– A katolikus keresztény ember tudja, mire tanít a hittan. De mit tartalmaz a világi erkölcstan? Olyan messze esik a kettő egymástól?
– A polgári erkölcstannak a jelenleg hatályos alkotmányos jogokat és fogalmakat tiszteletben kell tartania. Gondolok akár az egyneműek házasságára, az abortusz kérdésére, tehát a polgári erkölcstan a keresztény fölfogásnál liberálisabb álláspontot fogalmaz meg.
– Várható a világnézeti ütközés – bár nemkívánatos, hogy az úgynevezett kultúrharc ismét kiéleződjék.
– Nem mindegy például, hogy az antibébi-tabletta használatát negatívan vagy pozitívan állítják-e be. A polgári erkölcstan oktatása során is mondhatja persze a tanár, hogy egy tisztességes orvos nem ajánlja a használatát, mert rombolja az ember egészségét. Ezzel szemben – remélem, nem lesz ilyen – azt is hangoztathatja az erkölcstan oktatója, mennyire téves a szentatya álláspontja, amikor tiltja a fogamzásgátló tabletta használatát.
– A polgári erkölcstan tankönyvírói nem konzultálnak a hittankönyv íróival? Hiszen az eltérő nézetek mellett remélhetőleg több lesz a találkozási pont. Az erkölcstan oktatásának is az lenne a célja, hogy az egyetemes erkölcsi normák szerint tisztességes, egészséges fiatalság növekedjék fel.
– Másféle emberképből indulunk ki, mint ők. A szabadság túlhangsúlyozása egészen más emberképet kíván, mint a keresztény emberkép. Mi a sérült emberről beszélünk, akit Isten fölemel. Az önmagát megvalósító, abszolút embert hangoztató ideológiával szemben a keresztény hit szerint az Úristen segítségével váltódunk meg, bontakoztathatjuk ki valódi szabadságunkat, illetve tehetjük teljessé életünket.
– Hol tart az egyház részéről a fölkészülés?
– A keresztény egyházaknak is ki kell dolgozniuk a heti egyórás hitoktatásra vonatkozó kerettantervi elképzeléseiket. Közismert, hogy az egyházi iskolákban hagyományosan heti két órában oktatják a hittani ismereteket. A helyi tanterv készítésénél világosan meghatározzuk, melyek a hitoktatással kapcsolatos elképzeléseink a jövőben. Vegyük a mi iskolánk példáját: tizenöt éve került vissza egyházi kézbe a Szent Margit Gimnázium, s ez idő alatt már olyan tapasztalatokat szereztünk, amelyek alapján másként kell megfogalmaznunk a hitoktatásra, a hitre és a vallásos életre nevelés céljait és módszereit. A diákság is sokat változott másfél évtized alatt.
– Mennyiben változott meg a fiatalság?
– A szociológusok megfogalmazása szerint: megjelent az internetes, úgynevezett Y-, illetve ma már a Z- és az alfa-generáció. Ezért mi, tanárok – tudomásul véve a társadalmi valóságot – sokkal inkább támaszkodunk az internetes ismeretközvetítésre.
A diákok egyre több információhoz jutnak az internet segítségével, ugyanakkor hangsúlyoznunk kell a tankönyvek fontosságát. Az interneten rengeteg téves vagy hiányos információ jelenik meg egy-egy fogalommal kapcsolatban, ezért a gyerekekben el kell ültetni: továbbra is a tankönyv a biztos tudás forrása. Ilyen értelemben is egyre fontosabb a hitoktatás: a pontos hittartalmat a tankönyv tartalmazza, ugyanakkor szembe kell nézni azzal, hogy megszűnt a társadalomban a vallásos kultúra továbbadása. Hangsúlyozom a katekézis fontosságát; nehogy előforduljon, hogy a gyerekek tananyagként megtanulják ugyan a hittant, ellenben a hittel nem találkoznak. Nem találkoznak Jézus Krisztussal, a szentségekkel, nem jutnak el a templomba. Megfelelő módon fölkészültünk-e a kegyelem közvetítésére? Ez új pasztorációs föladatot jelent a plébániáknak, melyeknek – úgy vélem – közelebb kell kerülniük az iskolákhoz.
– Több alkalommal is beszélt különböző fórumokon a keresztény szülők felelősségéről…
– Jövőre az első osztályosok és az ötödikesek kezdik kötelezően a hittan vagy az erkölcstan tanulását. A keresztény szülők felelőssége, hogy hittanra íratják-e be gyermeküket, vagy a polgári erkölcstanra, amely a keresztény erkölcsiséggel ellentétes fogalmakat is tartalmaz. Ismétlem: az egyházközségeknek már most van feladatuk; felkészíteni a szülőket és a plébániai közösségeket arra, hogy a katolikus szülők gyermekei hittant tanuljanak. Ez a szülők és az egyházközségek, illetve az egész egyház felelőssége és lehetősége, hogy abban a vallásos kultúrában, amelyet talán nem kaphattak meg a szülők, gyermekeiket részesíthessék. Ezért hangsúlyozom most is a szülők felelősségét és döntési lehetőségét.
Fotó: Kissimon István
