Andechsi IV. Berthold őrgróf és felesége, Groitzschi Ágnes lánya volt. Szülei a kitzingeni bencés apácákra bízták nevelését, de nem az volt a szándékuk, hogy végleg otthagyják a kolostorban. Ágnes leányukat a francia, Gertrúdot pedig II. András magyar királyhoz adták férjhez, és Hedvig számára is királyi családból való vőlegényt kerestek. A bencés élet, az Isten jelenlétében élő testvéri közösség megragadta a gyermek lelkét. 1186 körül azonban kivették a kolostori környezetből, mert a család meglelte a vőlegényt: Henriket, a sziléziai herceg fiát.
Szilézia földjét szlávok lakták, 1163-tól önálló hercegség volt a lengyel tartományok között. Henrik herceg atyja, I. Boleszláv herceg tizenhét évet töltött számkivetésben német földön, és mikor hazatért, magával vitte német barátait és lovagjait. Így Hedvignek voltak honfitársai is a hercegi udvarban, ahová férjét követte. Hét gyermekük született.
Hedviget a szegények is gyakran megtalálták, és ő jótékony természete révén hamarosan megnyerte a nép szívét.
Ekkor még nem volt női kolostor az országban. A hagyomány szerint Hedvig volt, aki megkérte a férjét, hogy saját vagyonukból alapítsanak egyet a ciszterci apácáknak. 1202-ben, Trzebnicában ez meg is történt. Mivel azonban ciszterci apácák sem Cseh-, sem Lengyelország területén nem éltek, Bambergből hívták a nővéreket, élükön Petrusszával, aki korábban Hedvig mesternője volt Kitzingenben.
Hedvig számára később Trzebnica lett az a hely, ahol otthonra lelt. Ő maga soha nem tett szerzetesi fogadalmat; akkor sem, amikor özvegyként beköltözött a kolostorba, melynek ekkor már egyetlen életben maradt gyermeke, Gertrúd volt az apátnője. Tudta és elfogadta, hogy az ő helye a hercegi udvarban van. Az imádságos élet és a szemlélődés azonban egyre fontosabbá vált számára. Napjainak nagy részét az irgalmasság lelki és testi cselekedeteinek szentelte.
Különös szeretettel volt a szegények és a betegek iránt. Boroszlóban az ő kezdeményezésére nyitották meg Szilézia első ispotályát, amelyet a neumarkti leprásotthon követett. A legenda hangsúlyozza, hogy – akkoriban rendkívül szokatlan módon – Hedvig saját kezűleg szolgálta a szegényeket és a betegeket.
