy barátommal, Kiss Andrással megalakítottuk a Szintézis gmk-t, amely kizárólag szoftverfejlesztéssel foglalkozott. Tulajdonképpen ekkor tanultam meg az alapjait annak, hogy miként kell működtetni egy céget.
– Miért fogott vállalkozásba? Szakmai, anyagi kihívás vagy valami más motiválta?
– Az elején nem éreztem magam klasszikus értelemben vett vállalkozónak, mivel ez a normál munkahely mellett végzett különmunka a rendszerváltás idején összefonódott a cégalapítással. Nekem huszonhat évesen már három lányom volt, így az érdekes szakmai feladatok mellett az is fontossá vált számomra, hogy egy kicsit több pénzt keressek. De akkor még nem gondoltam arra, hogy egy több embert foglalkoztató cégem legyen. Később, amikor a Hemingway Computing igazgatója lettem, akkor találkoztam először egy igazi cégtulajdonossal, George Hemingwayjel. Az ő példáján tapasztaltam meg, hogyan vezeti a vállalatát egy befektető-tulajdonos. Néhány év múlva azután már a saját cégemben próbáltam meg kamatoztatni az ott tanultakat. Gimnáziumi barátommal, Rumi Lászlóval először egy szociális irányultságú vállalkozást hoztunk létre (AMIGO Humán Szolgáltató Kft.), ez egy kulturális klub volt időseknek és gyerekeknek. Ezt a szolgáltatást azonban ebben a formában nem tudtuk nyereségesen üzemeltetni, ezért ismét a szoftverfejlesztés felé fordultunk. Így jött létre a Bojta és Rumi Informatikai Tanácsadó Kft. Ez már valódi vállalkozás volt, főállású alkalmazottakkal.
– Három gyermeke és tíz unokája van. Miként tudja mind a két fronton megállni a helyét?
– Nálam a család mindig elsőbbséget élvezett. Ha valamelyik gyereknek óvodai szereplése volt, akkor arra a sok munkám ellenére is elmentem. Ugyanakkor a feleségem, Hédi, aki pedagógus, a gyerekekkel kapcsolatos feladatok nagyobb részét magára vállalta. Persze voltak olyan esetek, amikor valami miatt elhúzódott a munkaidőm, de alapvető szempont volt, hogy fürdetésre mindig hazaérjek. Egy időben a cégemnél is megtiltottam a túlórát, mert a munkatársaknak sem jó, ha nincsenek a családjukkal. Kialakult az az elvárás, hogy a napi feladatokat meg kell tudni oldani munkaidőben. Persze kivételt képeztek az üzleti ajánlatok beadási határidejét megelőző napok.
– Ön a KÉRME elnöke. Mit kell tudnunk erről a szervezetről?
– Valamikor 2000 körül üzletember barátaim azzal hívtak meg a Beszkárt sörözőbe – ekkor még csak heten voltunk –, hogy keresztény emberként valami többet is kellene tennünk annál, mint hogy a cégünket működtetjük. Ekkor merült fel egy klub ötlete. Ez lett az Értékmegőrző (ÉrMe) Klub, amely a megvalósítás után gyorsan bővült. Hamar kialakult az alapfilozófiája, amelyet az ÉrMe-statútumban rögzítettünk.
Szabályoztuk a klubestek működési módját, amely a mai napig a régi hagyományokat követi. Néhány év alatt elértük a száz fős létszámot. Ekkor létrehoztunk egy alapítványt, egy közhasznú társaságot és egy egyesületet. A KÉRME ennek a kezdeményezésnek az egyesületi formája lett. Az ÉrME Üzleti Hálózat mára országos szervezetté nőtte ki magát, igyekszik közvetíteni olyan üzleti vezetők, vállalkozók között, akik „a keresztény magyarság alapértékeinek” megtartásával vesznek részt az üzleti életben. Akik számára a profit nem cél, hanem eszköz.
