A jótékonyság örömén a hangsúly”

Fura érzés a gyanakvó tekintetekkel szembesülni, amikor a barkácsolt hamutálakat ajánlgatom. Van, aki ugratásnak hiszi a dolgot, sőt többen azzal is meggyanúsítanak, hogy saját zsebre dolgozom. Szerfölött találékonyak az ismerősök a kibúvókeresésben is. „Ez csak a koldulás rejtett formája, hiszen amúgy kinek kell egy ilyen ócskaság?” – mondják többen. Elszégyellem, sőt majdnem tolakodó MLM-ügynöknek érzem magam, és arra gondolok, mennyivel több visszautasítást, kudarcélményt gyűjthettek be Orsiék, a Pálferis Karitász Akciócsoport tagjai. De ő teljesen más tapasztalatokról számol be: „Talán az alaptermészetem miatt is van, hogy inkább a jót jegyzem meg, ám én csak pozitív reakciókra emlékszem. Amikor egy keddi előadás után először hirdettem, hogy megalakultunk, nagyon sokan megkerestek, hogy elmondják, mennyire örülnek ennek, és ők is szívesen segítenének. Mint akkor kiderült, Pál Feri már régóta kíváncsian várta, mikor és hogyan indul majd el egy ilyen kezdeményezés a közösségben. Gláser András, a Pálferi, Teljes Életért Közhasznú Alapítvány elnöke és a pálferis programokat szervező csapat motorja lelkesen biztatott, igaz, hozzátette: „Ugye tudod, Orsi, hogy ez nagyon sok munka lesz?!”

Az évek során rengeteget kaptunk Feritől és egymástól, a közösségünktől – eljött az ideje, hogy másoknak is adjunk belőle. Ez a gondolat sokakat megérintett, a honlapra feltett kérdőívet – arról, hogy ki és hogyan segítené szívesen munkánkat – több mint százharmincan töltötték már ki. Kiderült, hogy hiányérzet és vágy élt a pálferisekben egy ilyen kezdeményezés iránt, ám lelkesedésük felülmúlta várakozásainkat.” Továbbra is az ördög ügyvédje maradok Orsival szemben, és megkérdezem: találkozott-e már azzal a véleménnyel – én legutóbb egy héttel ezelőtt hallottam, ráadásul katolikus körben! –, hogy a jótékonykodó emberek sérültek, és valójában csak azért segítenek másokon, hogy jónak (esetleg másoknál jobbnak) érezhessék magukat. „Sajnos valóban vannak olyanok, akik nem tekintik magukat értékesnek, és emiatt szinte kényszeresen segítenek másoknak, hogy ezzel adjanak értelmet az életüknek. Keresztény körökben ez azért is különösen szomorú, hiszen Isten egyedi és drága teremtményei vagyunk. Szerintem minden emberben megvan a segítés vágya – és nem önérdekből, hanem magáért az adás öröméért. Ám sokszor nincs időnk és lehetőségünk utánajárni, hol és milyen módon segíthetnénk. Mi éppen a kereteket próbáljuk biztosítani – legutóbb például egy budapesti gyermekotthon kertjét tettük rendbe. Tapasztalatom szerint a motivációk egészen különbözőek lehetnek. Az akcióinkra komoly önkéntesmúlttal rendelkező résztvevők éppúgy jönnek, mint olyanok, akik először segítenek. Az ilyen alkalmak közösségélményt adnak, és közösséget építenek. A jótékonyság örömét olyanok is megtapasztalhatják, akik számára ez korábban – alkalom, csapat, bátorság, idő vagy információ hiányában – távoli lehetőségnek tűnt. Új embereket is meg tudunk szólítani, és olyanokat is aktivizálunk, akik eddig más pálferis programon még nem vettek részt. Önbizalmat növel, tartást, büszkeséget ad, szeretettel tölt fel, új perspektívákat és célokat nyit meg, ha egy másokért dolgozó csapat tagjai vagyunk.”


– Hogyan született meg benned a csoport létrehozásának gondolata? – kérdezem. „Az önkénteskedés és a szervezés gyerekkorom óta végigkíséri az életemet, cserkészként és az egyházközségben is. Sok programon, összejövetelen kis idő elteltével megkeresem a szervezőket, hogy tudok-e valamit csinálni, mert szeretem előrébb vinni a dolgokat, szervezni-segíteni. Sőt így még örömtelibb és mélyebb számomra az esemény. Meghatározó élményem volt a 2000-es zánkai katolikus nagytábor, ahol a segítőcsapat tagja lehettem.

A karitászcsoportunk elindításának szándéka idén márciusban érlelődött meg bennem végleg, amikor a hosszú hétvégén elvonultam, hogy csendet teremtve magamban felfedezhessem, melyek a bennem Isten által elültetett legmélyebb vágyak és talentumok. Feszített a vágy és az óriási tenni akarás – úgy éreztem, hogy ez a feladat rám vár. Acél adott volt, már csak nagy bizalommal és Isten vezetésére figyelve el kellett indulni a hozzá vezető úton. Ugyancsak most tavasszal forrott ki bennem az azóta szervezői körben már működő imacsoport létrehozása, amelyre ősztől már bármely keddi látogatót is sok szeretettel várunk. Februártól továbbá Alpha-kurzust is tervezünk, hogy a keddi előadásokra járók közül még többen megismerhessék a keresztény hitet.”

