A közösségi imádság

Mindenesetre a bizánci egyház ősi időktől fogva nagy hangsúlyt fektet az istentiszteletekre, melyeknek ünnepélyes formáit fejlesztette ki. Szertartásaink jelentős részét énekelve végezzük, ami szintén fokozza az ünnepélyességet és a közösségi élményt. A profán világban is így van ez: az éneklés közösségbe fogja össze az embereket. A családi ünnepek alkalmával szintén ezt tapasztaljuk. Elég csak arra gondolnunk, hogy milyen szívesen énekelnek a jelen lévők például a lakodalomban. A templomi ünneplésben azonban ennél többről van szó. Mert a közösségi istentiszteletekben minden tekintetben a tőlünk telhető legtöbbet akarjuk megadni Istennek. Nemcsak „egyszerűen” beszéddel akarjuk megszólítani őt, hanem énekléssel.


Atyáink említést tesznek a szertartások eucharisztikus szemléletéről, mert azok jelenvalóvá teszik az ünnepelt hittitkot. Közénk hozzák az éppen ünnepelt eseményt, nem pedig bennünket visznek vissza a történelmi távlatba. Így karácsonykor azt ünnepelteti velünk az egyházunk, hogy „ma a Szűz a legfelsőbb Lényt szüli”; húsvétkor azt, hogy „veled ébredek ma, a Feltámadóval”; örömhírvételkor pedig azt, hogy „ma van a mi üdvösségünk kezdete”. S így tovább, minden ünnep valamennyi szertartásában megtalálható ez a liturgikus „ma”.

Azt a fontos szempontot is hangsúlyozzák a bizánci egyház atyái, hogy – ha ez esetleg nem lenne világos a hívők számára – nem a külső liturgikus formákat kell megváltoztatni, egyszerűsíteni, hanem a benső szellemüket kell feléleszteni. Ezzel egyúttal a puszta formalizmustól is védeni akarnak, attól, hogy a szertartásokat „abszolutizáljuk”. Bizony, nem csupán a kezdeti időkben, ma is nagy szükség van a liturgikus nevelésre!

A közösségi imádkozásban nagy szerep jut a zsoltározásnak. Szent Bazil különösen is ajánlja, mert „az ördög fut a zsoltártól”; a zsoltározás „az angyalok védelmét hívja elő”. A bizánci egyház lelkiségi hagyománya különösen gazdag olyan képekben, hogy aki a zsoltárokat imádkozza, az a tisztátalan lelkek egész seregével veszi fel a harcot lelki tökéletesedése érdekében. Nem új keletű gondolat. Hiszen a zsoltárok immár háromezer éves múltra tekintenek vissza. Hányan imádkozták már őket! Még a kereszten haldokló Jézus is ezt tette.

A szertartások közös imádságába bekapcsolódva szinte észrevétlenül megváltozik az ember: átitatódik az istendicsőítéssel. Így erkölcsileg is a jó irányában formálódik.