Azt szokták mondani, hogy mostanában Magyarországon a vállalkozások korát éljük. Nagyon sokan vannak olyanok, akik önként vagy kényszerűségből valamilyen vállalkozásba kezdenek, hogy biztosítsák családjuk megélhetését. Egy kevésbé vallásos vagy kívülálló ember számára úgy tűnik, hogy a papság is valamiféle vállalkozás. Sajnos elég sokan úgy tekintenek papjukra, mint valamiféle egyházi szolgáltatásokat (keresztelés, temetés stb.) nyújtó vállalkozóra. A pap olyasvalaki, aki nem érti meg őket, sőt nehezen teljesíthető követelményeket állít eléjük, amikor valamilyen ügyben hozzá fordulnak. Mindnyájan érezzük és tudjuk is, hogy rossz ez a megközelítés. Teljesen idegen a Bibliától. A papság nem vállalkozás, nem idejétmúltnak tűnő foglalkozás, hanem a szó szoros értelmében vett hivatás. Mert a papságra senki sem vállalkozik, hanem a pap az Isten feltétlen szolgálatára lép, s csak az képes ezt megtenni, aki hivatást kap rá. A papság alapja az embert teremtő és üdvözíteni akaró Isten, aki kiválaszt, megszólít, meghív és a szentelés által teljesen lefoglal valakit Isten népének szolgálatára. Ha a Bibliát olvasgatjuk, látjuk, hogy a mindenható Isten meghívását az üdvösségre és az üdvösség feltételeit mindig emberi módon, emberi szavakba foglalva, emberi közvetítők útján tolmácsolta. Az Ószövetségben a próféták voltak a közvetítők, akik Isten ügyét képviselték és védelmezték a választott nép körében. Az Újszövetségben, az Úr Jézus nyilvános működése idején munkatársakat, apostolokat választott ki, hogy általuk folytassa megváltó művét a világ végéig. Az evangéliumok többször is beszámolnak egy-egy apostol meghívásáról. „Jöjj, kövess engem” – ezekkel a szavakkal fordul az Úr a leendő apostolokhoz, Péterhez, Andráshoz és a többiekhez. Nemcsak egyszerű ismerkedésre szól ez a meghívás, hanem teljes elkötelezettségre, amely megkívánja az addigi életkörülmények elhagyását, a Jézussal való folytonos együttlétet és Jézus sorsának vállalását. Jézus apostolának mindenről le kell mondania, hogy szabaddá váljék Krisztus követésére. Az apostolok óta minden fiatalember, aki a papi szolgálatot választja, szintén Krisztus hangját hallja meg a lelkében: „Jöjj, és kövess engem!” Ez a hang viszi a papnevelő intézetbe, hogy hat év kemény munkájával felkészüljön a papi szolgálatra. És amikor pappá szentelik, akkor sem feledkezik meg Jézus szavairól, amelyet minden meghívottnak mondott: „Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak titeket.” Azt is megtudjuk a Bibliából, hogy Jézusnak határozott célja van a meghívással. Azért hívta meg az apostolokat, és azért hív ma is papokat, hogy küldetést adjon nekik; küldetést, amely tulajdonképpen az ő küldetésének folytatása: hirdetni üdvösségre szóló meghívását, és osztani az üdvösséghez szükséges kegyelmeket. A jézusi meghívást követi a szenteléskor az egyház által a jézusi küldetés: „Menjetek, és tegyetek tanítványommá minden népet, és kereszteljétek meg őket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében” – mondja Jézus nagy missziós parancsában. A papi életforma az elmúlt évszázadokban sokat változott, de a papi hivatás és küldetés lényege ugyanaz. A papnak szavával és életével is hirdetnie kell az evangéliumot. Hiszen Jézus működése sem korlátozódott a tanításra, hanem életével pecsételte meg azt, amit mondott. A katolikus pap az igehirdetés és a hitoktatás mellett sok időt fordít a szentségek kiszolgáltatására, hogy a megváltás kegyelmében részesítse azokat, akik a hit és a keresztség által Jézus Krisztushoz kapcsolták az életüket. A szentmiseáldozat bemutatása a pap legfontosabb feladatai közé tartozik. Mint jó pásztornak össze kell gyűjtenie a híveket a szentmise közösségében, és a Szentlélek erejében jelenvalóvá kell tennie Krisztus áldozatát, hogy hozzá tudjuk kapcsolni a mi áldozatunkat, és így erőt tudjunk meríteni életünk nehéz napjaiban. A mai furcsa és zűrzavaros világban nem is olyan könnyű ezt teljesíteni. Nemcsak a bűnös világ miatt, hanem azért is, mert a pap is ember, az emberek közül való, neki is vannak gyarló tulajdonságai, gyengeségei. De arról sem feledkezhetünk meg, hogy Jézus Krisztus, az örök főpap nemcsak küldetést adott az apostoloknak, hanem azt is mondta nekik: „Bízzatok, én legyőztem a világot.” „Íme, én veletek vagyok mindennap a világ végezetéig.” Nemcsak Pál apostolnak, hanem minden papnak szól az ő biztatása: „Elég neked az én kegyelmem, mert az erő a gyöngeségedben lesz teljessé” (2Kor 12,9).
