A kibontott örökkévalóság

Menráth Péter nyugalmazott egyetemi tanár, festő-restaurátor művész vezetésével folyik a munka, a múlt előhívása, elismert festő-restaurátorok közreműködésével: Csanda Jenő, Gallyas Balázs, Győri Lajos és Jeszeniczky Ildikó szorgoskodik odafönt.

 

Tizenöt esztendeje láttak neki a szentélyboltozat faliképeinek, valamint az oldalfalakat díszítő – szakmai kifejezéssel – ornamentális festések feltárásának és restaurálásának. A szentélyben Szent Mihály alakját látjuk, amint letaszítja a gonosz lelkeket, s az ismert ábrázolás szerint a Szentháromság jelenik meg fölötte. Közben a sekrestye mennyezeti képét is helyreállították. Majd szünet következett – talán nem nehéz kitalálni, miért. Igen, a pénzhiány.

 

Szilágyi Ferenc a templom ügyvezetője – meg kell szoknunk, ilyen feladat is létezik ma már. Jelentős mértékben neki köszönhető, hogy a tavalyi évben folytatódott a templom visszaállítása eredeti szépségébe. Megszállott embernek tartják, a templom „megszállottjának”, aki most éppen azt magyarázza, menynyivel költségesebb a restaurálás, hogy az egyes részek elkészülte után az állványzatot kénytelenek elbontani, elszállítani, majd amikor ismét van valamennyi pénzük, újrabérelni. Ha folyamatosan haladhatnának végig, számítása szerint legalább tízmilliót megtakaríthatnának. Lám, a barokkal kezdtem, s a pénznél tartunk. De térjünk vissza, s örüljünk annak, hogy – a remények szerint – a hajó mennyezetének középső része is elkészül most már fél éven belül.

 

A szentélyt lezáró diadalíven középütt Szent Domonkos alakja látható – az ő fiai emelték a templomot és mellette a kolostort. Balra a pálosok címere, a jozefinizmus idején két esztendeig ők végezték itt a szent liturgiát, a másik oldalon pedig Ward Mária, az angolkisasszonyok szerzetesrend alapítója. A templom története évszázadok óta az ő jelenlétükhöz kapcsolódik. Ez utóbbi két kép, teljes stílus- és színbeli összhangban az eredeti – 1760–70-es években alkotott – freskókkal Menráth Péter munkája.


A szentély mennyezetéről azt mondják a szakemberek, hogy művészettörténeti szempontból kevésbé értékes, mint a hajóban látható freskók. Megtalálták és lentről is szépen olvasható ma már a művész, Aman József neve: „J. Aman pinxit” – Aman József festette.

 

Freskó – nedves vakolatra festett kép, a színek beivódnak az anyagba. A szekkó – a falfestészet másik formája – a már száradt falfelületre kerül. A két új kép, valamint a kiegészítések szekkó-festések, ezzel is jelezve, mely rész a régi, s mennyiben kellett pótolni. Ahol olyan nagy a hiány, a helyreállító művész önállónak tekinthető munkáját maga is szignálja.

 

Vonzó, varázslatos, ahogyan milliméterről milliméterre haladnak a művészek a feltárással. Egyszer egy díszítőfestő – említi mosolyogva Menráth Péter – meglátta a rendkívüli alapossággal dolgozó restaurátorokat, s azt mondta nekik: maguk vagy nem normálisak, vagy túl sokat fizetnek ezért. Az igazság persze sem egyik, sem másik oldalon nem keresendő. A szépség megszállottjai ők, s majdan a látogatók oly természetesnek veszik, hogy körbecsodálják a szépséges barokk teret. Csodálják, s talán nemcsak a művészi festés vonja oda figyelmüket, hanem annak szakrális jelentéstartalma is. Hiszen a művészet – az igazi művészet – a teljesség befogadásához segítő, embert emelő szárny.

 

Az eddig lefedett – s különös érzés odapillantani: egyre inkább előszülető – festmények Jézus Krisztus életének jeleneteit bemutató, egymással összefüggő ikonográfiai egységet mutatnak. Kezdődik az örvendetes rózsafüzér jeleneteivel, az Angyali üdvözlettel, majd a Vizitációval, Jézus születésével, Jézus bemutatásával a templomban, valamint a Jézus tizenkét évesen tanít a templomban című képpel folytatódik. Ezt követi a fájdalmas rózsafüzér öt freskója: Aki érettünk vérrel verítékezett, Akit érettünk megostoroztak, Akit érettünk tövissel koronáztak, Aki érettünk a keresztet hordozta, Aki érettünk keresztre feszíttetett. Ez utóbbi a legnagyobb kép, s a templomhajó központi részét díszíti – hiszen ez hitünk központi, lényegi mozzanatára utal. A hívő ember ismeri mindennek a jelentéstartalmát, illő lenne, hogy általános kultúr is- meretként mások is tisztában legyenek azzal, amit látnak – amit rövidesen láthatnak majd.

