A jezsuita generális látogatása Afrikában – és Magyarországon

Ezek után a Kongói Demokratikus Köztársaságba, Bukavuba utazott, hogy itt találkozzék a rendtagokkal és világi munkatársaikkal. Innen a közeli Ruandába ment át: meglátogatta a noviciátust, majd Kigaliban, a fővárosban, jezsuiták több apostoli központját: elsősorban a „Christus” lelkiségi központot és lelkigyakorlatos házat. Itt 1994. április 6-án lemészároltak tizenhét embert: nyolc lelkigyakorlatozó nőt, négy egyházmegyés papot, egy önkéntes szociális gondozót, egy szakácsot és három jezsuitát, köztük a hatvenhét éves P. Mahame-ot, az első ruandai jezsuitát. Ugyancsak Kigaliban egy éve megnyílt a Szent Ignác elemi iskola, amely idővel középiskolává fejődik. Július 29- én a „Christus”-központban P. Nicolás találkozott az ország összes jezsuitájával, majd 30-án reggel visszarepült Rómába. A jezsuita generális szeptember elején Magyarországra látogat az önálló magyar rendtartomány fennállásának századik évfordulójára rendezett megemlékezésre. P. Nicolás Horvátországból érkezik majd: kísérője és tolmácsa P. Szentmártoni Mihály lesz, a Pápai Gergely Egyetem lelkiségi intézetének igazgatója. Szeptember 6-án vasárnap délután találkozik a Mária utcai jezsuita templomban a magyarországi és a környező országokból érkező jezsuitákkal egy koncelebrált szentmise után. Szeptember 7-én – a kassai szent vértanúk ünnepén – részt vesz a magyar jezsuita provincia tagjainak találkozóján. Szeptember 8-án Miskolcra látogat, hogy megtekintse az ott működő jezsuita gimnáziumot, másnap pedig felszólal a püspöki konferencia ülésén.

Szólj hozzá!

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.