„Szeretnék minél több lelket megnyerni a jó Istennek” – tizenhét éves korában ezekkel a szavakkal jelentette be apjának Vianney János, hogy pap szeretne lenni. Három évnek kellett eltelnie, hogy az édesapa beleegyezését adja. A fiatalember ekkor kezdhette meg felkészülését a lelkek szolgálatára. Mindez nem ment egyszerűen. Elöljárói elküldték a szemináriumból. A kartonján ennyi szerepel: szerény szellemi képességek. Később besorozták katonának, de megszökött, mert nem akart egy olyan császár hadseregében szolgálni, akit a katolikus egyház kiközösített. Vargabetűk után végül 1815-ben szentelték pappá. Ecully-ben kezdte káplánként, majd három évvel később püspöke Ars-ba helyezte, ahol egyszerű prédikációival, evangéliumi szegénységével és buzgó imáival felébresztette a hitet a lelkekben. Voltak napok, amikor tizenhét órát töltött a gyóntatószékben. Az Oltáriszentség előtt ilyenkor is, mint minden nap, órákat töltött. Élete vége felé százezernél is többen keresték fel évente a burgundiai eldugott település gyóntatószékében, hogy – sokszor napokig tartó várakozás után – feloldozást nyerjenek. Hírnevénél is gyorsabban nőtt az alázatos plébános lelkében a méltatlanság tudata. Háromszor is meg akart szökni állomáshelyéről, de a hívek mindannyiszor utolérték és visszahozták. Negyvenegy évi lelkipásztori szolgálat után, hetvenhárom éves korában, az életszentség hírében halt meg Ars-ban – éppen százötven évvel ezelőtt, 1859. augusztus 4-én.
X. Piusz pápa 1905-ben a francia papok égi közbenjárójává nyilvánította. Nyolcvan éve, 1929-ben – akkor is gazdasági és erkölcsi krízisben volt a világ – XI. Piusz pápa a világ valamennyi papjának égi pártfogójául adta Vianney Szent Jánost. 1986-ban, amikor II. János Pál pápa Ars-ba zarándokolt, a kegyhely emlékkönyvébe a következőket írta a szent plébánosról: mind a papi szolgálat beteljesítésében, mind annak megélésében, alakja minden ország számára páratlan példa. Amikor a közelébe került az ember, természetes igénye lett, hogy jobbá legyen – nyilatkozta egy hozzá tartozó hívő. Nem azzal vált ő szent pappá, hogy rendkívüli dolgokat cselekedett, hanem azzal, ahogyan végezte hivatását: Isten iránti hatalmas szeretettel szívében . A pap lelkipásztori szolgálata nem a teológiai diplomáitól, nyelvtudásától, társasági megjelenésétől függ, hanem elsősorban az Istennel való kapcsolatának minőségétől. Vianney Szent Jánost ez a rendkívüli istenszeretet hajtotta, hogy számolatlanul töltse az órákat a gyóntatószékben, munkálva a kiengesztelődést, amely a leghatékonyabb módja annak, hogy valóban szabaddá váljunk, és szabadon mondjunk igent az Isten szeretetére. Az ars-i plébános élete jó példa a felfoghatatlan titokra: Isten embereken keresztül akar közel kerülni mindnyájunkhoz. Vianney Szent János ma is hivatásokat támaszt. Sok fiatalnak az ő példája adta meg az indítást, hogy végérvényes igent mondjon az Isten hívására. Van aki azért zarándokol Ars-ba, hogy megköszönje a hivatás kegyelmét; van aki azért, hogy hálát adjon a papságért; sokan pedig azért, hogy egyre szentebbül tudják megélni papi szolgálatukat. Korunk közszelleme nem sokban különbözik attól az időtől, amelyben az ars-i plébános élt. A francia forradalmat követő egyházüldözés idején a hittant, a szentgyónást, az elsőáldozásra való felkészülést titokban kellett végezni. Súlyos árat kellett fizetnie annak, akit rajta kaptak. Ma az eszmeáramlatok a magánszférába próbálják visszaszorítani a vallásos meggyőződést. A tömegtájékoztatási eszközök legtöbbje az erkölcsi és vallási értékekkel homlokegyenest ellenkező magatartást hirdet. A szolgálata ellátásához szükséges gazdasági lehetőségektől igyekeznek minél inkább megfosztani az egyházat, a keresztényeket nap mint nap kigúnyolják… Vianney Szent János alakja számunkra éppen ezért bíztató. Ő példa arra, hogy a sötét, kilátástalannak tűnő korszakokban is születnek példaadó szentek, szent papok, akikre ma nagy szüksége van Isten népének. Sok szülő úgy gondolja, a mérnöki, a közigazgatási, vagy az orvosi pálya talán biztosabb jövőt jelent gyermekének, mint a papság. De vajon gyermekeik ezeken az utakon kevesebb nehézséggel, megalkuvással, és több boldogsággal fognak előrehaladni, mint az Istennek szentelt élet útján? Miközben korunkban egyre több feladattal kell megküzdeniük a lelkipásztoroknak, ne felejtsük el, Vianney Szent János életében is jelen volt az áldozat. Gyakran mondogatta: papnak lenni boldogság, plébánosnak lenni megpróbáltatás. Ismerte ő a papság örömeit és keresztjeit egyaránt, miközben életszentsége éppen a gyöngeségben mutatkozott meg. Ahogyan Szent Pál tanította: amikor gyönge vagyok, akkor vagyok igazán erős. Meggyőződése volt, hogy ha Isten egy nálánál egyszerűbb lelket talált volna, akkor őt választja. Életszentségének útja elsősorban nem a lemondások, és erénygyakorlatok útja volt, hanem az alázatosságé. És mivel végtelenül alázatos volt, Isten kegyelme annál jobban túláradt benne. Jól tudta ezt a gonosz lélek is. A szent életrajzírói feljegyzik, hogy egy éjjel, amikor a sátán ismét zaklatta, a gonosz végül kétségbeesetten így kiáltott fel: ha még három olyan pap lenne, mint te vagy, akkor összedőlne a királyságom.
