A köztudatban úgy él, hogy a gyónás egy fülkéhez kötött, statikus cselekmény – ezzel szemben a zarándoklat mozgással járó, dinamikus tett. Hogyan illeszkedik egymáshoz a kettő?
– A gyónás és a zarándoklat a teljes keresztény élet modellje. Ezért is szép az a gyakorlat, hogy a hívek, miután beköszöntek a templomba, egyből a gyóntatószék felé indulnak. A szentgyónásban búcsút mondok a bűneimnek, ez indokolja, hogy a búcsú elnyerésének feltétele a gyónás. Valahányszor búcsút mondok a bűneimnek, útra kelek: egy lépést teszek Krisztus felé. Az erős fogadás a rossz elhagyására és a jó tudatos választására megvalósítja a vallási zarándoklat legfőbb célját: lélekben közelebb kerülni Krisztushoz. A búcsújáró hely a mennyország földi előképe: Isten országától is azt reméljük, hogy az Atya megbocsásson, tanítson és tápláljon – e három vágyunkat a bűnbocsánat szentsége, a prédikáció és az Eucharisztia teljesíti be. Ennek alapján a búcsújáró helyeken szolgáló lelkipásztorok elsődleges feladata a gyóntatás. Ez egyben a ferences hivatás egyik fő jellemzője is. Azarándoklatok egy másik, szintén fontos vonása az, hogy közösségben történnek: zarándokolni általában nem egyedül, hanem társakkal, csoportosan szoktunk. Így hát utunk során arra is oda kell figyelnünk, hogy egymást közelebb segítsük Istenhez.
– Hányan keresik fel egy-egy évben Mátraverebély-Szentkutat?
– Számításaim szerint mintegy kétszázezren. Jelzésértékű, hogy nemrégiben volt olyan ünnep, amikor tizenhét órán keresztül folyt a gyóntatás, és egyidejűleg tizenöthúsz pap gyóntatott.
Fotó: Cser
