A különbségeket megőrző egyetértés

A reformáció számára az Augsburgi Hitvallás néven ismert szöveg alapdokumentum, s annak tartalma „első és főtételnek” számít. 1999-ben ugyanezt a várost választotta ki a Lutheránus Világszövetség és a katolikus egyház a Közös nyilatkozat a megigazulás tanításáról című dokumentum aláírására. Szimbolikus volt az a gesztus is, amellyel a katolikus egyház képviselője Augsburg városát javasolta.
A megigazulás kérdése, melynek kulcsa Szent Pálnál található, már nemcsak Luther kérdése, hanem valamennyi keresztényé is. Az első evangélikus-katolikus párbeszéd a megigazulás tanításáról közvetlenül a II. vatikáni zsinat után, 1967-ben indult el. A közös nyilatkozatot tehát már több mint harmincéves munka és együttgondolkodás előzte meg. Ez alatt jelentős dokumentumok születtek: Az evangélium és az egyház (1972) és Egyház és megigazulás (1994) című jelentés, az egyesült államokbeli római katolikus-evangélikus párbeszéd Megigazulás a hit által (1983) című jelentése és a németországi protestáns és római katolikus teológusok ökumenikus munkaközösségének tanulmánya, Tanbeli elítélések – szétválasztják az egyházakat? (1986) címmel. E párbeszédekből néhány jelentést hivatalosan is elfogadtak. Az egység útján megtett lépések folytatásához ezek a teológiai szövegek elengedhetetlennek bizonyultak, mivel sok protestáns teológus is ellenérzését fejezte ki egy olyan szöveg aláírásával kapcsolatban, melyről úgy gondolták, engedmény a római egyház számára, amely a maga részéről nem mondott le például a búcsúk gyakorlásáról. Bármily sok akadály állt is útjába ennek a közös megállapodásnak, ez az aláírás immár történeti, abban a mértékben, hogy először valósult meg, hogy egy evangélikus-katolikus párbeszéd a legmagasabb, ünnepélyes szintű nyilatkozattal végződjék. A két aláíró felet a Szentírás közös olvasása fogta össze. De mi is lehetne természetesebb a keresztények számára, mint a közös Szentírás olvasása? Az újabb bibliakutatás, valamint a teológia- és dogmatörténet felismeréseinek elfogadásával az ökumenikus párbeszédben a II. vatikáni zsinat óta jelentős közeledés ment végbe a megigazulás tanításában, amelynek eredményeként a közös nyilatkozatban a megigazulástan alapigazságairól konszenzus fogalmazódott meg. Ennek fényében a XVI. század idevágó tanbeli elítélései ma már a másik félre nem alkalmazhatók: „Hálát adunk az Úrnak az egyházszakadás leküzdése útján tett döntő lépésért. Kérjük a Szentlelket, hogy vezessen minket tovább a látható egység felé, amely Krisztus akarata” – fogalmaz a közös nyilatkozat. A megállapodás azt érinti, ami a XVI. században elválasztást jelentett. A „csak a hit által” vagy a „tettek által” való üdvösségről szóló vita a reformáció idejébe vezet minket. Így tökéletesen megértjük, hogy nagy körültekintést igényelt ennek a megközelítése. A különbségeket megőrző egyetértés legfőbb eredménye, hogy a két hitfelfogás a megigazulásról többé már nem elválasztó jellegű. Mindez lehetővé tette annak megállapítását, hogy katolikusok és evangélikusok lényegében ugyanazt hiszik, hasonló módon szólnak arról, hogy az ember miként üdvözül, azaz ingyen megigazul, tettek beszámítása nélkül, a hit által, s így Isten fogadott fiainak közösségébe jut. Az egyházi önazonosság megőrzése mindkét fél részéről előzetes feltétel volt, és ez nem akadálya a hiteles ökumenizmusnak. A különbözőség többé már nem gyógyíthatatlan, és már nem tekinthető a megosztás tünetének sem. Tíz évvel ezelőtt pozitív értékelés született a kialakult egység révén, és ezt fenn lehet tartani a konszenzus minőségének megsértése nélkül.

a szerző az MKPK
Ökumenikus Bizottságának tagja 
 

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .