Egyetlen orvosságunk van (lehet): a húsvéti titok! Ezt a szenvedő Jézus utolsó és a feltámadó Jézus első pillanata foglalja magába. Drámai volt Jézus utolsó pillanata. Egy egész világ bűnével megterhelten, háromévi tanítás eredménytelenségétől lesújtottan, az elfogatástól, elítéléstől, keresztúttól és megfeszítéstől megkínzottan, Istentől való elhagyatottságának kifejezést adva érkezik utolsó pillanatához. Utolsó sóhaja: Beteljesedett! Az első maratoni futó a győzelem hírével érkezve összeesett a kimerültségtől, és csak ennyit suttogott: Győztünk! Jézus is elgyötörten, haldokolva kiáltotta bele a rettenetes nagy világéjszakába a küldetés elvégzését és sikerét. Dicsőséges volt a feltámadt Jézus első pillanata. Az éjszaka felén, a legsötétebb órában kijön a kővel lezárt és lepecsételt sírból. Megáll minden halál győzelmi helye, a sír előtt, és odakiáltja a magát győztesnek képzelő halálnak: „Halál, hol a te győzelmed? Hol a te fullánkod?” (1Kor 15,55). Katonák, főpapok, Pilátus, Jézus hívei és az apostolok is azt hiszik, úgy tudják, hogy Jézus halott. Mindkét pillanat győzelemről szól, de még sötétben, a bűn és halál teljes győzelmének látszatával szemben hangzik el, Isten nagy hallgatása közepette, és a Jézus haláláról meggyőződött emberek színe előtt.
A hitben Jézus kezd élni bennünk, ha tudunk azonosulni vele egy világ éjszakájával szemben is bátor hitünkkel; ha merünk Isten hallgatása közben is és az emberek magabiztos ellenkezése ellenére is vallomást tenni Jézus feltámadásáról! Aki a hitben Jézus feltámadásából kap részesedést, az a körülötte terjengő sötétség szemébe kiáltja a krisztusi élet diadalát, ami nem más, mint e világi szegénységben az Isten gazdagságát, e világi veszteségeinkben és gyászainkban az örök élet vigaszát, a szelídség alázatában Isten hatalmát, az irgalmasság önpazarlásában az isteni gazdagságot, a tiszta szív lemondásaiban Isten ragyogó arcát, a békeszerzők idegölő fáradalmaiban Isten gyermekeinek örömét, az üldözöttség és rágalmazottság keserveiben Isten uralmának fényeit észrevenni. Ez a húsvéti Krisztus halállal szembeni élete bennünk. Figyelemre méltó, hogy a különböző kultúrák önmagukból kiemelkedve a békére, az igazságra, a szabadságra és a szeretetre vágynak. Ama embere több-kevesebb világossággal érzi és sejti ezeknek az eszméknek általános voltát. Ezek pedig túlmutatnak a kézzel fogható világon, és üzenetként foghatók fel onnét, ahol nincs „létért való küzdelem”. Ez az egyetemes vágyódás ezek felé az eszmék felé kiemel bennünket az e világiságból, és egy felsőbbrendű világ létezését sejteti. A feltámadt Jézussal kiáltsuk bele a mindent elnyelni akaró sötétségbe az élet, a jóság és szeretet hitét, hogy e hitből fakadjon föl a minden halált elsöprő isteni élet.
