A keresztek földjén

A zarándoklat során II. János Pál pápa 1993-ban lezajlott hétnapos apostoli útjának (amely az első volt a valamikori Szovjetunió területén) állomásait jártuk végig, hogy megérezzünk valamit abból, ami miatt a Szentatya a Baltikumot „a keresztek földje”- ként említette. Megismertük a Balti-tenger mentén található három országot, az ott élt és napjainkban ott élő népek, emberek történelmét, kultúráját, épített örökségét – jelenét és jövőképét. És nem utolsósorban mélyen gyökerező, a transzcendens valóságba, az Istenbe vetett hitét. A zarándoklat napjait a közösen ünnepelt szentmise foglalta keretbe. Az együtt eltöltött órák, napok, a nap eleji és végi közös étkezések egyre közelebb hozták egymáshoz a résztvevőket, ezáltal az Úrhoz és a helyi népekhez. Igazi közösséggé váltunk, ahol az egyetlen különbség csupán annyi volt, hogy ki-ki milyen régóta volt fiatal vagy fiatalabb. Mindenki figyelmességről, pontosságról, egymás iránti empátiáról és számtalanszor megnyilvánuló segítőkészségről tett tanúságot. Az utolsó éjszakai szálláshelyünkre érve, a szállást nyújtó, több mint hatszáz éves óvárosi műemlék épületről kiderült, hogy lifttel nem rendelkezik. A társaság nagy része a harmadik és negyedik emeleten lakott. A zarándokok minden felkérés nélkül siettek egymás segítségére a nehéz poggyászok fel-, illetve másnapi lecipelésében. Négy napot töltöttünk Litvániában. A litvánok ugyan utolsókként, 1385-ben tértek be véglegesen a katolikus egyház közösségébe, de az „egyház legfiatalabb leányának” oda vezető útját többek között Szent Brúnó vére öntözte, illetve Mindaugas litván király, majd pedig a Jagelló-dinasztia alapítója, Jagelló (Jogaila litván fejedelem) és annak felesége, Szent Hedvig alapozta meg. Szentmisén vettünk részt abban a Szentháromság-kápolnában, ahol az isteni irgalmasság Szent Fausztina nővér útmutatása szerint készült első kegyképét őrzik – amely nem azonos a halála után készült krakkói képpel. Fausztina nővér ugyanis 1934 és 1936 között Vilniusban élt. Megnéztük a híres Hajnal-kaput (litvánul Ausros Vartai), melyben az Isteni Irgalmasság Anyja jelképes palástját mintegy a középkori városfal fölé terítve évszázadok óta védelmezi a város lakóit és minden kor zarándokait. Vilniusban számos magyar vonatkozású helyszínt kerestünk fel: ilyen például a város szívében található Szent Szaniszló- és Szent László-katedrális (a magyar Szent László-kápolna újbóli megnyitása még várat magára), az egykoron Bakfark Bálint zenéjétől hangos, újjáépült királyi és fejedelmi palota, és nem utolsósorban a Báthory István által 1579-ben alapított, egymásba nyíló udvarokkal rendelkező vilniusi egyetem. Meghatottan álltunk Vilniusban az előtt a tábla előtt, amely több száz litván fiatalnak az 1956-os magyar forradalommal való rokonszenvtüntetésének állít emléket. Tisztelegtünk az erdővel borított antakalnisi temető csendjében megbújó 1991-es fordulat vértanú hőseinek síremléke előtt is. Igazi katartikus élményt jelentett a fővárostól félnapi járásra található Keresztek hegyének meglátogatása. A több mint százezer kisebb-nagyobb korpuszból álló „kereszttenger”, melynek minden „cseppje” mögött egy-egy erőszakkal kioltott vagy rabságba hurcolt, meggyötört emberi élet képe sejlett fel, megrendített mindannyiunkat. Ezt követően a közeli, II. János Pál pápa által alapított ferences kolostor kápolnájában mutattak be szentmisét a velünk utazó papok. A Krisztus keresztáldozatát megelevenítő szentmise oldotta megrendülésünket, hiszen arra emlékeztetett, hogy senkinek sincs nagyobb szeretete annál, mint aki életét adja övéiért. Litvániai utunk végén a Szent Szűz várt minket Siluvában, az 1608-as, az egyház által elismert első európai Mária-jelenés helyszínén. Ahogy annak idején II. János Pál pápa, mi is énekelve imádkoztuk el a májusi litániát. Az éjszakát a közeli Kaunas városában töltöttük, ahol megismerkedhettünk a litván kultúra modern kori bölcsőjével, az 1956-os szimpátiatüntetés