 

Jó néhány mész- és glett réteg alól tűnnek elő a Biblia Pauperum – a szegények bibliájának – „oldalai”. Amikor még nemigen tudták olvasni az emberek a Bibliát, a képi ábrázolás segítette őket annak megismerésében. A Biblia Pauperum – részben más okok miatt – ma is időszerű.

 

Eredetileg freskók és szekkók egyaránt díszítették a felületet, az idők folyamán a szekkók megsemmisültek, a freskók jobban megmaradtak. A Mayerhoffer András tervei szerint 1745 és ’65 között épült templomot többször felújították, átalakították. Ezek közül a legjelentősebb, amikor 1892-ben ablakokat cseréltek, és a barokk mennyezeti fal kép – együttest az eredeti tematikától eltérő neobarokk festéssel fedték le.

 

A freskók a szentély felé fordulnak, nem a mai bejárat irányába. A képek a figyelmet a szakrális középpont, az oltár felé irányítják, másrészt annak idején a templomnak a sekrestyén át is lehetett bejárata a kolostorból.

 

Amikor feltárják és helyreállítják valamennyi freskót, következik – a megtalált részletek alapján – a képek közötti díszítés, az ornamentika felfestése. Ha ezzel végeztek, fellélegezhetnek, bár – mint Menráth Péter mondja – még csak a párkányzatig jutnak el. S majd haladnak tovább, lefelé az oldalfalakon.

 

Azt látom, kicsiny spaklival, ecsettel, folyadékos edényekkel dolgoznak a restaurátorok. Hogyan kerül elő a kép? – a mesterségbeli fogásokba is beavat a vezető restaurátor. A munka a mechanikai szakasszal kezdődik: óvatosan leválasztják a felső rétegeket, a szaknyelv sorvasztásnak nevezi ezt. Amikor eljutnak a freskóhoz közeli, alsó réteghez, amikor nyomokban már látni, mi kerül elő, a rárakódott anyagot puhítani kell. Vízzel nedvesítik, ennek következtében átláthatóvá válik a krétás, tömítő glettréteg, s a mesterek már tudják, hol vannak a képfelületek, mire kell különösen ügyelni. A meszes kötőanyag, amit gyakran alkalmaznak falképeknél – az enyves festékkel szemben – csak vegyszeres úton távolítható el.

 

A mostani munkálatok során hét falképet és környezetüket tárják fel, ötnek már a finom tisztítását végzik. A szemlélőt magával ragadja az izgalom: már látni a motívumokat, az eleven vagy éppenséggel fakó színeket, de még ott a fátyolréteg. Ezt csak vegyszerekkel lehet eltávolítani, s kicsiny rézkefékkel pattintják ki a művészek a megpuhult, oda nem illő részecskéket. Végül előkerül a freskó, ahogyan az évszázadokat, az átalakításokat átvészelte.

 

Ez a föltárás szakasza, amelyet, több lépésben, a restaurálás követ. Első a felület konzerválása. Ha szükséges, a meglazult részeken a freskó mélyrétegeibe olyan anyagot juttatnak be, amely az elvált vakolatréteget odaköti a téglaboltozathoz. A hiányok tömítése után kezdődik a retusálás – másként az esztétikai helyreállítás; ha túl nagy a hiány, rekonstrukciónak nevezik.

 

Nézem a tenyérnyi szórólapot. Szilágyi Ferenc ötlete elgondolkodtató. Ezt olvasom: „Templomunk mennyezeti freskójának restaurálásánál egy ekkora felületnek, mint ez a szórólap, 2850 forint a költsége. Hálásak lennénk, ha egy ilyen kicsi részlet az Ön támogatásának köszönhetné újjászületését.” Pénz? Igen, szükséges, még bizony jócskán szükséges a teljes helyreállításhoz, de a tenyérnyi felület többet jelent: a lélek mindenségre helyezett lenyomatát.

 

Fotó: Cser István

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..