A szentatya az evangélium örömhírének megfontolására int, és ezzel a kereszténység gyökereihez nyúl vissza – fogalmaz a bíboros. „Egyedül az evangéliumra támaszkodva nyerheti vissza frissességét a hit, kaphatjuk vissza életörömünket, s ébreszthetjük fel a teremtés és az egyház felett érzett örömünket – írja Walter Kasper, aki ezekben a gondolatokban kapcsolódási pontokat lát Aquinói Szent Tamáshoz (1225–1274) és a reformátor Luther Mártonhoz (1483–1546).
A pápa e megközelítésének egyáltalán nem a múltba tekintés a célja.
A modern világban új stabilitást akar adni az egyháznak, és az egyházi tanítást az evangélium fényénél kívánja értelmezni. „Ha egy ház roskadozik, a belső felújítása mit sem ér. Előbb az alapjait kell megerősíteni” – hangsúlyozza.
A Ferenc pápa által az evangélium szellemében meghirdetett „irgalmasság forradalma” kettős kihívást jelent – írja a bíboros. Kihívás egyrészt azoknak a konzervatív gondolkodásúaknak, akik nem akarják engedni, hogy Isten meglepje őket, és megtagadják a reformokat. S kihívás másrészt azoknak a haladó gondolkodásúaknak is, akik folyton azonnali és konkrét megoldásokat várnak.
Nincs rosszabb, „mint a középkori katar eretnekek, az inkvizítorok és a rigoristák buzgalma, akik egy múltbeli tiszta egyházat sírnak vissza, egy olyan állapotot, amely sohasem létezett”, illetve azoknak az utópistáknak buzgalma, akik a jövő tiszta, ideális egyházát a jelen egyházával együtt hívják tetemre. A pápa az egyház konzervatív és haladó szárnyának egyaránt azt ajánlja, hogy járja a hívő emberek alázatos útját, mert ez az a magatartás, amely földrészeket és hegyeket képes megmozgatni.
Ferenc pápa mindezt egyszerű, közérthető nyelven fogalmazza meg. A szentatyának megvan az a képessége, hogy „egyaránt tud szólni a világ nagyjaihoz és a kisemberek tömegeihez, akikről az újságok sohasem írnak”. Üzenetét jóindulattal, nem lenézően, hanem Isten hívását tolmácsolva, reményt és bizalmat sugározva juttatja el az emberekhez.
