A tárlattal teljessé vált a Magyar Nemzeti Múzeum állandó kiállításainak sorozata. A múzeum földszinti, déli részén elhelyezett tárlat szervesen kapcsolódik az intézmény avar kort ismertető szakaszához. Mindkét kiállításrészt a műtárgycentrikus szemlélet jellemzi, amely a régészeti leletek méltó bemutatására törekszik, és ezért nem használ műtárgymásolatokat. A látogatók így érzékelhetik a sírleletek valós méreteit. Ahol e tárgyak részletei kicsiny méretüknél fogva nehezen értelmezhetők lennének, ott a műtárgyak rajzolatai nagyméretű molinókon is megtekinthetők.
A kiállítás első része a IX. század kezdeti éveibe viszi vissza a látogatót, azon időszakba, amikor Nagy Károly volt az ura a Karoling Birodalomnak, melyhez a mai Dunántúl területe is tartozott. Ennek a századnak a közepén a Kis- Balaton mellett, Mosaburgban (ma Zalavár) egy szakrális központ alakult ki. A mostani kiállítás és a hozzá kapcsolódó kiadványok is nagyban hozzájárulhatnak ahhoz, hogy a nagyközönség jobban megismerhesse az elmúlt évtizedekben itt végzett ásatások gazdag és sok esetben egész Európában egyedülálló leletanyagait.
Kiemelt figyelmet érdemelnek azok a polírozott felületű palackok, amelyeknek az oldalára a Cirill és Metód bizánci térítők által kidolgozott glagolita írás betűit vésték rá. Az utóbbi évek egyik régészeti szenzációját jelentő lelet tárgyai, amelyeket latin és görög betűs kerámiákkal együtt ástak ki, maguk is bizonyítják a Karoling-kori Dunántúl kulturális sokszínűségét.
Mosaburgban három templom is épült a IX. században. Legkorábban a Keresztelő János tiszteletére emelt, majd a Szűz Máriáról elnevezett készült el. Ez utóbbit 850. január 24- én szentelték fel. A kiállításon látható legtöbb lelet a 850 körül épült, Hadrianus (Adorján) mártír tiszteletére szentelt zarándoktemplomnál került elő – ez volt a három közül a legnagyobb építmény. Az üvegművészet történetének kutatói számára külön öröm, hogy a tárlaton a Hadrianus-templomból származó ezüstfestésű üvegfestmény- töredékek láthatók, hiszen ezek a Kárpát-medence szakrális üvegkészítésének legkorábbi ránk maradt jelentős alkotásai. Amíg a Kárpát-medence Karoling- kori életének a történelem és a művészettörténet oktatása is kevés figyelmet szentel, addig a honfoglalás időszaka már hosszú évszázadok óta élénken foglalkoztatja a magyar társadalom szélesebb tömegeit is. Sajátos jelenség, hogy napjainkban szinte divattá vált az egykoron csak az előkelők ruháit ékesítő tarsolylemezek és egyéb ruházati kiegészítők viselése akár hétköznapokon is.
A vezetőben a társkurátor Révész László is rámutat arra, hogy a „895-ben a Kárpát-medencébe érkező magyarság etnikai és társadalmi sokszínűsége visszatükröződik emlékanyagában, temetőinek szerkezetében is. A X–XI. századi népességnek mintegy 26 000 sírját ismerjük, ezeknek azonban csupán csekély töredéke, alig ezer temetkezés tartalmazott lócsontokat, fegyvereket és keleti típusú ékszereket és ruhadíszeket. A gazdag, előkelő halottak számára az átlagosnál nagyobb méretű sírt készítettek. (…) A sírgödörben a halottat fejjel nyugatnak, arccal és lábbal keletnek fordították. (…) A halottakat díszruhájukban fektették sírba, a férfiak mellé odatették fegyvereiket, méltóságjelvényeiket, tűzszerszámukat, a nők mellé apróbb használati tárgyaikat is.” E tárlat rész nemcsak a magas művészettörténeti értékű leletekre fókuszál, hanem a hétköznapi élet egyszerű kellékeit is bemutatja. A kiállítás zárószakasza lehetőséget biztosít a vállalkozó kedvű látogatóknak, hogy kipróbálhassák a honfoglaló magyarok rekonstruált íjait. Ezzel az interaktív sarokkal szemközt az elmúlt évszázad honfoglalással foglalkozó régészeti és történettudományi munkáiból is áttekintést kaphatunk.
Fotó: Millisits Máté
