A pénz helyes használatáról Lk 16,1–13

Világos, hogy Istennek nincsenek „terhére” azok, akik állhatatosan könyörögnek hozzá; attól pedig biztosan nem kell félnie, hogy tettlegességre vetemednek ellene. E példabeszédek csak arra szolgálnak, hogy humorosan megvilágított e világi, hétköznapi helyzetekből egészen más síkra helyezzük át a belőlük levonható tanulságot.

Az egyetlen tanulság pedig, amelyet a hamis intéző példabeszédéből meg kell szívlelnünk, nem más, mint hogy elérendő célunk érdekében okosan és eltökélten alkalmazzuk a megfelelő eszközöket. Jézus szerint az ember célja az örök élet Isten országában. Az ahhoz vezető eszközök pedig nyilvánvalóan nem a hamisság és a csalárdság, hanem az igazságosság, a szeretet, a szolgálat és a béke. Ahogyan a hamis, igazságtalan intéző e világi céljának eléréséhez minden követ megmozgat, úgy kell a keresztény embernek okosan és nagy elszántsággal előrehaladnia az örök élethez vezető úton. Nem arról van szó, hogy a cél szentesítené az eszközt. A „hamis mammon” világában az e világi cél eléréséhez hasznos eszköz lehet a csalás és a furfangosság, Isten országában a nagy cél eléréséhez azonban csak a Jézus életpéldájához való feltétlen ragaszkodás vezethet el.


Ezt jelenti ki határozottan Jézus egyik mondása, melyet Lukács – több más jézusi mondattal együtt – a példabeszédhez csatol: „Senki sem szolgálhat két úrnak. Nem szolgálhattok Istennek és a mammonnak” (16,11). A „mammon” szó eredetileg bizományra letett pénzösszeget jelentett. Itt azonban a megszemélyesített pénzbálvány értelemben szerepel. Sajnos ma is tapasztaljuk, hogy a pénz nagy úr, és megrontja azokat, akik kizárólagos szolgálatára szegődnek. Amikor a pénz már nem eszköz, hanem végső cél, lerántja a fösvény embert a maga síkjára, és lealacsonyítja.

E „hamis mammon”, vagyis a vagyontárgyak helyes használatát már Keresztelő Szent János tanította: „Akinek két köntöse van, ossza meg azzal, akinek nincsen, és akinek ennivalója van, hasonlóképpen tegyen” (Lk 3,11). Pénzünkkel, vagyonunkkal munkálkodjunk a társadalom felemelkedésén, hogy mindenkinek meglegyen, ami az emberhez méltó élethez szükséges. Ha a szegényeket vagyonunkkal segítjük, akkor teszünk szert azokra a „barátokra”, akik majd örömmel és hálával fogadnak be minket Isten örök hajlékaiba.