Az Apostolok cselekedetei így mutatja be: „József, a ciprusi származású levita, akit az apostolok Barnabásnak neveztek el, ami azt jelenti, hogy a vigasztalás fia” (4,36); „derék ember volt, telve Szentlélekkel és hittel” (11,24).
Barnabás jelentős misszionárius volt, és nem utolsósorban ő volt az, aki a korábbi rettegett üldözőt, Sault (Pál) annak megtérése után elvitte a jeruzsálemi egyház vezető férfiaihoz, és ezzel az evangélium legnagyobb hirdetőjét hozzásegítette munkája megkezdéséhez.
Az Újszövetségben többször szó esik róla, de életéről nem sokat tudunk meg. Az első, amit olvashatunk, hogy szántóföldjét eladta, és árát az apostolokhoz vitte az egyházközség szegényeinek szánt adományként (ApCsel 4,37). A pogányok megtérésében fölismerte Isten kegyelmének művét. Örömében elvitte magával Tarzuszból Pált, munkatársnak.
Barnabás és Pál missziós útra indult Márkkal. Először Ciprusra, Barnabás hazájába mentek, azután Kis-Ázsiába – ezek mindig pogányok lakta vidékek voltak. A munka, amelyre a Lélek hívta őket, az első rendszeres pogánymisszió volt. Pál és Barnabás fölvette az Egyházba a pogányokat, anélkül hogy rájuk kényszerítették volna az ószövetségi törvény rituális és kultikus előírásait.
Éppen a pogányok miatt viszály támadt Antiochiában. Pálnak és Barnabásnak védekeznie kellett a túlbuzgók ellen, akik úgy vélték, a megtért pogányoknak is be kell tartaniuk a mózesi előírásokat, a körülmetélést. Ügyük megvédése érdekében Jeruzsálembe mentek, ahol „beszámoltak arról, mi mindent tett közreműködésükkel az Isten” (ApCsel 15,4). Pétert és Jakabot megnyerték ügyüknek.
Nem sokkal később nézeteltérés támadt Pál és Barnabás között. Pál ugyanis Barnabást meghívta második apostoli útjára, de Márkot nem. A két barát elvált egymástól. Pál más kísérőkkel előbb Szíriába indult, Barnabás pedig Márkkal Ciprusra. Ettől kezdve nincs róla biztos hagyomány. Legendája szerint Cipruson munkálkodott, főként mint a Máté-evangélium hirdetője. Ott találkozott Elimász varázslóval, aki már az első apostoli útjukon is szembeszállt az apostolokkal. Elimász hatalmas felkelést szított ellene, ezért a zsidók Szalamiszban elfogták, és a bíró elé hurcolták. Ám meg sem várva az ítéletet, megkövezték.
