– Az, hogy a munka kiteljesíti az embert, sajnos csak akkor igaz, ha nem szenved tőle, nem érzi magától teljesen idegennek. De tömegek végeznek robotmunkát, az ismeretségi körömben pedig sokan nem találnak a végzettségüknek, képességeiknek megfelelő munkát, és csak kényszerből „adják el magukat” a piacon, mert meg kell élniük valamiből.
– Ne essen abba a hibába, hogy egyedi esetekből próbál társadalmi következtetéseket levonni. Nem biztos, hogy egy diplomás embernek mindenképpen a szakmájában kell elhelyezkednie. Ha dolgozik, az biztosan fejlődéshez fogja hozzásegíteni. Ha egy mérnök egy ideig marhatelepen dolgozik, annak is hasznát látja később, a kényszerpályák is az életünkhöz tartoznak, és hozzásegítenek, hogy megerősödjünk, helyt álljunk, a saját utunkat keressük és megtaláljuk. Sommásnak és ön sajnálat gyanúsnak tartom, amikor valaki azon kesereg, hogy nem talál neki megfelelő, őt kiteljesítő munkát.
– Pedig sokan nem találnak, például azok a képzetlen tömegek, amelyek nem tudnak rugalmasan alkalmazkodni a munkaerőpiac igényeihez, és csak a legrosszabb munkák közül válogathatnak. És mert mondjuk ötven kilométeren belül egyetlen zsákgyár van a vidékükön, így vagy ott vállalnak munkát, vagy munkanélküliek lesznek…
– A munkahelyek teremtésének elősegítése a gazdaságpolitika feladata, de az államtól nem várható el, hogy munkát adjon, ezért van kulcsszerepük a vállalkozóknak, akik kockázatot vállalnak, és ennek fejében joggal várnak el hasznot. Romboló, ha nemzedékek nőnek fel munkanélküliként. Azokban a térségekben, ahol ez a helyzet, én a közösségi földekben látnám a megoldást, amelyeket ingyen kellene a faluközösségek rendelkezésére bocsátani, hogy képesek legyenek önfenntartóvá válni, a számukra szükséges javakat megtermelni. A nehéz helyzetű, munkanélküliség által sújtott vidékek megsegítése sürgető feladat egy olyan országban, mint a miénk, ahol az emberek egyharmada szegény, és négyszázezer gyermek csak annyit eszik, amennyit az iskolában kap, mert a szülei nem tudnak neki reggelit és vacsorát adni.
– A fogyatékosok helyzetére visszatérve: az, hogy alkalmazásukhoz az állam adókedvezményekkel próbál kedvet csinálni a vállalkozásoknak, arra utal, hogy egyébként nem foglalkoztatják őket szívesen, vagyis hogy „normál esetben” a munkanélküliség réme fenyegeti őket, még sokkal inkább, mint a többséget.
– Minden vállalkozás csak megfelelő nyereség esetén képes fennmaradni, ezért helyes előnyhöz juttatni azokat, akik fogyatékkal élőket alkalmaznak, és ezzel versenyhátrányt vállalnak. Az áraik ugyanis nem lehetnek magasabbak e speciális körülmény miatt, a piac nincs tekintettel ilyesmire. A társadalmilag hasznos célnak felül kell írnia a gazdasági logikát, és ezt csak állami beavatkozás biztosíthatja.
– Mi a siker fokmérője egy keresztény vállalkozó számára?
– A válasz attól függ, hogy a keresztényre vagy a vállalkozóra tesszük-e a hangsúlyt. Ha a vállalkozóra, akkor az a siker fokmérője, hogy a cége sikeres és fenntarthatóan sikeres-e. Ha a keresztényre, akkor az, hogy lelki értelemben ki tud-e teljesedni.
– Akkor eszerint a keresztény vállalkozó semmiben sem különbözik a többi vállalkozótól?
– Nem így van, hiszen nem biztos, hogy egy „jelző nélküli” vállalkozó is ki akar teljesedni emberségében, és hogy a vállalkozását saját emberi kiteljesülése eszközének tekinti. Ehelyett talán inkább még több pénzt akar, még több hatalmat, vagyis a mennyiségi szempontok érdeklik.
