A kiapadhatatlan alkotóerő
Fotó: Mészáros Ákos

 

Valamikor a 60-as évek végén a Lágymányosi lakótelep házainak udvarán játszottunk a társaimmal, amikor hirtelen egy színes újság kissé gyűrött lapjait fújta elénk a tavaszi szél. Az amerikai Life magazin oldalai voltak, a címlapjára ma is jól emlékszem: a római Sixtus-kápolna belsejét ábrázolta, egy elképzelt állványzattal. Vajon milyen módon dolgozhatott a nagy firenzei mester a kápolna mennyezetén? Erről szólt a többoldalas képriport a magazin belső oldalain. A kutatókat, műtörténészeket manapság is foglalkoztatja a kérdés: hogyan volt képes Michelangelo az 1500-as évek elején erre a szinte emberfeletti képességeket igénylő feladatra? A XVI. században élt olasz építész, Giorgio Vasari által is terjesztett legendák szerint a kápolnában a mester mindent maga csinált. Ő ácsolta az állványokat, a kartonok elkészítése mellett ő keverte a festékeket, és persze ő festette meg a figurákat is, mind a háromszáz alakot a több mint 540 négyzetméternyi felületre. A mai kutatások szerint azonban korántsem egyedül dolgozott. „Hiszen tudjuk, hogy a freskófestészet összetett feladat, amely népes csapatot igényel: Michelangelónak is mindvégig több tapasztalt festő és legalább egy tucat segéd állt a rendelkezésére” – hallhattuk a tárlatvezetésen Kárpáti Zoltántól, a kiállítás kurátorától.
A budapesti Szépművészeti Múzeum A test diadala – Michelangelo és a XVI. századi itáliai rajzművészet című tárlata a reneszánsz mester és kortársai nyolcvan művét mutatja be. Sokakban fölmerülhet a kérdés: mi újat lehet még mondani Michelangelóról? Hiszen legutóbb néhány évvel ezelőtt a bécsi Albertinában is volt már egy nagyszabású grafikai kiállítás a műveiből. Valóban. Ám a hazai gyűjteményekben egyetlen eredeti Michelangelo-rajz sincs, így különleges alkalom, ha lehetőségünk adódik a megtekintésükre. Másfelől pedig ennek a kiállításnak más a kontextusa, mint a korábban látottaknak, más összefüggéseket keresett és talált a mostani tárlat kurátora.
A kiállítás címe – A test diadala – első hallásra meglepő, hiszen tudjuk, milyen sérülékeny, mennyire mulandó az emberi test. Egy átlagos emberi életút aligha nevezhető diadalmenetnek: a fiatalkorban még szépnek mondható test az idő múlásával hanyatlani kezd. Igen, de nem a kiállításon! Itt gyönyörűen kidolgozott vagy éppen vázlatként is szép emberi alakokat, testrészeket, anatómiai tanulmányokat láthatunk. Michelangelo és kortársai Raffaello, Luca Signorelli, Jacopo Pontormo, Agnolo Bron­zino, vagy Francesco Salviati az antik görög–római művészet mintájára fölfedezik és újra is alkotják műveikben az ókori embereszményt. Hiszen nem véletlenül hívják ezt a korszakot reneszánsznak, újjászületésnek.
És ha már sérülékenységről beszélünk: már önmagában az is csoda, hogy ezek a vörös és fekete krétával papírra készített rajzok fennmaradtak az idők folyamán. Ahogyan arról már más alkalommal is írtunk, alkotásaikhoz korábban nemigen készítettek rajzvázlatokat a művészek. Vagy ha esetenként mégis, akkor azok általában nem maradtak meg. Tudhatjuk, hogy Mi-
chelangelónak voltak rajzai, amelyeket maga semmisített meg, vagy az egyik barátját kérte meg, hogy égesse el őket – mesélte Kárpáti Zoltán. Szerencsénkre azonban sok fennmaradt belőlük. Nincs izgalmasabb annál az ihletett pillanatnál, amikor a mester első vázlatai készülnek egy megrendelt műalkotáshoz. Mi, nézők egy kicsit részeseivé válhatunk a mű születésének, láthatjuk, hogyan formálódik, miként ölt testet a gondolat, s alakul ki a későbbi nagy méretű festmény. Ezért is volt remek ötlet a kiállítás rendezőitől, hogy zöld monokróm színnel valamennyi teremben tapétaszerűen végigvonul a falakon Michelangelo egy-egy figurája a Sixtus-kápolna mennyezetéről, ráadásul eredeti nagyságban. Mellettük pedig