A pápa „a pápák városában”

Emellett hat pápát választottak a városban megtartott konklávékon – négyen. Négyen közülük Viterbóban vannak eltemetve. Egyedülálló az egyház kétezer éves történetében az 1276–77 közötti időszak, amikor is tizenhat hónap alatt öt konklávé zajlott a városban, és négy pápa követte egymást: X. Gergely, V. Ince, V. Hadrianus és XXI. János. A tervek szerint a pápa helikopteren érkezik a Castel Gandolfó-i pápai villából Viterbóba. Fél 10-kor a város Szent Lőrinc terén álló Pápák Palotájánál fogadják, majd rövid magánlátogatást tesz a konklávék termében. Negyed 11-kor szentmisét mutat be a Faul-völgyben és homíliát mond. Délben elimádkozza a hívekkel az úrangyala imádságot. Délután – útban a viterbói tölgyfás Szűzanya szentélyéhez – a pápa kis időre megáll a Szent Róza-kegyhelynél. A reneszánsz szentélyt azon a helyen emelték, ahol 1414-ben egy tölgyfán megjelent Szűz Mária. Fél 5-kor magánlátogatásra kerül sor a Mária-szentélyben. Öt órakor a pápa helikopteren továbbindul Bagnoregióba. Ott ellátogat a Szent Miklósról elnevezett székesegyházba, és lerója tiszteletét Szent Bonaventura ereklyéi előtt. Ezt követően találkozik a város lakóival a Szent Ágoston téren, és beszédet intéz hozzájuk. Fél 7-kor indul vissza Castel Gandolfóba.

Szólj hozzá!

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.