– Milyen szempontokat kell összehangolnia egy keresztény embernek, aki sikeres akar lenni vállalkozóként, és maradéktalanul hű akar maradni keresztény elveihez is? Nem érzi-e magát időnként úgy, mint a farkasok közé tévedt bárány?
– Az a kérdés, hogyan kommunikálok a farkasokkal. Mondhatok nekik nemet, ha nem értek egyet, ha keresztény szempontból vállalhatatlannak érzem az ajánlatukat, de minek még fel is dühíteni őket az erkölcsi fölényem fitogtatásával?
– Sajnos a farkasok sokszor nem társalogni akarnak, hanem táplálkozni…
– Ha támadás ér, jogom van védekezni, mint bárki másnak. A kereszténységem nem kötelez behódolásra, „báránymentalitásra”. És egy vállalkozó általában emberekért is felel; azokért, akik számára ő biztosít munkát. Kötelessége őket is megvédeni.
– Mi lehet az oka annak, hogy ha valaki hivatásként beszél a vállalkozásról, sokszor fellengzősnek tartják, és az üzleti tevékenységgel kapcsolatban megkérdőjelezik azt a magasztos, nemes hátteret, amely a hivatás szóból árad?
– Kérdezzen meg egy vállalkozót, hogy tudna-e mást csinálni, mint vállalkozni. Ez életforma, ez hivatás, és ennek belátásához nem kell hitbeli kérdésként tekinteni rá. Már szociológiai értelemben is hivatásként kezelhetjük, akárcsak az orvosi vagy az ügyvédi pályát. Csak aki keresztény értelemben is hivatásként éli meg a vállalkozást, az másképpen viszonyul az üzleti nehézségeihez, nem másokat hibáztat majd, ha döcög a vállalkozása, hanem megkérdezi magától: „Jó felé haladok? Ez az én utam? Ez szolgálja a hitbeli és emberi kiteljesedésemet?”
– Milyen ma egy keresztény üzletember helyzete Magyarországon? Mennyire tartják számon, becsülik nagyra a versenytársak? Elfogadják-e, hogy az ő vállalkozói létének van egy jelzője, és hogy ezzel megkülönbözteti magát tőlük?
– Egy vállalkozó lehet keresztény, egy vállalkozás viszont nem. Ott nincs jelző. Hiszen a tulajdonképpeni keresztény vállalkozás az evangélium terjesztése. Az más kérdés, hogy a tulajdonos mentalitása általában átmegy a cégébe is, és megérezhető rajta. Ezért sokan szeretnek keresztény vállalkozókkal üzletet kötni. Nem a kereszténységet címkeként használó, kirakatba tevő cégekre gondolok, hanem azokra, amelyeket valóban áthat ez a mentalitás, és kisugárzik. A keresztény mivolt ez esetben versenyelőnyként jelentkezhet.
– Melyek azok az ismérvek, amelyeket elsőként vesz figyelembe, amikor egy üzletemberrel kapcsolatba kerül? Mi dönti el, hogy valóban keresztény elvek szerint cselekvő, vagy a kereszténységet csak előnyszerzésre használó emberről van szó?
– A hitelesség és a korrektség a döntő. Ha valaki fitogtatja a kereszténységét, az már eleve nem hiteles.
– Mit mondana annak a vállalkozótársnak, aki úgy éli meg, hogy keresztény mivolta miatt nem elég sikeres?
– Azt, hogy tévedésben van. Nem amiatt sikertelen.
– És milyen tanácsot adna annak, akinek a túlélés érdekében elveinek ellentmondó döntést kellene hoznia?
– Arra hivatkoznék, amivel Jézus a szombati kalásztépést igazolta: Dávid is bement a templomba, és kíséretével együtt evett a papoknak fenntartott szent kenyerekből. Megesik, hogy egy cég fennmaradása érdekében át kell hágni bizonyos szabályokat…
– Milyen téren érték eddig katolikus vállalkozóként a legnagyobb csalódások?
