E szöveg abban az Alexandriában születik meg, amely az akkor ismert világ szellemi központja, és noha Egyiptom fővárosa, a görög kultúra fellegvárának számít. A városban nagy létszámú és kulturálisan is tekintélyes zsidóság él, akik már nem ismerik atyáik nyelvét. Az ő vallási szükségletük eredményeként születik meg az Ószövetség ezen görög fordítása, amelyben a liturgia kifejezés jelentése templomi istentisztelet. A Kiv 28,35-ben ezt olvassuk: „Öltse ezt fel Áron, ha szolgálatot teljesít, hogy hallatsszon a csengés, amikor bemegy a szentélybe az Úr színe elé”. A szó elsődleges ószövetségi jelentése az istentiszteleti szolgálat ellátása. Érdekes, hogy a pogány kultuszok leírására soha nem használja ezt a kifejezést a görög Biblia.
Az Ószövetség legkésőbb keletkezett könyveiben, amelyek nem sokkal előzik meg Krisztus Urunk születését, a liturgia fogalma a zsidó mentalitásban már lelki értelemben, a templomi istentisztelettől elvonatkoztatva is használatos, mint például imádság, közbenjárás, lelki áldozatok felajánlása stb. (pl. Bölcs 18,21).
Az Újszövetségben (amelynek könyvei görög nyelven keletkeztek) mind a két jelentésárnyalat megjelenik, s értelmük kellően el is mélyül teológiai szempontból. Az elsődleges jelentés („istentisztelet a szentélyben”) leginkább a Zsidókhoz írt levélre jellemző. E levél sugalmazott szerzője Krisztus egész üdvözítő tevékenységét kultikus, istentiszteleti fogalmakkal, képekkel ábrázolja: Krisztus mint az új és örök szövetség főpapja tökéletesen kiengeszteli az Atyát áldozata által, melyet bemutat neki a mennyei szentélyben. Gyakori még a lelki, spiritualizált értelem is: a böjt, az imádság a testvérért „liturgiaként” (ApCsel 13,2 kk), vagyis mint tisztán lelkiségi szolgálat szerepel. A liturgia értelmezésében azonban a két jelentésárnyalat sajátos összekapcsolása az Újszövetség igazi újdonsága. Ezen összefonódás első gyümölcse a liturgia „karitászként” való felfogása: a Róm 15,16 és a 2Kor 9,12–14 szövegeiben liturgiaként szerepel a görög egyházak adományainak gyűjtése az éhínségtől szenvedő palesztinai keresztények számára. A felebaráti szeretet, az együttérzés, a közösségi tudat a klasszikus görög értelemmel társul. Valóságos áldozatról van szó, melyet a jobb körülmények között élők az egész közösség javára hoznak szegényebb testvéreikért. A másik érdekes jelentésárnyalat Szent Pál gondolataira jellemző. A Fil 2,17-ben az apostolnak a filippi közösség iránti szeretetből való lelki elkötelezettségét („Sőt, ha a hitetek áldozatán és szolgálatán felül még véremet is kiontják italáldozatul, örülök, és együtt örvendezem mindnyájatokkal.”) áldozathoz, vagyis mintegy liturgikus cselekményhez hasonlítja. A liturgia kifejezés lelki és kultikus értelme itt tehát csodálatosan ötvöződik.
Az egyházatyák idejében a liturgia kifejezést csak a görög világ egyházi írói, atyái használják, a latinul gondolkodók és írók nem. Egészen a XIX. századig kell várni arra, hogy a nyugati egyházban azzal a jelentéssel, amellyel ma is használjuk, elterjedjen. Keleti testvéreinknél kezdettől mindmáig jelen van az egyházi szóhasználatban, de a jelentése leszűkült: kizárólag a szentmisére használják.
