A kárhozatról és a boldogságról

A lakosság a hegyek erdőrengetegébe rejtőzködött. Az egyik fontos menedékhely a Hernád menti Menedékkő volt, a város közelében. A túlélők és az új német ajkú telepesek – többségükben kereskedők és iparosok – a magyar király kiváltságaitól ösztönözve nagy lendülettel építették fel községeiket, városaikat. Ezek központja Lőcse királyi városa volt. Fénykora a XIV-XV. század, amikor a Budáról Nyugat-Európába irányuló kereskedelem – Bécset kikerülve – Lőcsén keresztül haladt Krakkóba és onnan tovább. Lőcse ekkor vált országos hírű kereskedővárossá, a ma is látható kőfallal megerősítve. A főtéren, az egykori piactéren, a város XIV. századi gazdagságát jelzi ma is a hatalmas – 50 méter hosszú, 22 méter széles, 19 méter magas, háromhajós – gótikus plébániatemplom, amely 1350-60 között készült el. Az északi és a déli oldalról is pompás, bélletes kapuzat vezet a templomba. A magas, gótikus ablakok színes üvegén át egykor káprázatos fény áradt a templombelsőbe, amely gyönyörű, XIV. századi falképeket világított meg. Ezek voltak az akkori templom legfőbb ékességei. (Ma ezek már háttérbe szorultak a későbbi századok ugyancsak művészi oltárai, síremlékei, stallumai és más berendezési tárgyak mellett.) A szentély pompás, XIV. századi gótikus falképeit szinte teljesen eltakarja Lőcsei Pál méltán híres, XVI. század eleji pompás, 18 méter magas főoltára. A hajóban azonban a figyelmes látogató számára ma is nagy élményt nyújtanak az 1380 körül készült falképek. Ezek közül az északi fal két nagy ciklusát emeljük ki, a Szent Dorottya életét húsz képben bemutató képsort, valamint az ember életét boldoggá tevő irgalmassági cselekedetek és alattuk az ember életét pokollá tevő hét főbűn ábrázolását. Dorottya a keresztényüldöző Diocletianus római császár idején élt, a Római Birodalomhoz tartozó Kappadócia Caesarea városában. A140 x 90 centiméteres képmezőkben, kék háttér előtt megjelenő életképeken háromnegyed életnagyságú alakok idézik elénk Szent Dorottya rendíthetetlen hitét. A lélekábrázolás fontos eszközei a líraian expresszív, elegáns mozdulatok, a ruházatok lendületes ritmusú, lágy redőzése, a gesztusok beszédes játéka és az élénk színek. Az egyik képen Kappadócia helytartója, a pogány Fabricius feleségül kéri Dorottyát. „Hozományként kincseket meg egyéb javakat ígért neki számlálatlanul, ha feleségül megy hozzá. Hallva ezt Dorottya, aki a földi gazdagságot semmibe vette, bátran megvallotta, hogy Krisztus jegyese. Fabricius erre éktelen haragra gyúlt, és kegyetlen kínzásoknak vetette alá, s végül lefejeztette” – olvassuk a XIII. századi Legenda Aureában. A kivégzés után, a jelen lévő hitetlen Theophilus, a birodalom főjegyzője előtt megjelent egy ifjú, s így szólt: „Ezt a rózsát az almával együtt Dorottya küldi neked jegyese paradicsomkertjéből.” Theophilus ekkor Krisztusnak, Dorottya Istenének dicsőítésére fakadt, akinek hatalmában állt, hogy februárban, midőn hideg szorongatja a földet, és egyetlen ágacska sem rügyezik, rózsát és almát küldjön annak, akinek éppen akar. Az ő bizonyságtételére és prédikációinak hatására szinte az egész vidék megtért. (Legenda Aurea) Az irgalmasság cselekedetei képsorból tekintsünk az éhező megvendégelése jelenetre. A felirata: „Isten szeretetéért táplálod az éhezőt, az Úr ezért téged a mennybe vezet.” A képen Lőcse város egyik előkelő házaspárja nagy szeretettel vendégeli meg a rászorulót, akiben Jézust látják, az ő tanítása szerint: „Amit egynek a legkisebbek közül cselekedtek, azt nekem teszitek” (Mt 25,40). A művész jól jellemzi a jót tevő ideális lelkiállapotát: teljes szívvel-lélekkel, minden erejével szolgál. A vendégét kínáló házigazda lábujjhegyre állva és mélyen meghajolva nyújtja az ételt a szépen megterített asztal felett. A kép felső részén angyal sugalmaz a Jóra. A két csoportot a gesztusok és a tekintetek mellett a háttér templomépülete kapcsolja össze. A színek is jelképes értelműek: a szeretet piros tüze tölti el a házigazda alakját, aki ezt a töltést a templomból nyeri, amelyet tűzpiros tető fed, s a falak is rózsaszínűek. A hét főbűn ábrázolásain az ördögök uralják az egyes házaspárokat, akik az egyes bűnöket jelképező állatok hátán rohannak a kárhozatba. Ezek a képek hirdetik több mint hatszáz év óta, hogy az önző, bűnös ember, aki minden erejével az e világi, vélt boldogságra törekszik, csak boldogtalanságot, nyugtalanságot szerez magának, míg e képsor felett megfestett jótettek békével, boldogsággal töltik be az embert. A XIV. században nemcsak Lőcse templomát ékesítették ilyen gazdag képsorok, hanem minden templomot – faluban és városban egyaránt.