A hét szentje Ledóchowska Szent Orsolya

Urszula Maria Ledó­chowska édesapja Antonio Halka-Ledó­chowska gróf, akinek ősei Észak-Lengyelországból származtak, édesanyja pedig Josephine von Salis-Zizers, svájci származású grófnő volt. A későbbi Orsolya (Urszula) volt az ötödik a család tíz gyermeke között; a keresztségben a Julia Maria nevet kapta. Sankt Pöltenben, az angolkisasszonyoknál tanult, majd a családdal együtt a Krakkó közelében található Lipnica Murowanába költözött. Édesapja 1885-ben himlőben meghalt, ettől kezdve apai nagybátyja, Mieczysław Halka-Ledó­chowski bíboros volt a gyerekek gondviselője.
Julia Maria 1886-ban belépett a krakkói orsolyitákhoz – ekkor vette föl az Urszula nevet. 1889-ben tett fogadalmat. Tanítani kezdett, emellett idős hölgyek számára otthont alapított. 1904-ben házfőnöknek választották. A krakkói egyetemen tanuló lányok számára kollégiumot hozott létre – ez akkoriban egészen egyedi volt. A diáklányoknak megalapította a Mária Lányai Társaságot.
1907-ben Konstantin Budkiewicz, a szentpétervári Szent Katalin-templom plébánosa meghívta Szentpétervárra, és rábízta a lengyel származású fiatalok otthonául szolgáló Szent Katalin házat. Mivel a cári Oroszországban a katolikus intézmények működését tiltották, Urszula Maria civil ruhában dolgozott. Az üldözés ellenére titokban orsolyita rendházat hozott létre a városban. A katolikusok elnyomása egyre fokozódott, ezért 1909-ben átköltözött Sortavalába, amely akkor az orosz fennhatóság alatt lévő Finnországhoz tartozott. Itt szintén rendházat alapított, valamint életre hívott egy idősotthont és egy erdei iskolát is. Hogy az Egyház tanítását megismertesse az egyszerű emberekkel, kiadta finn nyelven a katekizmust. Érdeklődve fordult a helyi népi vallásosság felé, lejegyezte és németre fordította a zömében protestáns finn halászok imádságait és dalait.
1914-ben, a világháború kitörése után, mivel osztrák állampolgár volt, az orosz hatóságok kiutasították az országból. Stockholmba ment, ahol öregotthont, nyelviskolát és gazdasszonyképzőt nyitott, valamint megalapította a Solglimstar című svéd katolikus lapot, amely a 90-es évekig megjelent. 1917-ben áttelepült Dániába, Aalborgba, hogy a menekült lengyeleket segítse. 1919-ben visszatért Lengyel­országba. Vele tartott negyven nővér, akik a munkatársai voltak. Pápai engedéllyel Pnie­wyben egy független kolostorba költöztek – ez lett a Haldokló Jézus Szívéről Nevezett Nővérek Kongregációjának első háza. A rend karizmája a szegény gyermekek oktatására, az idősek és kisgyermekek gondozására szól. Lengyelországban szürke orsolyitáknak, Olasz­országban pedig lengyel nővéreknek nevezik őket. Urszula Maria 1928-ban Rómába költözött, és az ott megalapított rendi központból vezette a közösséget haláláig.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..