– Személyes csalódások nem értek. Ám az a fejlemény, hogy a világ működése egyre inkább következmény-, és nem erényetikai, a legélesebben ellentmond a világszemléletemnek, a keresztény elveknek. A következményetika értelmében minden hibának szankció a következménye, míg az erényetika nem feltételez az emberről eleve rosszat, hanem megpróbál utat mutatni, és kilábaláshoz segíteni a hibát vétőt. Meggyőződésem, hogy ez a krisztusi eszmény.
Fotó: Merényi Zita
A vállalkozó dinamikus alakja
– Mi jut eszünkbe elsőként a vállalkozókról? – kérdeztem meg a tanítványaimat nemrég – kezdi egri előadását Tóth József katolikus üzletember, a keresztény ÉrMe üzleti hálózat (amelynek nevében az értékmegőrzés szó van elrejtve) elnöke. – Ilyesféle válaszokat kaptam: „Hát az, hogy mindenük megvan, nagy fekete autókkal járnak, és adót csalnak.” Sajnos az elmúlt ötven–hetven évben ilyen és ehhez hasonló, pejoratív képzetek tapadtak e réteg képviselőihez. Ám ez nem akadályozhat meg bennünket, keresztényeket abban, hogy a vállalkozásra vonatkozó elveket képviseljük, és rámutassunk: a kereszténység és az üzleti világ nem egymást kizáró tartományok, az egyháznak határozott mondanivalója van a gazdaságról, és a vállalkozást hivatásként is fel lehet fogni. Nem szabad abba a hibába esnünk, hogy minden további nélkül elfogadjuk a vállalkozásra vonatkozó uralkodó nézeteket, akár a világ vallja őket, akár olyan keresztények, akik eleve bűnös dolgot látnak benne. Hallgassunk inkább arra, amit a kereszténység társadalmi tanítása – protestáns testvéreink szóhasználatában szociáletikája – a figyelmünkbe ajánl. Ez az embert állítja a középpontba, és azt hangsúlyozza, hogy a gazdaságnak az embert kell szolgálnia. Gazdaságot pedig csak vállalkozók tudnak teremteni.
Hallottam, hogy egy vállalkozó valahol nevének elhallgatását kérve adakozott a templomkerítés felújítására, mert „lelkiismeret-furdalása” van, szégyelli a tehetősségét. Szerintem ez rossz attitűd. Minden vállalkozás a gazdasági struktúra része, és a profitszerzés a célja, ez közgazdaságtani alapigazság. A nyereség nem bűn, hanem a vállalkozás természetes velejárója. A keresztény vállalkozót nem az különbözteti meg a többiektől, hogy nem törekszik haszonra, hanem az, hogy miként éri el azt. Marx rosszul gondolta, hogy a vállalkozó nyeresége a munkás meg nem fizetett bére. Az egyház elismeri a magántulajdont, és hivatásnak tartja a vállalkozást. XVI. Benedek Caritas in veritate című enciklikájában hangsúlyozza, hogy a jólét Európában ma jellemző foka elképzelhetetlen a vállalkozó dinamikus alakja nélkül.
A vállalkozás régi modelljei azonban letűnőben vannak. Míg korábban általános volt a családi cég, ma láthatatlanná és megfoghatatlanná válnak a vállalatok. Senki sem tudja, hogy például a General Motorsnak kik a tulajdonosai, és mi a vállalati filozófiája. A döntéseket minden cégnél a menedzsment hozza meg, amely csak arra törekszik, hogy hozza a számokat. Ez oda vezet, hogy társadalmilag értéktelen, a közjót a legkevésbé sem szolgáló vállalatok is virágozhatnak.
Van-e helye az erkölcsnek a gazdaságban? Bár sokan vélekednek úgy, hogy a piaci mechanizmusok önmagukban is elegendőek a javak elosztásának szabályozásához, ez jól érzékelhetően nem így van. Ha a gazdaságban nem hatnának erkölcsi motívumok, nyolcvan-százoldalas szerződéseket kellene írni, és nem lennének nonprofit szervezetek meg jótékonykodás.
