A pesti utcákat járva
Fotó: Bécsy László

 

Aztán a madarak. A fekete rigó akár Budapest címermadara is lehetne. Hajnalban a kormos tollú hímek flótáira ébredek, reggel pedig a csarnokba menet ott látom őket a gyepen, amint fürgén ugrálva kutatnak táplálék után. Éhes fiókák várják őket a fészekben, és a rigók boldogok, ha sikerül egy-egy kövér gilisztát kihúzniuk a földből. Fiókákat etetnek, pedig nem is olyan rég, februárban, még csak az első flótájukra vártam. Sötétedő alkonyatban, a Bakáts téren hallottam az elsőt. Fent, magasan, talán egy kémény sarkán ülhetett, gyönyörű flótái végigszálltak a tetők felett, és hirdették a közelgő tavaszt.
A Lónyay utca végén, tulajdonképpen már a Kálvin téren márciusban mindig hallom egy széncinege kedves „nyitni-kék”-jét. Az egyik magas platánon ül, és mit sem törődve az alatta rohanó autókkal, siető emberekkel, a maga egyszerű, de oly kedves módján köszönti a tavaszt. Valamelyik nap viszont egy tengelic énekelt a Kecskeméti utcában. Megálltam a fa alatt, hallgattam, s közben figyeltem az arra haladó embereket. A tarka kismadár hangosan dalolt, de senki sem nézett fel rá. Pedig a tengelic éneke nagyon szép, talán a legszebb a hazai magevők között.
Ha vasárnap nem indulok valahová hajnalban, akkor az Egyetem téren át megyek szentmisére. Legutóbb örvös galamb búgott a téren, valahol a magasban. Korábban is hallottam itt, de ugyanígy a Ráday utcában, illetve a Kossuth téren is, ahol a Parlament padlásterében vörös vércsék költenek. A nyakán kék-fehér folttal ékes örvös galamb beköltözött a városba, és jellegzetes búgása már egyike szép fővárosunk hangjainak.
Ha valaki jóval napfelkelte előtt, még teljes sötétben járja a várost, és figyel maga köré, meghallhatja a tetők szellős magasából alápermetező madárhangot, a házi rozsdafarkú csicsergését. Kormos kis alakja beleolvad a még sötét égháttérbe, de ő odafent talán már látja a távoli derengést, és énekel. Párja valamelyik fali zugban a tojásokat melengeti. Bóbiskol, de azért hallja az éneket, és tudja, hogy minden rendben van.
Néha még ma is meglepődöm, amikor néhány lépésnyire tőlem dolmányos varjút látok, amint ez a városon kívül félénk, messziről riadó madár a járókelőkkel mit sem törődve vaskos csőrrel egy kiflivéget igyekszik felaprózni. Beköltözött, és jól érzi magát a városban, hosszú farkú, elegáns rokonával, a szarkával együtt. Ennek azonban a fekete rigók, a balkáni gerlék és a többiek aligha örülnek.