A szerelem a legjobb ösztönző erő

 

 

Egy „sima” magyar szak elvégzése vagy az a tény, hogy valaki tud magyarul, nem elegendő ahhoz, hogy külföldieket tanítson?

 

– Nem. Attól, hogy valaki beszéli az anyanyelvét, még nem ismeri pontosan, vagy nem tudja átadni a szabályait. Minden nyelv oktatásának megvan a módszertana. Egy ideig sokan tanítottak megfelelő képzettség nélkül, a diákjaikban meg az a mítosz erősödött, hogy a magyar megtanulhatatlan nyelv.

 

Jellemzően kik tanulnak magyarul?

 

– Sok az ösztöndíjas külföldi egyetemista, de én leginkább olyanokat tanítottam, akiket a munkájuk köt ide. Akadnak, akiknek csak arra van szükségük, hogy tudjanak köszönni és egy kávét vagy egy kiló kenyeret kérni. A nyelvtanulásban a leglelkesebbek többnyire azok, akiknek a társa magyar. A szerelem a legjobb ösztönző erő.

 

Meddig jutnak el a nyelvtanulásban?

 

– Ez nagyon változó, és sok mindentől függ. Azok az angol anyanyelvűek, akik nem beszélnek más nyelvet, hátrányosabb helyzetből indulnak, mint akik több nyelvet ismernek, esetleg olyat is, amelyik toldalékol. Amerikában és Angliában eleve nem olyan az iskolai nyelvtanoktatás, hogy segítséget nyújthatna később egy idegen nyelv tanulásában. Gyakran onnan indulunk: mi az, hogy alany, állítmány, melyek a főbb szófajok. (Ez fontos, mert például a melléknevet csak állítmányként egyeztetjük az alannyal, jelzőként nem.) A németül beszélőknek könnyebb a helyzetük: vannak igekötőik, ragoznak, és boldogan fedezik fel a németből átvett tükörfordításainkat. De a legjobb nyelvérzékűeknek is egy-másfél évre van szükségük, míg eljutnak a biztonságos mindennapi kommunikáció szintjére. Utána gyorsabban lehet haladni, az analógiás gondolkodás sok sikerélményt ad; aki kreatív, örömmel rak össze bonyolultabb mondatokat. A fiataloknak, persze, könnyebb, de volt majdnem hatvanéves kezdő diákom is. Öt nyelven tudott, szerette az irodalmat – magyar verseket, novellákat olvastunk együtt. Nagy öröm volt tanítani. Persze akit a golf érdekel, azzal arról beszélgetek, a fő, hogy a téma megszólalásra bírja.


 

 

Mi az, ami általában a legnehezebb a magyar nyelvben?

 

– A legtöbben a tárgyas és alanyi ragozással, illetve a birtokos rendszerrel kínlódnak. Ám mire eddig eljutnak, már megkönnyebbültek, hogy gyakorlatilag csak két igeidőnk van, nincsenek nemek, és az ábécé betűi mindig ugyanazt a hangot jelölik. Kezdő diákoknál mindig ezekkel a jó hírekkel indítok. Aztán hetekig rejtegetem előlük a „van” szót, de előfordul, hogy kikeresik a szótárból, s aztán más nyelvek mintájára például ilyen mondatokat alkotnak: „Ő angol van.”

 

Belecsempészi a nyelvoktatásba a magyar kultúrát is?

 

– A nyelv eleve a kultúra szerves része. Az órán számos lehetőség kínálkozik: szövegek, képek alapján könnyebb beszélgetni tájakról, épületekről, történelemről. Néha kiállításra megyünk, máskor piacra – a kihelyezett nyelvórákat mindenki nagyon szereti. A dalok szintén inspirálóak, segítik a kiejtést, és érzelmileg is megfogják az embert. Egy csoportom magától megtanulta a Tavaszi szél vizet áraszt című népdalt, miután megmutattam nekik, hogyan énekelte Freddie Mercury. Szeretem a magyar népmeséket – remekül használhatóak –, vagy például Bálint Ágnes Frakkját: Irma néni és Károly bácsi párbeszédei zseniálisak. Örkény-egypercesekkel is szívesen provokálom a diákokat – hadd találkozzanak a magyar humorral, a groteszkkel vagy a szocializmus (legtöbbjüknek ismeretlen) világával – nyelvileg nem túl nehéz szövegekben. Nagyon örülök, amikor érdeklődni kezdenek a magyar irodalom iránt: Márai, Szerb Antal angolul, németül is olvasható. Természetesen a szlengből is tanítok valamennyit, hiszen itt élnek.

 

Akadnak humoros helyzetek is?

 

– Persze, együtt nevetünk, amikor valami viccesen hangzik magyarul. Nemrég hárman háromféle módon írták le a jutalom szót. A helyes megoldás mellett szerepelt két másik is: az utalom és az utálom. Egy másik példa: tavaly egy diákom úgy fogalmazott, hogy karácsony előtt „együtt preparál a család”.

 

Mit tapasztalnak a külföldiek, a magyar emberek segítik őket a nyelvtanulásban?

 

– Sajnos nemritkán arról panaszkodnak, hogy amikor szeretnék gyakorolni a nyelvünket, sok magyar inkább áttér az angolra, mert úgy egyszerűbben megértik egymást. No meg persze azért is, mert ők is szívesen használják ki a lehetőséget, hogy angolul beszélhetnek.

 

Gondolom, más vonatkozásban is megnyílnak Ön előtt a tanítványai. Milyennek látnak bennünket, magyarokat?

 

– Szeretnek itt lenni, rácsodálkoznak az ország szépségeire, a jó közbiztonságra, a gazdag kultúránkra, és nyitottnak látnak minket. Egy idő után aztán már el merik mondani a kritikát is: a városi piszok, a bürokrácia és a szolgáltatók udvariatlansága gyakran zavarja őket. A közértpénztárosoktól például kimondottan tartanak.

 

Mi a legnehezebb és a legszebb ezen a pályán?

 

– Ha egy tanítványom szenved valamivel, az nekem is rossz. Ha pedig örül, mert sikerült valamit jól megfogalmaznia, az boldogság: olyan, mint amikor az ember gyereke beszélni kezd.

 

Mit jelent Önnek a magyar nyelv?

 

– Tizenöt éve tanítom, de újra és újra rádöbbenek, milyen kimeríthetetlen csoda. Számomra gyönyörű, és szerencsére sok külföldi is szépnek, különlegesnek, dallamosnak találja. Mindig felfedezek benne valami újat. Ahhoz a kristályhoz hasonlítható, amelyet évezredek csiszoltak tökéletesre. Másfelől ez a nyelv játszótér is, közös öröm és humor forrása azokkal, akikkel „egy nyelvet beszélek”, legyenek magyarok vagy külföldiek.

Fotó: Sánta Balázs