Szebeni Zsuzsa színháztörténész a szeptember 9-ig Szegeden vendégeskedő tárlat megnyitójára időzítette a kiállítási katalógusnál messze jelentékenyebb emlékalbum bemutatását. Benne az író, a díszlet- és jelmeztervező, a diplomata, a karikaturista, a mecénás, az operai intendáns, a műemlékvédő, az irodalomszervező — és nem utolsósorban lónemesítő – arisztokrata portréi sorakoznak, tanulságos tükrét tartva a hálátlan utókor elé tálentumok és kamatoztatásuk példázatának. Szebeni Zsuzsa Schöpflin Aladár „nyugtalan” minősítését stilizálta tovább a kötet címében: nyughatatlanra módosítva a „Nagyúr” kortársi jellemzését. Okkal tett így: bármibe fogott is, a gróf maradandót alkotott – igazolva, hogy a tehetségnek nincs műfaja, rácáfolva egyúttal arra a vélekedésre, miszerint a polihisztorok kora leáldozott. Igaz ugyan, hogy a bibliai szállóige talán senkire sem alkalmazható több joggal, mint e megkésett reneszánsz emberre: senki sem próféta a maga hazájában – és gróf Bánffy Miklósnak, a közép-európai megbékélés prófétájának két hálátlan hazára is futotta tehetségeiből.
A Szebeni-Szabó Róbert tervezte, esztétikus kötet talán legmegrendítőbb lapja a gróf 1944. év szeptember hó 10-én tett végrendelete, mellyel az „erdélyi verszáliának” is mondott bonchidai kastélyt az Erdélyi Református Egyházkerület alapítványi oltalmába ajánlja, a benne található, 26 ezer kötetes, nevezetes könyvtárral és műgyűjteménnyel egyetemben. A kastély és a gyűjtemények egy hónap múlva a német hadsereg bosszújának martalékává válnak…
A szegedi kiállítás revelációja a Bánffy által rendezett 1934-es szegedi szabadtéri Tragédia rendezőpéldányának felbukkanása. Ami pedig a gróf régóta sejtett sugalmazói szerepét illeti barátja, Klebelsberg összegző műve, a Dóm tér létrehozásában? Max Reinhardttal folytatott levelezése időben feltétlenül megelőzi és talán jelentőségében is felülmúlja a német rendezőcézár eddig nyilvánosságra került, Hont Ferencet pártfogoló nyilatkozatait a szegedi Játékok megindításakor.
