A lelkeket is építik

Fotó: Ribáry Zoltán

 

A Váci Egyházmegye kulturális központjában, a Credo-házban rendezett díjátadó ünnepség bevezetéseként a nagytermet megtöltő vendégek meghallgatták Szalay Ákos építész, helytörténész vetített képes előadását, amely a Migazzi-hagyatékról adott rövid áttekintést. A helytörténész hangsúlyozta: Vác és az egész egyházmegye számos szakrális és középületet köszönhet Migazzi Kristófnak. A városépítő püspök sokakat vonzott Vácra: művészeket – például a székesegyházat tervező Isidore Canavalét vagy a szentély falképét festő Franz Anton Maulbertschet –, jeles utazókat és állami vezetőket. Mária Terézia is az ő meghívására tett látogatást a városban.
Szalay Ákos úgy fogalmazott, a néhai püspök hagyatékát lépten-nyomon megcsodálhatjuk a városban jár­va. Migazzi jellemzéseként egy tőle származó gondolatot is megosztott a jelenlévőkkel: „Semmit sem szeretek jobban, mint a jótéteményeket sohasem, a méltánytalanságot azonnal elfeledni.”
Az előadás után Marton Zsolt megyéspüspök köszöntötte az egybegyűlteket és a kitüntetetteket. Beszédében a főpásztor hangsúlyozta: Beer Miklós őszinte, szeretetteljes, közvetlen embersége példaadó. Ezt mindenki megtapasztalhatja és átérezheti vele találkozva. A váci megyés­püs­pök egykori piarista diákként is köszöntötte Nemes György atyát, és Isten áldását kérte további szolgálatára, a Piarista Gimnázium és Kollégium tevékenységére.
Bartos Ferenc, a díjadományozó alapítvány kuratóriumi elnöke a méltatásában szólt arról, hogy bizonyos történelmi párhuzamosságok fedezhetők fel Migazzi Kristóf és Beer Miklós püspökségének előzményei között. A közelmúltban nyugdíjba vonult megyéspüspök gyorsan átlátta, hogy Vácnak szüksége van egy főiskolára és egy szállodára. Ezért otthont adott a városban az Apor Vilmos Katolikus Főiskolának, és egy ma már szállodaként működő szép vendégházat építtetett. Működését folyamatos építkezés, fejlesztések, felújítások jellemezték. Elég, ha csak a Püspöki és Káptalani Levéltár új épületegyüttesére, a szamaritánus szolgáltatóházra, a Galamb utcai közösségi központ fejlesztésére, a Migazzi-szobor vagy az Althann-kereszt felállításának támogatására gondolunk. Az elődei által kijelölt úton továbbhaladva Beer Miklós is építette és fejlesztette ezt a várost – fogalmazott az alapítvány elnöke.
A másik kitüntetett, Nemes György méltatásában Bartos Ferenc hangsúlyozta, mennyire fontos dátum Vác történetében az 1990-es esztendő, amikor sikerült visszaszerezni a piaristák egykori épületének egy részét, és újraindult a rendi noviciátus. Ekkor érkezett a városba a fiatal piarista pap tanár, majd két évvel később ő lett az első gimnáziumi osztály osztályfőnöke. „Nemes atya azóta is itt van közöttünk, tanít a váci Piarista Gimnáziumban és több felsőoktatási intézményben, könyveket, tankönyvet ír, s emellett rendszeresen publikál a Váci Polgár című havilapban. Igazi közéleti életet él. A díjjal a váci gimnáziumban végzett oktató-nevelői szolgálatát és jelentős közírói munkásságát ismeri el az alapítvány” – mondta laudációjában az elnök.
Az elismerések átadása után az ünnepi esemény egy korábbi Migazzi-díjas életműve előtt tisztelgő reprezentatív emlékkönyv bemutatójával zárult. A kiadvány az idén elhunyt Pálos Frigyesnek, a váci egyházmegyei múzeum újjáélesztőjének és néhai igazgatójának állít emléket.
A kötetet Beer Miklós ajánlotta a jelenlévők figyelmébe, hangsúlyozva: Pálos Frigyes fényt hagyott maga után. Az evangélium fényét hordozta, történelmünk szeretetének és megbecsülésének fontosságát is hirdette, számos értéket tárt fel, mentett meg és tett közkinccsé azért, hogy tisztábban, szebben, reménykeltőbben láthassuk a világot.
A Váci Egyházmegye Mi­gazzi Alapítványát a 90-es évek első felében Keszthelyi Ferenc püspök hozta létre, azzal a céllal, hogy támogassa az idős papokat. Később Beer Miklós püspök kiegészítette az alapító oklevelet, a szervezet azóta karitatív célok támogatásával is foglalkozik és műemlékekkel kapcsolatos tevékenységeket is végez.
Az alapítvány 2017 októberében szobrot állíttatott Mi­gaz­zi püspöknek a Konstantin téren. Ekkor alapították a Migazzi-díjat is. Az elismerést olyan személyek kaphatják, akik méltó módon őrzik a barokk korban élt városépítő püspök emlékét, és követik őt egyházi és közéleti tevékenységében.
Az emlékdíjat minden évben ketten kaphatják meg fizikai, illetve lelki értelemben vett építőmunkájuk elismeréseként. A török kor után ugyanis Migazzi Kristóf jelentős építési tevékenységének köszönhetően számos olyan épület született, amely ma is meghatározza a város arculatát. A püspök emellett a lelki építkezés terén is kimagasló eredményeket ért el az akkori fiatal nemzedék nevelésével.

 

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .