A közel-keleti konfliktus kiéleződése egybeesik az úgynevezett Iszlám Állam (ILIÁ), Abu Bakr al-Baghdadi kalifátusának létrehozásával iraki és szíriai területen. Samir összefüggést lát a két esemény között. „Mindkét jelenség mögött a fanatizmus húzódik meg, amely kis csoportok révén egyre növekszik, mind izraeli, mind arab és muszlim körökben. Sajnos mindkét fél esetében vallási háttérről beszélhetünk, ami nem könnyít a helyzeten” – mutatott rá.
A muzulmán világ identitásválságot él át. Nyitnia kell a modernség felé. El kell fogadnia, hogy az állam – legalábbis részben – elkülönül a vallástól. Ezt a lépést várja a nagy többség, ebből az elvárásból fakadt az arab tavasz is. Sok ember így gondolkodik: mi tiszteletben tartjuk a vallást, de azt akarjuk, hogy a vallások elkötelezett hívei is tartsanak tiszteletben bennünket. Ezt a szemléletet, amely három évvel ezelőtt erősödött meg, ellenzi a muszlimok szélsőségesen radikális szárnya, vagyis a Muzulmán Testvériség, még inkább a szalafiták és a terroristák. A kalifátust részben támogatják azok a muszlim fiatalok, akik úgy vélik, hogy az iszlám válságát a VII. századba való visszatérés oldaná meg. Ez volt az a korszak, amikor Mohamed próféta vallása a Közel-Kelet nagy területét meghódította.
– Ám nem lehet visszafordítani a történelem kerekét – nyilatkozta Samir. – A muszlimok nagy többsége ellenzi a kalifátus tervét, amely szerint a múlt mítoszát szeretnék újjáéleszteni.
Ennek bizonyítéka, hogy az izraeli–palesztin tűzszünetet Egyiptom, vagyis egy olyan arab ország javasolta, amelyben nincs demokrácia, de amely így közvetett módon elítélte a Hamász mozgalmát. Az izraeli–palesztin kérdés megoldásához nagyobb szükség lenne a nemzetközi közösség segítségére, nem annyira az immár túlságosan gyenge ENSZ, hanem inkább a nyugati országok részéről. Samir azon meggyőződésének hangoztatásával zárta az interjút, hogy amíg a két fél nem ébred tudatára az egyedül lehetséges megoldásnak, vagyis két állam létrehozásának, addig nem lesz béke a Közel-Keleten.