kaunasi helyszínével, és városnézésünk során örömmel láthattuk, hogy megkezdődött a szomorú sorsú, gótikus Szent György-templom és ferences kolostor helyreállítása. Lettországba érve – ahol Szent Meinhard, Livónia (a mai Lett- és Észtország területe) apostola állhatatos missziós tevékenysége révén a XII. században elindult a kereszténnyé válás folyamata – első utunk a többségében katolikus Latgale tartományba, a lett katolicizmus lelki központjába, Aglonába vezetett. A kegytemplom szíve a főoltáron elhelyezett segítő Szent Szűz kegyképe, mely az úgynevezett kései keresztes háborúktól sokat szenvedett lett nép megmaradásának és lelki megújulásának állít emléket. A két nagy kiterjedésű tó közé ékelődött dombon elhelyezkedő kéttornyú bazilika altemploma őrzi „a lettek Mindszentyje”, a szent életű Boleslavs Sloskans (1893-1981) püspök földi maradványait. Sloskans a két világháború között a minszki egyházmegye élén állt, majd hat évig börtönökben és munkatáborokban élte a Krisztus szenvedésébe oltott és abból erőt merítő mindennapjait – a kihirdetett halálos ítélet árnyékában. Különös kegyelmi „véletlen”, hogy Aglonában május 6-án együtt emlékezhettünk Mindszenty József bíboros halálának évfordulójára, könyörögve mindkettőjük mihamarabbi boldoggá avatásáért. A délutánt és a másnap reggelt a lett fővárosban, Rigában tölthettük, melyet Albert püspök alapított 1201-ben. Az este folyamán a világhírű és szemkápráztató, mintegy nyolcszáz épületet magában foglaló szecessziós negyed gyöngyszemeivel, másnap délelőtt pedig az Óvárossal ismerkedtünk meg. A Szent Péter-templom tornyából elénk tárultak a szebbnél szebb gótikus, reneszánsz, historizáló, eklektikus épületek, és a sok park. A Fekete-fejű céh házának világhíres épületegyüttese, mely nevét a tévesen fekete fejűként ábrázolt Szent Móricról kapta. A Baltikum legnagyobb szakrális épülete a dóm, mely napjainkban az evangélikus egyház legfontosabb temploma. A historizáló Kis és Nagy Céhpalota, és még hosszan sorolhatnánk az emlékezetes látnivalókat. Jó érzéssel tértünk be a Wagner nevét viselő utcába: gyakran megfordult itt Liszt Ferenc, aki a karrierjét Rigában koncertmesterként kezdő Richard Wagner hívására többször is sikeres koncertet adott a városban. Észtország fővárosában, Tallinban – frissen szerzett történelmi-kulturális ismereteink birtokában – látogatásunkat a Nagy Péter cár által építtetett fényűző Kadriorg-palota és nagy kiterjedésű nyitott angolkert megtekintésével kezdtük. Ezt követően a többségében protestáns ország maroknyi katolikusainak „világítótornyába”, a brigittinusok (a Legszentebb Üdvözítő Szent Brigitta Rendje) kolostorába látogattunk, ahol közösen szentmisét ünnepeltünk. Az egykori ódon templom és kolostorrom tövében felépült modern rendház, melyben a nővérek vendégházat üzemeltetnek, sok mindenről nevezetes. Minden évben az egykori templomfal között tartják meg a világhírű Pirita Kulturális Fesztivált, a programokra jó előre érdemes beszerezni a jegyeket. Az Óváros a már említett meseszerű neveivel, középkori városfalaival és az azokat tűzdelő tornyokkal, mézeskalács jellegű, gótikus házaival lelki szemeink előtt megjelenítette az egykori középkori Hanza-város mindennapjait: a kereskedő a lakóház és műhelyként szolgáló gótikus épület előtt éppen csörlőn húzza fel a padlástéri raktárba a frissen érkezett árut… A révedés csendjét egy középkori étterembe hívogató „rikkancs”, vagy a nagyszámú, hajón érkező – többségükben finn – turisták hangja töri meg. Az út végén, a helyi katolikus székesegyházban, a Szent Péter- és Pál-templomban imádkoztunk, énekeltünk és adtunk hálát az eltelt napokért, az élményekért, a kegyelmekért.

Az út sikeres lebonyolításáért köszönet illeti az Új Ember Kiadóhivatalt, a szervezésben nagy segítséget nyújtott a litvániai magyarok vezetője, Homoki Mária, valamint Jocionisné Mészáros Ilona tiszteletbeli konzul, Robertas Salasevicius litván érseki helynök és Adris Jaksis lett papnövendék.