– „Ezentúl minden pálferis programba igyekszünk egy kis karitász-, azaz rajtunk túlmutató elemet belefűzni. Hiszen mi már annyi mindent kaptunk egymástól, ettől a közösségtől” – írjátok a csoport honlapján. Közösségként beszéltek a pálferis tömegről, holott nem mindenki éli meg közösségi eseményként, hogy hetente eljár egy előadást meghallgatni… – kötözködöm tovább. „Ez olyan, mint a hagyma levelei: minden közösségnek van egy belsőbb magja, amelyet érdeklődés, személyiség, élethelyzet alapján szerveződő közelebbi és távolabbi rétegek borítanak. Ezek a körök sok helyen kapcsolódnak, és összeköti őket, hogy Pál Ferit kedvelő, őt hallgató emberekből állnak. Sok pálferis között szorosabb ismeretségek alakulnak ki: összebarátkoznak, együtt nyaralnak, sőt nemegyszer párra is ebben a közegben találnak” – meséli Orsi.

– Fila Béla teológusprofesszor mondta nemrég: jó lenne, ha minden egyházközség kisebb, negyven-ötven fős csoportokra tagolódna, amelynek tagjai ismerik és segítik egymást, számon tartják, kinek mi a gondja. Ezzel szemben általában inkább zavarnak bennünket a szegények, az egyházközségben éppúgy, mint az utcán, és szeretnénk inkább tudomást sem venni róluk, mert a velünk nagyjából azonos anyagi helyzetű emberek között érezzük biztonságban magunkat. Mi a helyzet a szegény, bajban levő pálferisekkel? – kérdezem.

„Pálferis körökben nem tapasztaltam ezt – válaszolja beszélgetőtársam –; nálunk nem számít, ki milyen anyagi helyzetből jön. Ez a társaság nagyon befogadó, és azt nézi, ami összeköt, nem azt, ami elválaszt. Az előadások belépőjegyeire, az önismereti csoportokra, egyéb programjainkra és a táborokra is lehet szociális támogatást kérni, hiszen tudjuk, hogy sajnos sok munkanélküli és minimálbérből élő van köztünk. Teréz anya szavaival élve „a mi szegényeinkről” sem feledkezhetünk meg. Teljesen nyitottak vagyunk olyan szempontból is, hogy ki hányszor és milyen okkal-céllal kapcsolódik be az akcióinkba, vagy hogy hogyan hisz, sőt hogy egyáltalán hisz-e Istenben. Úgy gondolom, a jótékonyság örömén van a hangsúly, és fontos, hogy senki se elvárásként, lelkiismereti kérdésként tekintsen rá. Ehelyett érezze magát szabadnak az ügyben, hogy csatlakozik-e: akkor jöjjön majd, amikor tud vagy szeretne. Sok kereső is van a pálferisek között, és a közös karitászmunka során olykor a hit kérdései is előkerülnek, így ez a tevékenység olyan dimenziókat nyit meg, amelyekre korábban nem is számítottam” – árulja el Orsi.

– Aki segít, leggyakrabban miért segít, aki nem, miért nem? – tudakolom. „Igazság szerint kevéssé foglalkoztat, kinek mi a motivációja. A lényeg, hogy eljön, velünk van, erre szánja az idejét-energiáját – a többi nem számít. Böjte Csaba népszerűsége miatt például az általa fenntartott csobánkai ház körüli májusi munkánkba rengetegen bekapcsolódtak. És az önkéntesség szerencsére amúgy is trendi lett az elmúlt években. Jól jelzi ezt, hogy az árvízi munkákban részt vevők milyen büszkén posztolták a munkásruhás, homokzsákos képeiket a Facebookon.

Csodálatos látni, hogyan virágzik ki a mozgalom, és hoz egyre több gyümölcsöt. Újabb és újabb lehetőségek nyílnak meg előttünk, és mind többen tapasztalják meg, hogy segíteni milyen jó – közösségben pedig kiváltképp. „Te magad légy a változás, amit látni akarsz a világban” – Gandhival vallva minden napot új lehetőségnek látok arra, hogy mi magunk és általunk szűkebb-tágabb környezetünk is jobbá váljon. Karitászakcióink hozzájárulnak ahhoz, hogy a résztvevők teljesebb és boldogabb életet élhessenek. Óriási hála van bennem minden segítő, elsősorban pedig Isten iránt – azért, hogy azt csinálhatom, amit szeretek, ami szívemből jön, ami igazán én vagyok. Hiszem, hogy a pálferis karitász még sok csodát és örömet fog hozni – azok számára, akik kapnak, és azok számára, akik adnak, egyaránt.”

További információk: www.palferi.hu/pálferi:karitász