Ők úgy gondolták, hogy ha valakinek változnia és változtatnia kell, az az egyház, a Vatikán… 1969 januárjában mindenesetre nem mindennapi változás következett be a hazai püspöki konferenciában. VI. Pál pápa új főpásztorokat nevezett ki több egyházmegye élére. Az akkori gyakorlat – és a hatályos jogi szabályozás – szerint erre azt követően kerülhetett sor, hogy „a kinevezésekhez a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa előzetesen hozzájárult”. Ijjas József lett a kalocsai érsek és a konferencia elnöke. Brezanóczy Pál egri érseki kinevezést kapott. Bánk József Győrből a váci püspöki székbe került. Cserháti József immár megyés püspökként vezette tovább a pécsi egyházmegyét. Az esztergomi főegyházmegye vezetője Szabó Imre püspök lett, apostoli kormányzóként. A székesfehérvári püspökség élére Kisberk Imre püspök került, szintén apostoli kormányzóként. Négy új püspököt is szenteltek: Udvardy Józsefet, Kacziba Józsefet, Zemplén Györgyöt és Vajda Józsefet.
Az új püspökök között volt Zemplén György (1905-1975), a ciszterci rend egykori szellemi reménysége. 1969-től esztergomi segédpüspökként töltötte be a budapesti Központi Szeminárium rektori tisztét. Udvardy József (1911-2000) a magyar püspöki konferenciának kiemelkedő egyénisége volt. Egyháztörténész és római végzettségű kalocsai teológiatanár volt fiatalabb korában. Meg nem alkuvó főpásztora lett a csanádi egyházmegyének 1969-től 1987-ig. Vajda József (1912-1978) az esztergomi egyházmegye római végzettségű tanára, 1969-től váci segédpüspök. Kacziba József (1914-1989) finom lelkű, igen művelt főpásztor 1969-től 1975-ig győri apostoli kormányzó volt, majd Budapesten az Actio Catholica igazgatójaként tevékenykedett.
Sokszor elhangzott, gyakran leírták, amit P. Szabó Ferenc jezsuita „szemtanú" így fogalmazott meg tavaly júniusban a Vatikáni Rádióban: A keleti politika „főleg a megüresedett püspöki székek betöltésére irányult. Talán túlságosan nagy fontosságot tulajdonítottak ennek a problémának, és sokszor a felsorolás szintjén hagyták a többi megoldatlan egyházi kérdést.” Ma már bizonyított tény, hogy a Kádár-rendszer 1963-tól abban a reményben igyekezett kapcsolatot építeni a Vatikánnal, hogy „egy ilyen közeledés ugyan az egyház számára is kínálna némi reményt, valójában azonban a szocialista rendszer számára lenne hasznos”. Kádár 1968 őszén a Politikai Bizottságban így beszélt: „Az ember elgondolkozik, hogy kinek előny, ha van kinevezett püspök és kinek hátrány, ha nincs. (…) Mi azt szeretnénk, hogy ebből nekünk legyen politikai előnyünk. Ők természetesen azt szeretnék, ha nekik lenne előnyük…”
Mindszenty bíboros a budapesti amerikai nagykövetség „félrabságában” így figyelmeztette a nála látogatást tevő Agostino Casaroli érseket: „A püspökök számának csökkenése a legnagyobb sebünk? Nem! Ez csak az egyház hiányzó szabadságának egyik tünete… Amíg ez nincs meg, a tünetek kezelése csak felületes gyógymód.” Mindenesetre a vatikáni diplomácia számára új, kényes és nehéz volt ez a párbeszéd, bár a lelkipásztori okosság és evangéliumi szellem jegyében keresték a megoldásokat. Az egyház tevékenységének szabadsága volt a fő cél. Casaroli bíboros emlékiratában olvassuk: „Természetesen probléma volt a püspökjelöltek kiválasztása: egyrészről a kormány igyekezett mindent megtenni, hogy az »ő embereire « essen a választás, másrészről a katolikus közvélemény jogosan aggódott azért, hogy az egyháznak és ne a rezsimnek legyenek püspökei.” Tény, hogy a negyven évvel ezelőtt, 1969. január 10-én kezdődő „új egyházpolitikai szakasz” is kivételesen nehéz volt a magyar egyház és társadalom számára.
Ki kicsoda?
Ijjas József (1901-1989) délvidéki hajós család gyermeke, a szentírástudomány doktora volt. 1969. január 10-től 1987-ig volt kalocsai érsek.
Brezanóczy Pál (1912-1972) eredetileg kassai egyházmegyés teológiatanár, 1969-től 1972-ben bekövetkezett haláláig töltötte be az egri érseki tisztet.
Bánk József (1911-2002) a kánonjog kiválósága, két évtizeden át professzora, 1969-től 1974-ig volt először váci püspök, majd az egri érseki székből 1978-ban visszatért, és 1987-ig vezette tovább a váci egyházmegyét.
Cserháti József (1914-1994) római tanultságú teológus, az alapvető hittan professzori székéből került a főpásztorok közé. Először káptalani helynökként, majd apostoli kormányzóként vezette a pécsi egyházmegyét.
Kisberk Imre (1906-1982) már 1951 óta felszentelt, de akadályozott püspök volt, és csak 1974-ben lehetett székesfehérvári megyés püspök. Közben 1971-1974 között az esztergomi apostoli kormányzói tisztet is betöltötte.
Szabó Imre (1901-1976) ugyancsak felszentelt püspök volt már 1951 óta. 1964-ben általános helynök lett Esztergomban, apostoli adminisztrátorként 1971-ig működött.
