– Ez a második közös munkánk. Először egy televíziós játékfilm, a 2000-ben forgatott Franciszek Klos elítélése című történet kapcsán találkoztam vele. Érdekesség, hogy abban a filmben is egy katonatisztet alakítottam – csak nem egy lengyel, hanem egy náci tisztet. Ám az a történet is a hűség vagy az árulás kényszerhelyzetéről szól, akárcsak a Katyn.
Esetleg Ön is személyesen érintett a katyni tragédiában, elvesztette ott egy családtagját…
– Nem, az én családomból szerencsére senki sem pusztult el abban a mészárlásban. Mégis érintett vagyok, a lehető legszemélyesebben: a feleségem nagyapja az áldozatok között volt. S mivel a feleségemet immár huszonöt éve, diákkoromtól ismerem, számomra ez olyan, mintha az én családtagomról lenne szó. Az én életemet is meghatározó tényről.
Az imént sikerült szót váltanom néhány nézővel, és mindannyian úgy emlékeznek: a film végső képe, a fiatal repülőhadnagy kézfeje, ahogy kimered a tömegsírból és egy rózsafüzért tart, tehát ez a végső kép hosszú másodpercekig látható. Pedig valójában egyetlen másodpercig mutatja a kamera. Ez számomra azt bizonyítja, hogy roppant erős, nagyszerűen eltalált rendezői képről beszélünk.
– A színész, aki részt vesz a forgatás több hétig tartó folyamatában, általában ugyanolyan kíváncsisággal nézi a vágások utáni, végleges filmet, mint az átlagos mozilátogató. Természetesen egyik szereplő sem tudta előre, hogy végül hány másodpercig lesz látható a rózsafüzért tartó kézfej – ám emlékszem, nagyon alapos beállítás előzte meg a felvételt. Wajda többek között ezért is nagy rendező: pontosan tudja az arányokat. Tökéletesen tudja, mennyi ideig kell mutatni egy képet ahhoz, hogy a nézőben megszülessék az élmény.
Feltétlenül szeretnék megosztani Önnel egy értesülést. Katowicében élő lengyel barátom is megnézte a filmet, egy helybéli moziban, szombat este. A tízperces zárójelenet, vagyis a kivégzések alatt a közönség önkéntelenül imádkozni kezdett: a vásznon peregtek a képsorok, miközben az emberek ültek a zsúfolásig tömött nézőtéren, és hangosan rózsafüzéreztek.
– Igen, én is hallottam ilyen esetekről, az ország legkülönbözőbb településeiről. Az embereket olyan mélyen érintette az élmény, hogy imádsággal válaszoltak. Lengyelországban ez nem meglepő.
