A kis tócsák vendégei
Fotó: Bécsy László

 

Különösen a kora reggeli órákban nagy a forgalom. A fekete rigók néha olyan lucskosra fürdik a tollaikat, hogy alig tudnak felrepülni egy alacsony ágra, ahol aztán hosszú tollászkodásba kezdenek. Olykor össze is vesznek, pedig ezek a tócsák akár három rigónak is kényelmes fürdőhelyet kínálnának. Legutóbb egy kormos tollú hím két társát is kikergette a vízből, de amikor egy meggyvágó szállt melléje, ő is odébb húzódott a vaskos csőrű madártól. Pedig az rá sem nézett, ivott, aztán anélkül, hogy fürdött volna, elrepült. A kis csilcsalp füzike – ezt nem csak itt, de másutt is megfigyeltem – ki- és beugrál. Megmártja magát, aztán máris kint terem, de a következő pillanatban már újra a vízben van. A végén ő is hosszasan tollászkodik. Egy alkalommal toalettje végeztével újra a vízhez röppent, hosszasan ivott, és csak azután röpült el. Szerencsére még idejében eszébe jutott, hogy nem csak fürödni jött a vízhez. Az egyik reggel három széncinegét láttam a leginkább kedvelt tócsánál. Fiatal, idei madarak, talán még összetartó testvérek. Nagyon élvezték a vizet, úgy csapkodtak, hogy csak úgy repkedtek a cseppek körülöttük.
Nemrég egy örvös galamb volt a vendég. Többméternyire szállt le, aztán komótosan a tócsához tipegett, és hosszasan ivott. Nem kortyonként, mint a többiek, hanem, ahogy a galambok szokták, csőrét a vízbe mártva folyamatosan szívta a vizet.
A csuszka a fürdőhöz is a fatörzsön érkezett. Fejjel lefelé kúszott, és amikor a talajra ugrott, éppen csak körülpillantott, aztán máris a vízhez röppent. Kortyolt néhányat, aztán fürdeni kezdett. A csuszkapárok a költés után is összetartanak, hallottam is a másik „tved-tved” hangját a közelből, de úgy látszik, nem volt szomjas, mert nem jött a vízhez. Amikor emez végzett, nyomban hozzárepült, és hosszasan beszélgettek egymással. Néha mulatságos jelenetek adódtak. Egy fiatal vörösbegy lucskosra fürödte a tollait, de annyira, hogy csapzott kis alakja holmi összegyűrt mosogatórongyhoz hasonlított. Amikor kijött a vízből, éjfekete szemével rám pillantott, aztán gyorsan a bokrok alá ugrált. Még egyetlen narancsporos tollacskája sem volt, névadó mellénykéjüket a fiatalok csak az első vedlés után kapják meg, akkor válnak „igazi” vörösbegyekké. A ligetben élő madarak megszokták az emberi közelséget, és ha látnak is engem egy fa mögött, habozás nélkül a tócsához repülnek. Egy szajkó óvatosabb volt. Leszállt a víz mellé, de nyomban észrevett, világoskék szemeivel rám meredt, aztán anélkül, hogy egy kortyot is ivott volna, elrepült. Hogy közben mit gondolhatott rólam, azt jobb, ha nem tudom.
A Budapesten július 8-án végigvonuló vihar szörnyű pusztítást végzett a Népligetben, biztonsági okokból le is zárták a területet. A tócsák ugyan megmaradtak, de én egy darabig nem élvezhetem a szomjukat oltó és pancsoló madarak látványát.