– A közelmúltban megtartott KÉRME-konferencián egyedülálló programot indítottak. Három éven keresztül igyekeznek megvalósítani a gyakorlatban az Igazságosság és Béke Pápai Tanácsa által kiadott Az üzleti vezető hivatása című dokumentumban foglaltakat. Ön ennek a programnak az egyik kitalálója volt…
– Mi a Uniapac (Felelős Üzletemberek Nemzetközi Keresztény Uniója) programjához csatlakoztunk, az abban foglalt elveket vettük át először a magyarországi megismertetés céljából. Az elmúlt években a keresztény vállalkozók feladataival foglalkozó több kiadvány is napvilágot látott – az imént említett dokumentumon túl például Az értékek értéke című könyv a Uniapac kiadásában –, melyek az egyház társadalmi tanítását ismertetik. E két kiadvány fordításában és kiadásában meghatározó szerepet játszott a KÉRME Egyesület.
Gyakorlatias ember vagyok, ezért a könyvek tartalmának megismerése után engem elsősorban az érdekelt, hogy miként lehet a megfogalmazott elveket átültetni a gyakorlatba, hogyan lehet megvalósítani az elvárásokat. Ezért javasoltam, hogy ezt állítsuk az Értékek Értéke Program középpontjába. A kezdeményezés elvi alapját Az üzleti vezető hivatása című könyv adta meg. Az egyesületen belül alakult egy kis csapat a program végrehajtására. Persze a tervezés, az előkészítés során nagy viták folytak, volt, aki például azt mondta, hogy ha ezeket az elveket mind betartja, akkor tönkre fog menni. Végül is arra jutottunk, hogy maradjon az eredeti elképzelés: önkéntes alapon tegyünk vállalásokat a könyvben meghatározott hat feladatcsoporton belül, és kezdjük el ezek végrehajtását egy központi koordinációs iroda támogatásával. A vállalások teljesítése közben jegyezzük fel, hogy mi sikerült, és mi nem. Emellett azt is állapítsuk meg, hogy ha valami nem valósult meg, annak mi volt az oka. Ehhez az is szükséges, hogy személyes vállalás formájában mindenki jól megfogható feladatokat határozzon meg. Én a vállalásomban például arra helyezem a hangsúlyt a jövőben, hogy keresztény nézőpontból áttekintem a fővállalkozó és az alvállalkozó közötti kapcsolat kialakítását. A feladat gyakorlati részének megvalósítását is elkezdtem: az elmúlt féléves időszakban az alvállalkozóimat még az előtt kifizettem, hogy az elvégzett munkáért megkaptam volna a pénzt a megrendelőtől. Általában ugyanis a szokásos alvállalkozói szerződések alapján az alvállalkozókat csak azután fizetik ki, hogy a pénz beérkezett a fővállalkozóhoz. Az új módszernek érdekes eredménye lett. Azt vettem észre, hogy javult a kapcsolatom az alvállalkozóimmal – már-már barátivá vált –, és emellett üzleti értelemben is jobb lett az együttműködésünk. Egy másik vállalásom teljesítése érdekében azt tervezem, hogy a jövőben kialakítok a cégen belül egy olyan szolgáltatási terméket, amely a kevésbé jómódú kisvállalkozások számára is elérhető lesz. A hagyományos tanácsadói tevékenységet ugyanis a magas árfekvés miatt csak a nagyobb intézmények és cégek tudják igénybe venni.
Létrehoztuk a www. er te kekerteke. hu weboldalt, hogy mindenki könnyen megtaláljon minket, ha csatlakozni akar a mozgalmunkhoz. Programunk mottójául a Tudd, tedd, mondd! hármas jelszavát választottuk. Van olyan tagtársunk, aki – a Tudd! jelszó jegyében – vállalta, hogy összegyűjti és rendszerezi az elérhető nemzetközi tapasztalatokat, így létrehoz egy tudástárat, amely hasznára válhat a hasonlóan gondolkodó, de a témában még járatlan keresztény vezetőknek, vállalkozóknak. Van, aki azt határozta el, hogy a cége életébe bevezeti a szeretetet. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a hétköznapi munka során is a szeretet nyelvén fordul az alkalmazottai felé. Nagy az érdeklődés, mozgalmukat az egész országban szeretnénk elterjeszteni, ezért a következő évben vidéken is szervezünk majd kisebb konferenciákat. Az első eredményeket 2015 tavaszára várjuk.
