Saját tapasztalatai alapján állítja, hogy a megbocsátás jobb egészséghez vezet, megnöveli a teljesítőképességet, változást hoz a világba, és nem utolsósorban még inkább Krisztus képére formálja az embert.
Számos valóságos élethelyzetet hoz példának, és bibliai történetekkel is szemlélteti, milyen kockázattal jár a megbocsátás és mi a jutalma. „Amikor megbocsátasz valakinek, Isten kegyelmét többszörözöd meg” – írja, s rámutat arra is, hogy a megbocsátásban sokkal nagyobb hatalom rejlik, mint a lelket megbéklyózó fájdalomban, mert az engesztelhetetlenség szívünknek és szellemünknek egyaránt ártalmas méreg. A szerző a megbocsátás négy szakaszát különíti el. Elsőként nézzünk szembe a sérelemmel, majd érezzük át. Az érzelmek szerepe nagyon fontos, és a fájdalom átélése is, hiszen e nélkül nem lehetséges teljes gyógyulás. A harmadik szakasz a megbocsátásé, a negyedik pedig az egység megtalálása, a nehezteléssel terhelt kapcsolatoknak ugyanis nincs jövőjük. A szerző figyelemre méltó gondolata sokakban indíthat el kedvező folyamatokat: „Ha kezded eltépni azokat a kötelékeket, amelyek a múlt sérelmeihez és fájdalmaihoz kötnek, akkor minden nap egy újabb lehetőséggé válik számodra a jó döntések meghozására. Amikor megbocsátunk, már nem az köt minket, ami eddig volt, hanem az, ami ezután lehet. Most már magad dönthetsz arról, hogy életed milyen irányba tartson, és nem hagyod, hogy múltad árnyai ebben befolyásoljanak.”
És még valami, amivel érdemes tisztában lennünk: a szavak kapcsolatokat tehetnek tönkre, összetörhetik a szívünket; ugyanakkor gyógyíthatnak is. Ne féljünk őszintén kimondani, amit érzünk! És ne féljünk a bocsánatkéréstől, de a megbocsátástól sem!
(June Hunt: Hogyan bocsássunk meg, amikor az érzéseink mást diktálnak? Jó Hír Iratmisszió Alapítvány, Budapest, 2011)
