Két előadó neve szerepelt a cím alatt, Lengyelország főrabbijáé és a poznani érseké, aki rendszeresen találkozik a fiatalokkal helyi, illetve országos rendezvényeken. Beszélgetni lehetett velük. A nagy tömegben nehezen találtuk meg az előadás helyszínét, sokat késtünk. Mégis megértettem a maradék időben, hogy mit üzen nekem Isten két szolgáján keresztül. Örömmel figyeltem a sok kereső fiatalt, akik őszinte kérdéseikkel „bombázták” a rabbit és az érseket. Alig akarták abbahagyni a beszélgetést. Az előadás után sokan odamentek az emelvényhez, az előadókhoz. A rabbi tudott néhány szót magyarul, így az anyanyelvemen köszöntött engem. Megértettem, hogy Ábrahám hite Istenben példa lehet mindnyájunknak, amelyből tanulhatunk. Úgy éreztem, talán Ábrahám is olyan, mint mi, Poznanba érkező zarándokok. Hiszen őt is egy idegen országba hívta az Úr, ahogyan minket is néhány napra. Ábrahámhoz hasonlóan az én hitemet is növelte az úr. Új zarándoktársaimmal együtt egy idős lengyel házaspárnál lakhattunk, akikkel sikerült jó kapcsolatot teremteni a nyelvi akadályok ellenére is. Eszembe jutott, amit egy alkalommal a tanítványok kértek Jézustól: növeld bennünk a hitet! Úgy éreztem, hogy a rabbi és az érsek életre keltették az írásokat, s az egész találkozó a hitem mélyebb megélésére ösztönzött. Már az első nap is megtapasztaltam a hit és a bizalom erejét. Nehezen adom oda másoknak a fehér botomat, mert ezzel közlekedem, és biztonságban érzem magamat, ha a kezemben van. Az esti ima után mégis elkérte tőlem az egyik társam, mert szüksége volt rá. Gyermekeit kereste a tömegben, és megbeszélte velük, hogy az ismertetőjel egy papírból készült napraforgó lesz, amelyet majd a feje fölött tart a harmincezres tömegben. A botomra kötötte a virágot, sok külföldi is odajött megcsodálni. Magasra tartottuk, mint egy zászlót, így sikerült a gyerekeit megtalálni. Úgy éreztem, mintha ez lett volna a hit virága a botomon. Zarándoktársam a találkozó végén nekem ajándékozta a napraforgót.
