A végsőkig vitt naturalizmus, biologizmus, evolucionizmus hívei azt tartják természetesnek, ami a biológiai természetnek megfelel. A természetesség normáit ők a testből, a külső természetből származtatják. Így „természetesnek” tartják a nudizmust, hiszen a test meztelenül jött a világra. „Természetes” a testi vágyak kiélése is, s éppen az elfojtásuk a természetellenes. E felfogás szerint az az „egészséges”, ha szabad utat engedünk a nemi vágynak, az agressziónak, a birtoklási és érvényesülési vágynak. A külső természetből kiindulva az ember világában is természetesnek ítélik a korlátok nélküli versenyt, az erősebbek többletjogát, a gyöngék kihasználását, a gazdasági-politikai elitek zsarnokságát.
Napjainkra hegemóniát vívtak ki maguknak a természettudományok. Mindent eláraszt a testi egészség iránti mánia, a zöld és a wellness-életfelfogás, és a naturalizmus még a filozófiai gondolkodásra is rányomja a bélyegét. Egyes „etikák” el vannak bűvölve az állatok viselkedésétől, s ebből akarják kiolvasni az emberre vonatkozó „természetes erkölcsi törvényeket”. Erkölcstanórán soha nem szabad az állatokkal példálózni, csakis a szentekkel!
Azoktól, akik szerint a „test és a természet törvényei” az elsők, etikusként meg szoktam kérdezni: vágnak-e körmöt? S vajon milyen alapon teszik? Az egyszerű kérdés mögött az a belátás uralkodik, hogy az ember eredendően műveli a testét, olyan lény, aki alakítja testének nyersanyagát. Ezért is öltözködünk: a testünket bevonjuk a kultúra, sőt, a liturgia dimenziójába, nemcsak az önbecsülésünk miatt, hanem azért, mert másoknak, sőt, Istennek is szépek akarunk lenni. A testünket műveljük a sportban, az egészséges életvitelben, a tánc, a testmozgás kultúrájában. A test a maga törvényeivel olyan „nyersanyag”, amelyet bizonyos fokig alakítani tudunk, bár ennek megvannak a határai. A személyes szellem átjárja, perszo- nalizálja, műveli, s ha kell, neveli, visszafogja a testet és annak vágyait. A keresztény test „pneumatikus test” kíván lenni, amelyet átjár a Lélek, amely Krisztus tagja, s úton van az Atya felé.
Másrészt azt is tudjuk: az ember soha nem tudna egészen testi lény lenni, még akkor sem, ha visszamászna a fára. Ez ugyanis részéről már tudatos döntés volna. Félreismerné önmagát, s végső soron elvétené életét, aki a puszta biológia, a külső természet törvényei szerint akarna élni. Ha pedig a jóra, erkölcsre, értelmességre meghívott szellemét el akarná vetni, s teljes mivoltában naturális lényként kívánna élni, azzal súlyos vétséget követne el. Ilyen esetben nem „természetességről”, hanem bűnről beszélhetnénk. Ha az ember pusztán a külső természet törvényeit figyelembe véve határozza meg viselkedésének normáit, azzal saját magának és másoknak is súlyos károkat okozhat. Gyilkosságot, népirtást, rablást, nemi erőszakot, rasszizmust követhet el – s mindezt a „természetre” való hivatkozással. E tetteket azonban nem lehet az „evolúció” természetességének számlájára írni. Az ilyen viselkedés a jóra, az erkölcsre meghívott lélek, a személyesség elárulása lenne.
