A Normafa erdeiben

Az autóbuszról leszállva már vártam egy erdei pinty csattogását, és nem csalódtam, ezúttal is énekelt egy hím az egyik közeli faágon. Sok év óta tavasszal mindig ellátogatok ide; majd minden alkalommal hallok egy erdei pintyet. A különösen hétvégenként érkező rengeteg ember, a sok autó és autóbusz láthatóan nem zavarja, nem vesz tudomást róluk, őrzi a választott területet, és énekel.
Egy másik madár, amely itt, ezekben az erdőkben mindig elém kerül, a fekete harkály. Talán száz métert tettem meg, amikor már hallottam, igaz, távolból, a jellegzetes „krü-krü-krü-krü”  kiáltását, majd azt az elnyújtott, nyávogó hangot is, amit a madár akkor hallat, amikor egy fatörzsre vagy egy vastag ágra ereszkedik. Európa legnagyobb harkályfaja, és itt, jó magasan, ő vési azokat az ovális bejáratú üregeket, melyekben később más fajok, elsősorban a kék galambok költenek. Ez a szép galamb már februárban megérkezik dél felől, és március végén, április elején már tojásai vannak. Az egyetlen galambfaj Magyarországon, amelyik fák odvaiban, üregeiben épít gallyfészket, és neveli két fiókáját. Ezekben az öreg fákban gazdag erdőkben több pár is fészkel, és május elején már fiókáik vannak. Most két helyről hallottam jellegzetes búgásukat.
Énekes rigó dalolt; hangos, ismételt strófái messzire szálltak a fák között. Az ösvényen erdei pinty sétált. Már máskor is megfigyeltem, hogy szívesen keresgélnek az erdei ösvényeken, sőt a fák között vezető autóutakon is.
Közben kiderült az ég, melegen sütött a nap. Talán ezt érezte meg egy erdei szemeslepke, amelyik az út szélén, egy ott heverő száraz ágon kezdett sütkérezni. Nagyon szép ez a melegbarna alapon nagy, sárga foltokkal és fekete pettyekkel ékes lepke, és szerencsére viszonylag bizalmas is, így a ráirányított távcsővel néhány lépésről gyönyörködhettem benne. Próbáltam oldalt térni, hogy ne zavarjam fel, de ezt már nem várta be, elrepült. Jóval előttem két fiatal nézegetett valamit az úton, aztán továbbment. Amikor odaértem, egy elpusztult cickányt találtam. Fölvettem, de sérüléseket nem láttam rajta; lehet, hogy természetes halállal múlt ki éppen itt, az út közepén. A cickányok rövid életűek, átlagosan legföljebb másfél évig élnek. Egérnél kisebb rovarevő emlősök, ragadozó életmódúak. Mindent felfalnak, ami az útjukba kerül: rovarokat, pókokat, csigákat, de alkalmilag akár fiatal egereket is. Amikor a Madártani Intézetben a baglyok táplálkozását vizsgáltam, mindig megcsodáltam a köpetekből előkerülő cickányállkapcsokat. Tűhegyes fogaik, persze csak az állatok méretéhez viszonyítva, vetekedhetnek a tigrisével vagy az oroszlánéval. Az erdei cickány hófehér fogainak hegyi része szép rozsdavörös; ilyen volt az itt talált, elpusztult példányé is.
Egy széncinegét hallottam, később egy nagy fakopáncs „csikk” hangját, majd egy kis csilpcsalpfüzike szólalt meg. A kék galambok többfelől is szóltak, és egy újabb énekes rigó kezdett dalolni. Visszafelé a cickány már nem volt ott. Egyre többen jártak az erdőben, talán a bokrok közé dobta vagy rúgta valaki. A busz végállomásánál viszont még mindig csattogott az erdei pinty, és már elindult a busz, amikor a nyitott ablakon át örvös galambot hallottam.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..