Először is életben maradt. A mentő megjött, a kórházban összevarrták a sebét. A vágás egy centiméterrel kerülte el a nyaki ütőerét. Ha azt eléri, percek alatt meghal. „Négy napot voltam kórházban, mélyen megrendülve, s ezalatt átalakult a világszemléletem. A korábbi pörgés után megnyugodtam, mondhatni kijózanodtam, és jó néhány dolog világossá vált bennem” – vallott erről később. Rájött, hogy Isten hasonlóan ragadta meg, mint Szent Pált, aki Damaszkusz előtt leesett a lóról: „Vele is megtörtént egy baleset, és benne egy találkozás, amely által Isten radikálisan más irányba fordította az életét.” De milyen útról kellett letérítenie Istennek Zsoltot, a Győrben felcseperedett fiatalembert? Gyermekkorát családja katolikus hite határozta meg. A templom mellett nőtt fel, de aztán jött a kamaszkor, és vele a lázadás ideje. Ki akarta próbálni, mi is van azokon a határokon túl, amelyeket édesapja vallásos nevelése kijelölt számára.
A szakmunkásvizsga megszerzése után az akkor még kötelező katonai szolgálat ideje alkalmat nyújtott neki arra, hogy tényleg kipróbálja a „pogánykodást”. Elszakadni a vasárnapi templomba járástól, az imádkozástól, belekóstolni a kocsmázásba, lökni a menő trágár szöveget… Leszerelése után meglegyintették a rendszerváltás utáni mámoros időszak új lehetőségei. Testőrképzőbe járt, ami férfias és kemény dolog, aztán befektetési tanácsadást is tanult, gyári munkája mellett ezen a területen is dolgozott. Majd jött egy komolynak tűnő kapcsolat, amely a keresztény erkölcs szempontjából nézve nem tiszta. Hitéből azért még maradt annyi, hogy emiatt gyötrő lelkiismeret-furdalást érzett. „Közben túlhajszoltam magam, anyagilag sem jöttek be a dolgok, kifáradtam fizikailag, és pszichikailag is valamiféle összeomlás szélére kerültem.”
Ekkor történt a baleset. Életben maradását jelnek tekintette. „Világossá vált előttem, hogy Isten velem van és szeret, akarja, hogy éljek, miközben azt mondja: »Állj meg, Zsolt, én nem hagyom, hogy az életedet elfecséreld, hogy céltalanul élj és tönkretedd magad!« Világosan megláttam, hogy az élet rendkívül törékeny és rövid. Egy huszonhárom éves fiatal, tele álmokkal, ugyanúgy meghalhat pár pillanat alatt, mint egy idős ember: egy villanás, és máris ott állsz a trónteremben az Úr előtt. Ez megértette velem, hogy nem érdemes olyan dolgokért élnem, amelyek mulandóak – gazdagság és anyagi javak, büszkeség és siker –, hanem csak olyanokért, amelyek örökkévalók.”
A baleset óta eltelt húsz év eseményei bizonyítják, hogy a belső változás mélyreható volt. Zsolt teljes lelkesedéssel tért vissza hitéhez. Hamarosan már imacsoportot vezetett, részt vett a Szent András Evangelizációs Iskola hazai meghonosításában, majd Budapestre költözött, és az Új Jeruzsálem Katolikus Közösség tagja lett, amelynek ma már operatív vezetője. Az elmúlt tizenöt évben teljes időben szolgálta az új evangelizációt. Feleségét is a közösségben ismerte meg, most várják hatodik gyermeküket. Ez a jó kedélyű, barátságos ember változatlanul azt tartja élete legfontosabb feladatának, hogy másokkal is megismertesse Isten megmentő szeretetét. Saját tapasztalatából tudja: van második esély!
