A kora őszi Népligetben

A férfi még csak utána sem pillantott, talán észre sem vette a piros sapkás, szép zöld madarat.

Hiába fújtam a sípot a sűrű bokros rész mellett, ahol tavasszal a fülemülék tanyáztak, válasz nem érkezett. Az áprilisban oly gyönyörűen csattogó madarak eltűntek a ligetből, és talán már úton vannak Afrika felé. Javában zajlik az őszi madárvonulás. A lombok között sisegő füzikék bujkálnak, és valahonnét távolabbról érkezhetett az a szürke légykapó is, amelyik egy magas nyárfa kihajló száraz ágán üldögélt. Csak a fejét forgatta, és amikor rovar tévedt a közelébe, elé repült, s csőrének gyors mozdulatával elkapta. Aztán visszaült az ágra, és várt tovább. Van egy rész a ligetben, ahol bodzabokrok állnak, és minden ősszel fekete bogyóikat kínálják az éhes madaraknak. Először egy fekete rigót láttam, amint gyors egymásutánban fél tucat bogyót csípett le, majd barátka érkezett valahonnan. Szintén a bogyókat kereste, de már ehetett valahol korábban is, mert egy bőséges lila fröccsintéssel alaposan átszínezte az alatta lévő leveleket.


A fák alatt mókus keresgélt. Rágcsált valamit, aztán a sétaút mentén álló szemétkosárhoz ugrált, felkapaszkodott rá, majd miután óvatosan körülpillantott, beleereszkedett. De fél perc sem telt el, máris kidugta a fejét, megint körülnézett, majd újra leereszkedett, és ezt többször is megismételte. A ligetben kutyákat sétáltatnak, és a mókus ezt pontosan tudja. A példa ragadós, és az állatok tanulnak egymástól. Dolmányos varjú szállt a szemétkosár szélére, de váratlan megjelenése valószínűleg halálra rémítette a mókust, mert kiugrott, és a legközelebbi fához szökdécselt. Bosszús lehetett, és aligha kívánt jót a varjúnak, ám az nem törődött vele. Alaposan szemügyre vette a kosár belsejét, de talán mert semmi ehetőt nem látott, károgott egyet, és továbbrepült. A szemetes szabaddá vált, a mókus habozni látszott, de aztán úgy döntött, nem megy vissza. Felkúszott a törzsön jó magasra, ott leült, és bozontos farkát maga fölé hajtotta.

Fotó: Bécsy László