Gyakorlati kivitelezésére vonatkozóan számos szabályozás jelent meg a zsinat után arról, hogy mikor, milyen feltételek mellett, és hogyan részesülhetnek az áldozni akarók a Szent Testből és a Szent Vérből is. A legutolsó ilyen átfogó és részletező szabályozás a mise bemutatásához írt és 2000-ben megjelent új szabálygyűjteményben, a Római Misekönyv Általános Rendelkezéseiben található, amelyet négy évvel később a liturgikus ügyekért felelős szentszéki kongregáció a Redemptionis sacramentum kezdetű instrukcióval tovább pontosított.
Először nézzük meg, miként történhet a két szent szín, a kenyér és a bor színe alatt egyszerre történő áldozás: A hívek áldozhatnak úgy, hogy külön-külön veszik magukhoz a Szent Testet, majd a Szent Vért (a sorrend fontos), illetve úgy is, hogy a Szent Testet az áldoztató a Szent Vérbe mártva nyújtja az áldozónak (ez az úgynevezett bemártással történő áldoztatás). A két szín együttes vételéhez lehetséges a görög egyház gyakorlatának alkalmazása is, amikor a Szent Testet a pap a kehelybe teszi, és onnan kiskanállal helyezi a Szent Testet és Vért az áldozó nyelvére. Ha a Szent Testet és a Szent Vért külön-külön veszik magukhoz a hívek, akkor, miután a Szent Testet befogadták (nyelvre vagy kézbe), a kehelyből ivással vagy szívócsővel veszik magukhoz a Szent Vért.
A két szín alatti áldozásnál fontos, hogy elegendő mennyiségű bort készítsenek ki a miséhez, főként akkor, ha a két szín alatti áldoztatás a kehelyből való ivással történik. Ha a Szent Vér vétele – a valójában soha meg nem honosodott gyakorlat szerint – (fém) szívócsővel történik, akkor külön- külön minden áldozónak biztosítani kell ilyet.