– Milyen hatással lehet ez a program a hazai üzleti életre?
– Nem hiszem, hogy feladatunk volna ezen gondolkodni. Nekünk tennünk kell a dolgunkat, a többi pedig az Úristenen múlik. Hiszek abban, hogy ha végigvisszük ezt a programot, annak hatása is lesz. Pozitív jelek már most is vannak, hiszen nagyszerű eredmény, hogy ilyen rövid idő alatt ilyen sokan csatlakoztak hozzánk, köztük milliárdos forgalmú cégek is. A közelmúltban egy informatikai konferencián a beszélgetések során felvetettem ezt a gondolatot néhány vezetőtársamnak, kíváncsian várva a véleményüket. A többségnek tetszett a kezdeményezés, nem feltétlenül azért, mert ráismert a keresztény elvekre, hanem inkább azért, mert fontos számára, hogy jobb legyen a világ, és szeretne emberi módon, becsületesen dolgozni. Sokan vannak az ilyen vállalkozók. De olyanok is akadtak, akik azt mondták: ez nem üzleti, hanem szociális kérdés, amivel nem az ő dolguk foglalkozni, oldja meg az állam a befizetett adókból. Érdekes egyébként, hogy az Egyesült Államok GDP-jének 0,1 százalékát már olyan cégek adják, amelyek alapelvüknek tekintik azt a gondolatot, hogy a profit csupán eszköz, nem pedig cél. Tehát nem vagy-vagy kérdés ez. Lehet valaki kemény üzletember úgy, hogy egyúttal keresztény is, és a cégén belül a keresztény üzleti vezetőnek is kötelessége a nyereségesség biztosítása.
– Hogyan látja vállalkozóként Magyarország 2015-ös gazdasági kilátásait?
– Nekünk, üzletembereknek úgy kell működtetnünk a vállalkozásainkat, hogy akkor is működjenek, ha éppen jól megy a gazdaság, és akkor is, ha nem. Ez a neoliberális elvi alapokon felépített jelenlegi üzleti modell meghatározó a társadalom működésére nézve is. A ma divatos elvek szerinti profitorientált – forgalom- és vagyonnövekedésre törekvő – gazdaság úgy működik, hogy hajtóerejét a folyamatos és vég nélküli gazdasági növekedéstől várja. Ma már köztudott, hogy ez a gyakorlat hosszú távon nem fenntartható.
A magyar kilátásokra visszatérve: a jövő év az európai uniós pénzek beáramlása miatt sok vállalkozás számára a fejlődés időszaka lehet. Azok, akik felkészültek, előre tudnak majd lépni. Ám azok a cégek, amelyek nem tudják megragadni a piaci lehetőségeket, akár csődbe is mehetnek, hiszen a támogatások hiánya miatt hátrányba kerülnek. Az lenne a jó, ha a tönkrement vállalkozások piacát és munkatársait felszívnák azok a cégek, amelyek sikerrel veszik az akadályokat. Fontos, hogy a vállalkozások megszűnése ne vezessen egzisztenciák és családok összeomlásához. A vállalkozóknak azt is látniuk kell, hogy egy cég bukása önmagában még nem jelent tragédiát. Meg kell tanulni az újrakezdést. A kisvállalatok vezetőinek, tulajdonosainak el kell fogadniuk, hogy csak a nagy cégek tudják befolyásolni a piacot. Ha tehát egy kisvállalkozás nem valós piaci igényeket céloz meg, akkor nem fog tudni nyereségesen működni. Mindezeket figyelembe véve én optimista vagyok, a hivatalos előrejelzéseknél nagyobb növekedést várok.
Fotó: Kissimon István