láthatjuk a hozzájuk készített tanulmányrajzokat, amelyeket összehasonlíthatunk a kész művel. Eredeti méretben csodálhatjuk meg például a küméi Szibüllát és a hozzá készített portrévázlatot. Érdekes figura: hatalmas, erős, izmos embert ábrázol, férfias, mégis nőies vonásokkal. Michelangelo a Sixtus-kápolna freskórendszerébe, a különféle mezőkre osztott felületekre ifjú titánokat, szibillákat és mindenféle, sokszor nyakatekert pózokba beállított, többségében férfiaktokat festett. Láthatóan nem okozott neki gondot a számtalan figura megalkotása, szinte ontotta magából ezeket az ifjú titánokat. Elképesztő anatómiai ismeretei lehettek. A művészettörténetből tudjuk, hogy nagy kortársával, Leonardóval együtt titokban boncoltak is; nem csak kívülről voltak kíváncsiak az emberre, meg akarták ismerni belülről is.
A Szépművészeti Múzeum kiállításán a Sixtus-kápolnába festett mennyezetfreskó-sorozaton kívül jelentős helyet kap az Utolsó ítélet is. VII. Kelemen pápa 1533-ban kérte föl Michelangelót az óriási, 180 négyzetméteres oltárfal kifestésére. Az elkészült művet egész Róma megcsodálta, a város lakói közül, aki csak tehette, látni akarta ezt a rendkívüli alkotást, olvashatjuk Irving Stone Michelangelo című könyvében. Ámbár azt is tudhatjuk, hogy az alkotás megosztotta a korabeli közvéleményt. Egyesek furcsállták, hogy az ítélkező Krisztus alakját szakáll nélkül ábrázolta a mester, és azt is, hogy túl sok meztelen ember tolong a hatalmas képen. Ezért később az egyházi hatóságok elrendelték, hogy az illetlen részeket át kell festeni. Erre Daniele da Volterrát, Michelangelo közeli munkatársát kérték fel. A kiállításon, egy korabeli rézmetszeten kitakarások nélkül csodálhatjuk meg ezt a páratlan remekművet. S ami talán még ennél is érdekesebb: láthatunk a tárlaton egy kompozícióvázlatot is, amelyet fekete kréta és toll felhasználásával 1534-1535 körül Michelangelo készített az Utolsó ítélethez.
A mestertől mindössze két, vászonra festett táblaképet ismerünk: az egyik a híres Doni Madonna, más néven a Szent Család kör alakú képe, a másik a Léda és a hattyú címet viselte egykoron. Ez utóbbit azonban a XVII. században erkölcstelennek ítélték, és elégették, így csupán másolatokon maradt fenn. Ezek egyikét láthatjuk most a kiállításon, festője ismeretlen. Viszont van itt egy fekete krétával készített, nagy méretű rajz is, Rosso Fiorentino (1494–1540) munkája. Az ehhez készült női fejtanulmány eredetije Michelangelótól származik, és ez a reneszánsz korának talán legszebb rajza. Egy külföldi magángyűjteményben nemrég fölfedeztek egy Michelangelo-rajzot, amelyet a mester egyik legelső, tizenévesen készített műveként azonosítottak. A kiállítás kuriózuma, hogy ez a kép is szerepel a bemutatott alkotások között.
Írásunk főcíme – A kiapadhatatlan alkotóerő – arra utal, hogy úgy tűnik, mintha a végtelenségig tartott volna Michelangelo pályafutása. Gazdag életművében nemcsak szobrai és freskói kápráztatják el az embert, hanem csodálatos rajzai is. Bármibe fogott bele, remekművek sora került ki a kezei közül. Páratlanul hosszú élet és közel hetvenévnyi alkotóidő jutott neki, mindannyiunk örömére. „Michelangelo alighanem azért jött a világra, mert Isten példát akart mutatni általa a művészeknek” – írta róla kortársa és barátja, Giorgio Vasari. Neki köszönhető, hogy a mester nevével elválaszthatatlanul összeforrt az isteni jelző.
A kiállításon az említetteken kívül is rengeteg még a látnivaló. A harminc Michelangelo-rajz és az ötven kortárs műalkotás különösen élvezetes programot kínál az érdeklődő közönségnek.

(A test diadala – Michelangelo és a XVI. századi itáliai rajzművészet című kiállítás június 30-ig tekinthető meg a Szépművészeti Múzeumban.)

Vélemény, hozzászólás?

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..