(Egy 2004. évi, a világ 58. országára kiterjedő kutatás szerint a 28. helyen áll hazánk). A magyar nők hosszabb ideig élnek, mint a magyar férfiak, de életminőségük az élet néhány dimenziójában nem kielégítő. Helyzetüket nagymértékben befolyásolja az alacsony iskolai végzettség (az idősebb generációkban), alacsonyabb foglalkozási státusz, az anyagi körülmények terén mutatkozó hátrányok, a többszörös nemi szerepvállalás, valamint a bántalmazás. Ma már a nők a férfiakkal azonos (sőt esetenként a férfiaknál magasabb) arányban vesznek részt az oktatásban, a férfiaknál alacsonyabb, de még így is magas arányban vannak jelen a munkaerőpiacon, ugyanakkor a gyermeknevelés, a családi feladatok és a háztartás működtetése is főként a nőkre hárul. A nők tömeges munkavállalását nem követte a családi-háztartási munkamegosztás átalakulása.
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai alapján a nők ma hetente mintegy 73 órát (!) töltenek kereső és háztartási munkával, míg a férfiak 53 órát. A családi feladatok között külön kell említeni, hogy a gyermekek gondozásán túl az ápolásra szoruló idős, beteg vagy rokkant családtagok gondozása is rendszerint a nőkre hárul. A nők munkavállalásának fő akadálya a munkaerő-piaci diszkrimináció és a családi munka összeegyeztetésének nehézsége. A munkáltatók nem veszik figyelembe a női családi szerepeket. Eleve hátrányban részesítik a családos és a családalapítás előtt álló nőket is. A leggyakoribb kifogás, hogy a gyermekes nők túl gyakran vannak távol a gyermek betegsége vagy egyéb gyermekellátási ok miatt. Lényegesen több nő szeretne dolgozni, mint ahányan munkát találnak. (A munkakívülieket leszámítva kétszázezer olyan nő van az inaktívak között, aki szeretne dolgozni, de nem talál munkát).
A nők ma nem tudnak annyi gyermeket vállalni, amennyit szeretnének. Ha megvalósíthatnák családterveiket, egy nő átlagosan két gyermeket hozna világra, vagyis a termékenység a reprodukciós szint közelébe emelkedne. A nők keresete lényegesen alacsonyabb, mint a férfiaké. A felsőfokú végzettséget igénylő foglalkozásokban is csak a férfiak keresetének 80 százalékát éri el, a szolgáltatási jellegű foglalkozásokban pedig mindössze 75 százalékát. Az idős nők nyugdíja a férfiakénak 70-75 százaléka. Az elmúlt években a fiatal nők 12-13 százalékát bántalmazták (életminőség-kutatások adatai alapján). Két százalékuk szexuális visszaélés áldozata. A bántalmazás gyakrabban fordul elő olyan nőknél, akiknek alacsonyabb az iskolai végzettségük, és akik másokhoz viszonyítva rosszabbnak ítélték meg anyagi helyzetüket.
A nők egyenjogúságának, esélyegyenlőségének jogos követelésével fellépő feministáknak sok mindenben igaza van. Mégis a radikális feminizmus antropológiai tévedésben szenved. Tévedésük, hogy akaratlanul is a férficentrikus kultúra ideológiáját tartják fenn. Abban akarnak győzni, amibe évente ma 11-12 ezerrel több középkorú férfi hal meg, mint 1970-ben. A túlfeszített munka, a bizonytalan és gyakran kilátástalan élethelyzet sokak korai halálát eredményezi. Igazi feminizmus az alternatív női értékek képviselete lenne. A racionalitás és az individuális-hedonisztikus szemlélet helyett a vállalt emocionalitás, a közösség kultusza, a kölcsönösség atmoszférája. Persze ez már nem feminizmus, hanem familizmus! A társadalompolitika előtt sok feladat áll, hogy a hölgyek esélyegyenlősége megvalósuljon, de azt nem a családok helyzetétől elválasztva kell megvalósítani, ahogy azt egyes liberális feministák elképzelik.
Ennek néhány elemét soroljuk csak: a részmunkaidős foglalkoztatás növelését, a választható családi adózást, a főállású anyaság biztosítását, szociális bérlakások építését fiataloknak és szegényeknek, valamint a kötelező családi életre nevelést. A problémákat ismerjük és a megoldási módozatokat is. Azonban nemcsak beszélni kellene mindezekről. Magyarország ma nagy bajban van. Megmentői a magyar nők és édesanyák lesznek. Ők a jövő letéteményesei. Segítenünk kellene őket!
A szerző szociológus
