Aztán egy vers – Belső táj, Szárszón – előtt Weöres Sándor-ajánlás: „Csak a belső táj ne legyen barátságtalan.” Igen, belső táj – belső tó. Deme Tamás nem könnyű poéta, nem abból a fajtából való, aki hagyja, hogy a rímek és dallamok felszínesen elragadják, ő a lélek, az élet mélységeiig kíván hatolni – mélyen, súlyosan, odavonzóan –, s ezt nagyszerű költői nyelven, könnyű lepkeszárnyon teszi. Szándékosan nem mondok pillangószárnyat, mert az már szentimentalizmus lenne Deme világához mérten.
Az Idő közepén című művében szélesebb értelmezőmezőbe helyezi az említett Weöres- idézetet: „Európa legnagyobb formaművésze, Weöres megremegett hatvanhatodik éve beköszöntekor: »Ekkor végleg befelé kell fordulni. Belül sétálni, befelé figyelni. Csak a belső táj ne legyen barátságtalan« – írta, vallotta a belső téridő hatalmáról.”
Központi filozófiai kérdés ez Deménél, amely a legkülönfélébb témákat sorjázva, szelíden figyelmező, olykor szépen megmosolyogtató, élvezetes, gyakran bravúros nyelvi formában, újra és újra visszatér. A költő tudja ugyanis, amit a művésznek illik – kötelező – tudnia, s ettől a kötelező tudástól válik valóban művésszé, hogy a külső táj, a külső idő, biológiai lény-voltunk esetleges és véges, ellenben az a bizonyos belső táj, Deme fogalmazásában a belső tó a végtelenség, az ember létezésének – s ezen túlmutatóan lét-terepének – igazi vidéke.
„A teremtés: mozdulat, mozgás. A teremtett / lét továbbmozdul, születik, szül, valakit / megalkot, alakít. A halál utáni mozdulat / már láthatatlan” – írja a Megmaradás törvénye című költeményében.
Deme Tamás költői nyelve könnyű – ne tévesszük össze, nem könnyed! Könnyű, abban az értelemben, hogy a legsúlyosabb kérdéseket is élvezetesen, finom intellektuális humorral átszőtten, szeretni valóan önti szavakba. Képes arra, hogy egyszerre a költészet irodalmi, esztétikai magaslatairól szóljon – magasrendű költészet ez –, a lételmélet kikerülhetetlen ólomsúlyaival, s e kettő valami derűs boldogságban szerelmesedjék össze. Teszi, teheti a hívő ember. Lehet-e ennél nagyobb kívánalmunk egy poétával szemben? Az összeszerelmesedésnek egyik költői nagyságaként álljon itt a Nesz című költemény:
Haladék ez az ősz,
érlelődik még a szőlő.
Fülünkre száll pókfonál,
szálló szösz, ökörnyál.
Gazdag virágerdő ringat
alvó temetőt. Csak a
kutyák apró mordulása
jelzi, valahol elrágta
ráncát, s hördül, megindul
a jövő. Ránkszabadul.
Ennek a megindult jövőnek nagyszerű irodalmi-szellemi letéteménye a Belső tó.
