Régen foglalkoztat a gondolat, hogy vajon miért lett annyira népszerű szent Keleten és Nyugaton egyaránt Szent Miklós püspök? Kevés adat maradt fenn az életéről, régmúlt idők embere volt, ám becézett, népszokásokban is élő alakja még az alig hívő emberek élményvilágának is része.
Mindenesetre nem mesefigura, még ha a kommunista korszakban igyekeztek is átkeresztelni Télapóvá. Az újabb kutatások szerint 270-ben született és 334-ben halt meg. Myra püspöke volt. (A város ma a török déli tengerpart Demre nevű települése.) Miklós püspök részt vett a Nagy Konstantin által 325-ben összehívott I. niceai egyetemes zsinaton, és a már kezdődő arianizmus ellen szavazott, az igaz hit mellett.
Kevés életrajzi adat, de annál több sokatmondó legenda maradt fenn róla, mindnyájunk kedves Mikulásáról. Ezek arról szólnak, hogy három szegény leányt tisztes házasodáshoz segített, megóvta tengeri viharba került matrózok életét, császári kegyelmet szerzett ártatlanul halálra ítélt katonatiszteknek, zsidókat védett meg a csalóktól, és számos fenyegetett gyermeket mentett meg. Persze ezek a történetek inkább épületes tanulságot nyújtottak, semmint történeti adatokat, mégsem tekinthetők meséknek. A legendák történeti magja mindig valós szeretetről tesz vallomást. Nem csodálható, hogy Keleten már a VI. századtól, Nyugaton a IX. századtól elterjedt tisztelete, amelynek egyik jele, hogy földi maradványait 1087-ben Myrából az itáliai Bariba vitték át.
Népszerűségének titka a bajbajutottak megsegítése, az embertársi szeretet volt, amit az emberek sosem felejtenek. Ennek megélésére indít az Úr püspököket, papokat és mindnyájunkat. Miklós püspököt sem süvegéről, piros kabátjáról és hófehér, dús szakálláról ismerték fel a segítségre szorulók, hanem tetteiről.
