A fenti kérdések megválaszolásánál először is világosan meg kell különböztetni az egyes művészetek lehetséges helyét és szerepét a hit dolgaiban. A hit szívéhez „messziről” közelítve a következő rétegeket kell elkülönítenünk egymástól: létezik vallásos művészet, szakrális (keresztény) művészet és liturgikus művészet.
A szakrális művészet megfelelő stilisztikai és egyházjogi keretek között teret kaphat a templomban, de nem biztos, hogy a liturgikus életnek is megfelel. A liturgikus művészet a szakrális művészetnek az a sajátos válfaja, amely alkalmas arra, hogy helyet kapjon a liturgikus cselekményekben. Például egy színes, nonfiguratív dísz gyönyörű lehet a templom falain, de lehet, hogy a miseruhán már nem állná meg a helyét. A liturgikus művészet a szakrális alkalmazott változata.
A szent liturgiáról szóló konstitúcióból e megkülönböztetést követően megismerhetjük a liturgikus művészet lényeges ismérveit: „az istentisztelethez tartozó tárgyak igazán méltóak, ékesek és szépek legyenek, s valóban a mennyei valóságokat jelezzék és tükrözzék”, ugyanakkor legyen egyértelmű, hogy „megfelelnek-e a hitnek, a vallásosságnak és a vallás áthagyományozott elveinek, továbbá alkalmasak-e a szakrális használatra”. Összegezve tehát: a liturgiába kerülő műalkotások „rendeltetésükhöz méltók és szépek legyenek, s emeljék az istentisztelet fényét”.
