Az ünneplés alapját maga Jézus Krisztus adja az evangéliumban: „Asszonyok szülöttei között nem támadt nagyobb Keresztelő Jánosnál” (Mt 11,11). Miért nevezhette így Jézus Jánost? Mindenekelőtt azért, mert próféta volt: az utolsó és legnagyobb – Isten embere. Nem a maga személyét, a saját ügyét, a személyes érdekeit tartotta nagynak, hanem az Istenét. A prófétát „látónak” hívták az Ószövetségben. János is ez volt: látó és láttató. Nemcsak meglátta Jézusban az Isten Bárányát, aki – liturgiánk szavai szerint – „feláldozza magát a világ életéért és üdvösségéért”, hanem be is mutatta a népnek (vö. Jn 1,29), hiszen a próféta „beszélő” is volt.
Azért is adunk neki kimagasló tiszteletet, mert útkészítő volt. Az ószövetségi Izaiás próféta nyomán (Iz 40,3–4) vállalkozott erre a feladatra, ám ő már nem a fogságból való hazatérés útját, hanem az Üdvözítőnek a világba érkezését készítette elő. Legfontosabb mondanivalója nem is lehetett más, mint ez: „Tartsatok bűnbánatot” (Mt 3,2), ami minden kor minden emberére érvényes. Mi is a teljes metanoiával, a bűntől való elfordulással, az Istenhez való odafordulással készülhetünk örök célunk, az üdvösség elérésére.
János alázata miatt is megérdemli különleges tiszteletünket. Bár nagy hatása volt, óriási tömegeket tudott megmozgatni, nem ragadtatta el magát, nem engedett az oly sok embert – akár napjainkban is – megkísértő csábításnak. Helyesen értékelte önmagát. A saruszíjmegoldás legszolgaibb feladatát sem vállaló lelkülettel tudta kimondani az őt ünnepelni szándékozó nép közepette Jézus felé: „Neki növekednie kell, nekem pedig kisebbednem” (Jn 3,30).
Ilyen nagy volt ő! A legnagyobb próféta. Mégis lejárt az ideje. Mert Isten számunkra valami még jobbat készített. Miután Jézus sok szépet elmondott Jánosról, meglepő – de számunkra már érthető – módon ezzel folytatja: „Aki a legkisebb a mennyek országában, nagyobb nála.” Mert János – bár kapcsolatban volt Jézussal – még nem volt keresztény. „Csak” a legnagyobb és utolsó próféta. Mi pedig keresztények vagyunk – keresztségünk és egyháztagságunk révén Jézus Krisztus testének tagjai. Ezért előzhetjük meg őt, aki mindig példaképként áll előttünk az igaz ügyért a halált is vállaló erkölcsi tisztaságával.
