A Szakrális Művészetek Hete a 2007-es nemzetközi városmisszió részeként, civil kezdeményezésből született kulturális programsorozat, amelynek célja az egyetemes értékek felmutatása magas művészi színvonalú programokon keresztül, mindenki számára hozzáférhető módon, ingyenesen látogatható programokkal. A budapesti rendezvényként induló sorozat tavaly országos eseménnyé nőtt – Esztergom, Veszprém, Győr, Szombathely, Pápa is több programmal csatlakozott a kezdeményezéshez. Idén már a határokon túlra is kiterjed – a Kárpát-medence számos városában rendeznek ingyenes tárlatvezetéseket, kiállításokat, előadásokat, hangversenyeket, szakmai konferenciákat. A programsorozathoz feliratkozott például a marosvásárhelyi Keresztelő Szent János-plébániatemplom és az Egyházművészeti Múzeum, a komáromi Szent András-templom, valamint a szerbiai Oromhegyes Faluháza.
A Szakrális Művészetek Hetéhez eddig Budapest legnagyobb múzeumai, számos galéria és kisebb gyűjtemény, művészeti egyetemek, szakmai szervezetek csatlakoztak, a nagyközönség elé tárva elzárt kincseiket. Az eseménysorozat nyitónapján, szeptember 19-én, a Kulturális Örökség Napjaival együttműködve szervezik meg a nyitott templomok éjszakáját, melynek során szakavatott vezetők mutatják be az ott rejlő művészeti kincseket. Épített örökségünk szerves részét képezik a szakrális terek. Az idei programfüzetben szereplő nyolcszázötven helyszín közül tizenhét kárpátaljai, hatvan pedig erdélyi szakrális tereket ismertet.
A rendezvénysorozat sajtótájékoztatóján Dragonits Márta, az Ars Sacra Alapítvány kuratóriumának elnöke úgy fogalmazott, hogy „a kultúrában, művészetben rejlő reményt” kívánják megmutatni. Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek, az MKPK egyházművészeti referense előadásában az európai szakrális művészet történetéről és jelentőségéről szólt. „Minden nagy irodalmi mű az evangélium átirata” – idézte a főpap Pilinszkyt, majd II. János Pál pápát, aki szerint: „A művészet hidat képez a vallásos élményhez.” Kitért a II. vatikáni zsinatra, melynek befejezésekor a jelenlévők fölhívást intéztek a művészekhez: „A világnak, melyben élünk, szüksége van a szépségre, hogy kétségbeesésbe ne sodródjék. A szépség – éppúgy, mint az igazság – örömet olt a szívbe, és drága gyümölcs, mely ellenáll a mulandóságnak, nemzedékeket köt össze, és kapcsolatot teremt a csodálatban.” A szakrális művészet nemcsak téma, ecset, vászon és festék kérdése, hanem lelkületé is, amint a szentté avatott Fra Angelico megfogalmazta: „Ha valaki meg akarja festeni Krisztust, együtt kell élnie vele” – hangsúlyozta az érsek, majd kitért arra, hogy a legutóbbi évszázadok új szellemi légkörében, a hittel szembeni látszólagos közömbösség ellenére sem halt ki a vallásos művészet. Bár sok művész kevésbé érdeklődik a szakrális témák iránt, és bizonyos távolságot tart a művészet és a hit világa között, a vallásos élménnyel együtt újra meg újra feltör a művészi megjelenítés. Nem szabad csodálkoznunk a fiatalság céltévesztettségén, miközben az oktatásból kihagyják a képzőművészeti tárgyakat, csökkentik a zene- és az irodalomórákat – utalt a mára az érsek. Ilyenkor válik igazán egyértelművé, hogy az esztétikai érzés felemel, nemesít, katarzist ad, közösséget teremt, vonzóvá teszi az igazságot, megsejteti az eszményeket és a természetfölötti világot. A Szakrális Művészetek Hetének egyik páratlanul tanulságos tárlata az Isten Báránya kiállítás a Néprajzi Múzeumban. Az Agnus Dei-motívum népi tárgyakon megjelenő különböző ábrázolásaival találkozhatnak az odalátogatók. A föltámadás zászlaját vállán hordó bárány alakja hazánkban legkorábban a falusi templomok faragott kövein, kapuívein jelenik meg, szélesebb körben pedig a barokk korban, a népi vallásosság körében terjedt el. Lepedő és párnavégek, szőttesek, ostyasütők, mángorló és berakással díszített láda – többnyire XVIII-XIX. századi köznépi tárgyak – őrizték meg a motívum változatait. Az Isten Báránya kifejezést az Újszövetség Keresztelő János ajkára adja, aki Jézusra mutat: „Íme, az Isten Báránya.” A kifejezésnek ószövetségi előképei is vannak. Izaiás prófétánál, Izsák és Mózes történetében is szerepel a bárány, mint Messiásra utaló szimbólum. Jézus az igazi húsvéti bárány, aki elveszi a világ bűneit, aki szenvedése árán üdvösséget hozott a földre, aki „szelíd és alázatos szívű” Megváltó. A kiállított tárgyak tanúsága szerint a magyar nép nemcsak lelkében őrizte Isten fiának mindennapi jelenlétét, hanem használati eszközeit is az ő védelme alá helyezte. Ez a hit adott erőt a nehéz napokban, s emlékeztette az embereket arra, hogy ahol Jézus Krisztus jelen van, ott nem lehet megoldhatatlan probléma. Az évszázadok üzenetét hordozó tárgyakat szemlélve arról is meggyőződhetünk, hogy Európa keresztény gyökerei nélkül mindennapjaink kultúrájának hajtásai is elsatnyulnak.
