A meggyógyult a reményhez

Minden istennek adóztam,
de téged feledtelek,
ki oldalra állítottan
szemlélted az ünnepet.

Bocsásd meg, te hű, a vétkem,
homályodból lépj elő,
engedj szívből belenéznem
fényét holdként rám vető,
örökúj ábrázatodba,
baj nélkül, gyermekien;
ó, csak egyszer végy karodba
úgy, hogy nem fáj semmi sem!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..